Kosárlabda / Galériával

2023.05.03. 20:22

Győzelemmel debütált az Olajbányász élén Szarvas Gábor

Langyos hangulatban, langyos játékkal indult, de a végére „felmelegedett” a Szolnoki Olaj és a Kecskemét rájátszásbeli, 5-8. helyért zajló csatájának első, szerdai mérkőzése. A hajrát az Olajbányász bírta jobban, így a szolnokiak vezetőedzője, Szarvas Gábor győzelemmel debütált.

Rózsa Róbert

Szarvas Gábor, az Olajbányász új trénere (középen) köszönetet mondott azért, hogy ilyen játékosokkal játszhatta első meccsét vezetőedzőként

Fotó: Nagy Balázs

Tüntetés? Az Olaj Tábor jó része ezúttal máshol táborozott, a Szolnok ultrái nem csak némák voltak, de jó részük el sem jött a Kecskemét elleni helyosztós párharc első mérkőzésre. Drapériáikat, zászlóikat is otthon hagyták. Bizonyára így tiltakoztak a csapat csalódást keltő negyedöntős teljesítményéért. Mindenesetre a jóindulattal félig megtelt lelátón, már-már csendben kezdődött meg a találkozó. Ami elég furcsán hatott, főleg a Körmend elleni teltházas, dobhártyarepesztő csaták után.

Ha már szokatlanságok: három és fél év után immár nem Gasper Potocnik ült az Olajbányász vezetőedzői székében, hanem az őt április végén felváltó Szarvas Gábor. Persze könnyű lesz megszokni alakját, ha vezetésével kikecmereg a csapat a gödörből.

Az ellenfél a Kecskemét rutinos csapata volt, amely masszív védekezésével rágós falat szokott lenni a legjobbaknak is. Emlékezetes, az előző idényben az Olajbányászt is kiejtették a nyolc között.

Ennek megfelelően szorosan is alakult a találkozó, az első negyedben inkább a védőmunkában villogtak a csapatok, 18–18. A másodikban főleg az Olajnak kellett az eredmény után mennie, a kecskeméti Jaka Klobucar betöréseivel, Kemal Karahodzics és Rastko Dramicsanin méreteivel okozott nehézséget a szolnoki védekezésnek. És bár mindkét gárda átlag alatt dobott, a jóval több kiharcolt lepattanónak, faultnak és büntetőnek köszönhetően a vendégek mentek előnnyel a nagyszünetre, 34–36.

Gyűrték, birkózták egymást a csapatok a folytatásban is, és csak nem jött a hazai fordítás, így 55–59-es állással indult az utolsó felvonás. Ott aztán a maroknyi szurkolótábor hangja is megjött, éppúgy, mint Jabril Durham dobókedve, aki egymás után három triplát süllyesztett el, a Tisza-partiak pedig előnyből kezdhették az utolsó két percet, 79–75. Lendületük a hajrában is kitartott, így győzelemmel vették a helyosztós párviadal első mérkőzését, és 1–0-ás előnnyel készülhetnek a szombati, kecskeméti folytatásra.

Szolnoki Olajbányász–Duna Aszfalt DTKH Kecskemét 83–75 (18–18, 16–18, 21–23, 28–16)

Szolnoki Városi Sportcsarnok, 800 néző, vezette: Mészáros Balázs, dr. Makrai Márton, Lengyel Ádám (Farkas Zoltán).

Szolnok: DURHAM 14/12, LUKÁCS 14/6, Szubotics 14/6, Barnes 12, Williamson 7. Csere: Vincze R., Gavin 8/6, Rudner, RÉVÉSZ 8, Sebők A. 3/3, Pongó 3/3, Gilszki. Edző: Szarvas Gábor.

Kecskemét: Townes 11, KLOBUCAR 12, Kucsera 4, Fazekas M. KARAHODZICS 17. Csere: Takács E., Dramicsanin 13, Kiss D. 4, WITMANN 14/6, Botka. Edző: Forray Gábor.

Az eredmény alakulása.

2. perc: 2–5, 4. perc: 9–7, 6. perc: 13–12, 8. perc: 13–12, 12. perc: 20–22, 14. perc: 24–27, 18. perc: 34–32, 22. perc: 36–40, 24. perc: 42–42, 26. perc: 43–46, 28. perc: 49–53, 32. perc: 58–65, 34. perc: 64–67, 36. perc: 73–69, 38. perc: 79–75.

Vélemények:

Kemal Karahodzics, a Kecskemét játékosa: – 38 percig kontrolláltuk a mérkőzést, de az utolsó 2 percben nem védekeztünk jól, fontos támadólepattanókat rontottunk. Készülünk a következő mérkőzésre, és bízunk benne, hogy megszerezzük a győzelmet.

Forray Gábor, a Kecskemét edzője: – Gratulálok az Olajbányásznak. Nehéz mit mondani, hiszen egy sokkal jobb csapat otthonában szinte végig vezetve veszítettünk. Az utolsó pár percre előjöttek a gyerekes hibáink, amely miatt nem tartozunk az élmezőnybe. Az első félidőben a jó lepattanózás miatt voltunk előnyben. Kecskeméten hasonlóan kemény, fizikális meccsre számítok. Nem dőlt el semmi egyelőre.

Lukács Norbert, az Olajbányász játékosa: – Nagyon kemény, fizikális mérkőzés volt. Mindkét csapatnak voltak kihagyásai. A végén kontrolláltuk a játékot, és megfordítottuk a meccset. Az a célunk, hogy a következő két találkozót is megnyerjük.

Szarvas Gábor: – A tét nagyságához képest jó meccs volt, mindkét csapatnak fontos volt a győzelem, bár nekem meg sem fordult a fejemben, hogy veszítünk. Úgy gondolom fizikális erényeink révén fordítottunk. Nem tudom, meddig tart az edzői karrierem, de most én vagyok a világ legboldogabb embere, hogy ilyen emberek, ilyen játékosok között vezényelhettem első mérkőzésemet.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában