Labdarúgás

2022.03.11. 06:30

A hektikus Jászárokszállás a sereghajtó Kunszentmártont fogadja

A megyei első osztály 19. fordulójában alsóházi csapatok csatáját rendezik Jászárokszálláson. Vasárnap az alaposan megfiatalított házigazda a télen megerősödő, de még mindig utolsó Kunszentmártont fogadja.

Sebestyén János

Illusztrációfotó/Shutterstock

Vasárnap, 15.00JVSE-Rosenberger (11.)–NP-Hungária-KuTE (15.)

 

A hétvégi mérkőzés szereplői a tabella hátsó régiójában harcolnak a bennmaradásért. A házigazda a megszerzett 17 pontjával ugyan jelentős távolságra van a mindössze ötpontos sereghajtótól, ugyanakkor az őszi 1–1-es remijükből kiindulva ezúttal is szoros találkozóra van kilátás. 

Míg a hazaiak győzelmükkel kissé fellélegezhetnének, sőt kis szerencsével az első nyolcban találhatnák magukat, addig a vendégek az utolsó szalmaszáluk egyikébe kapaszkodnának. A JVSE az idén egy győzelem mellett két (szoros) vereséget számlál, legutóbb a bajnokaspiráns Karcag ellen egygólos vereséget szenvedett. A Kunszentmárton két döntetlen mellett egyszer kapott ki, s ezzel már most majdnem több pontot szerzett, mint ősszel. Eredményeik jól mutatják a masszívabbá váló védelmüket. 

Mesterszemmel Papp Tamás, a Jászárokszállás edzője: 

– A nagyon szűk, ifistákkal összevont keretünk elsődleges célja a bennmaradás. Pozitív eddig a tavasz, hiszen két szoros vereség mellett a Jászfényszarut legyőzni nagy fegyvertény volt. Nehéz meccsre számítok, minden pontnak óriási a szerepe. Fontos lesz a stabil védekezés, emellett irányítani szeretnénk, s nyilván győzni hazai pályán. Első meccsünkből kiindulva nagyobb koncentrációval és futómennyiséggel kell majd futballoznunk. 

Janiga László, a Kunszentmárton edzője: 

– Próbáltunk erősíteni, rutinos, megyei élvonalat megjárt focisták érkeztek Gömöri Zoltán, Szabó Ferenc, Kiri Máté, Vincze Zoltán és Molnár Zsolt személyében. Ennek is betudható a jobb rajtunk, valamint az alapozás is jobban sikerült. A győzelemért lépünk pályára, mindent megteszünk ennek érdekében. Háromesélyes, taktikai csatát várok. Meglátjuk, mi lesz. 

További párosítások Szombat: Mezőtúr–Szajol, Kisújszállás–Martfű, Jánoshida–Karcag, Tiszapüspöki–Jászfényszaru, Rákóczifalva–Újszász, TiSE–Kunhegyes, 15.00. 

Szabadnapos: Tószeg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában