Galériával

2023.04.27. 17:05

Egyedülálló ergométeres bajnokságot rendeztek Szolnokon

Padra szállt Szolnok diákságának jó része azon a városi bajnokságon és felmérőn, amelyet az országban is egyedülálló módon, először a Tisza-parti vármegyeszékhelyen rendeztek meg.

Rózsa Róbert

Több mint 400 diák versengett Szolnokon az I. Városi Ergométeres Bajnokság 2023. április 27-ei döntőjében, a Széchenyi István Gimnázium tornacsarnokában

Fotó: Nagy Balázs

31 evezőpad sorakozott gyönyörű rendben a szolnoki Széchenyi István Gimnázium tornacsarnokában csütörtökön reggel. A gépek azokra a diákokra vártak, akik bejutottak az I. Városi Ergométeres Bajnokság aznapi döntőjébe. A győzteseknek, dobogósoknak járó kupákat, érmeket is jó előre kikészítették, amely ugyancsak mutatta, nem akármilyen versenysorozat fináléját rendezik első ízben Szolnokon.

A Tisza Evezős Egylet és a Szolnoki Sportcentrum-Sportiskola evezős szakosztályának kezdeményezésére Szolnokon és Magyarországon is először szerveztek olyan városi megméretést, amely során az 5-11. évfolyamos tanulók mindegyikének evezőpados erőnlétét felmérték.

Mintegy 4000 diák ült – ezúttal evező – padba a februártól áprilisig tartó felmérőn, és mivel a mustra egyben bajnokság is volt, a legjobbak az április 27-ei döntőre is indulási jogot nyertek.

Össze is gyűlt a reggeli rajtra a több mint 400 finalista, akik évfolyamaik szerint, időfutamokban döntöttek a nap során a helyezésekről. Utóbbit egyébként élőben követhette a csarnok nézőközönsége, hiszen a szervezők hatalmas kivetítőt feszítettek a falra, amely pontosan mutatta a futamok állását. Maguk a versenyzők pedig saját, és vetélytársaik monitorján láthatták, ki hány méternél jár. Az általános iskolások 500 métert eveztek, míg a középiskolások 1000 méteres távon mérték össze tudásukat.

Lehet valami a szolnoki miliőben, hiszen az országban is egyedülálló kezdeményezést indítottak el – erről a verseny megnyitóján beszélt a Magyar Evezős Szövetség elnöke. Cseh Ottó kiemelte, Szolnok számos magyar bajnokot, nemzetközi szinten is kimagasló eredményeket elérő felnőtt és utánpótlás versenyzőt nevel jelenleg is.

Furkó Kálmán is evezőpadon kezdte

Az elnök kiemelte többek között a kétszeres Európa-bajnok, világbajnoki ezüstérmes Furkó Kálmánt, a Szolnoki Sportcentrum versenyzőjét is, aki maga is a Széchenyi Gimnáziumban tanult, és ugyancsak evezőpadon ismerkedett meg az evezéssel. Ez 13 éve történt, még aznap el is ment a hajóházba, és azóta is ott van minden nap.

Cseh Ottó reményét fejezte ki, hogy a sportág hangulata vonzó a fiataloknak, egyúttal azt is, hogy ennek hatására többen is ellátogatnak a vízparti csónakházakba.

Utóbbin gondolkodik Bene Bella, a Kodály Zoltán Általános Iskola ötödikes tanulója is, aki kupával a tarsolyában távozhatott, hiszen megnyerte korosztályának versenyét.

– Nagyon jól éreztem magam, jól ment az evezés, noha korábban nem használtam még evezőpadot. Nagyon izgalmas, jó kikapcsolódás volt – mondta Bella.

– A szolnoki evezés számára nagyon fontos az utánpótlás. Ez is a célunk ezzel a versennyel, illetve sportág népszerűsítése – fejtette ki hírportálunknak Molnár Dezső, a Sportcentrum szakosztályvezetője. Mint mondta, az ergométer specifikus sportág, de a tehetségek kiválasztásánál nagyon fontos eszköz.

– Eddig is felmérték már a tanulók képességeit ciklikus sportágakban – pl. futásban, úszásban –, de az ergométerben a koordinációnak jelentősebb szerepe van. Itt azok a gyerekek is megmutathatják magukat, akik még nem érték utol magukat fejlődésben, de jó mozgásúak, jó sportolókká válhatnak – hangsúlyozta a szakember.

Végeredmény, I. Városi Ergométeres Bajnokság:

5. osztályos lányok: 1. Bene Bella, 2. Makláry Gréta, 3. Forgács Gréta.

5. osztályos fiúk: 1. Tarjányi János, 2. Zsigmond Péter Imre, 3. Szabó Dénes Zsolt.

6. osztályos lányok: 1. Erdős Bianka, 2. Báldos Lilien Zoé, 3. Csizmár Zsófia Kincső.

6. osztályos fiúk: 1. Török Zente, 2. Bencsik Levente, 3. Antal Bence.

7. osztályos lányok: 1. Szabó Anna Dóra, 2. Nagy Regina Kitti, 3. Gyebnár Lili.

7. osztályos fiúk: 1. Mészáros Péter, 2. Rékasi Márton, 3. Tamási Bence Soma.

8. osztályos lányok: 1. Farkas Emese, 2. Csomor Nóra, 3. Mészáros Kinga.

8. osztályos fiúk: 1. Lánczi Zaránd, 2. Varga Milán László, 3. Budai Kevin.

9. osztályos lányok: 1. Juhász Bianka, 2. Szűcs Szira Eszter, 3. Barcsik Csenge.

9. osztályos fiúk: 1. Szikszai Levente, 2. Nagy-Müller Zalán István, 3. Till Máté.

10. osztályos lányok: 1. Hegyi Nóra Lili, 2. Takó Lilla, 3. Bíró Julianna Mária.

10. osztályos fiúk: 1. Drávucz Dániel, 2. Hajdú Levente Bence, 3. Bakos Bence.

11. osztályos lányok: 1. Kovács Eszter, 2. Pádár Luca, 3. Kiss Csende Ajna.

11. osztályos fiúk: 1. Pálmai Ágoston, 2. Kalmár Áron, 3. Nagy Attila Levente.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában