Futsal

2023.05.10. 16:18

Tovább folytatódik a Tiszaföldvár vesszőfutása

Közeledik az NB II. Keleti csoportban a rájátszás hajrája, a TiSE pedig még győzelem nélkül áll a felső házban.

Kovács Levente

Forrás: Illusztráció

Fotó: Shutterstock.com

Ezúttal sem akadt könnyű dolga Bozsó László tanítványainak, hiszen a bajnoki cím egyik esélyeséhez, a Maglódhoz látogattak hétfőn és már a pontszerzéshez is bravúrra lett volna szüksége az együttesnek.

Nem is indult könnyen a találkozó a Tiszaföldvár számára, hiszen már az első félidőben 4–0-ra vezettek a hazaiak, előnyüket pedig a második játékrész első percében tovább növelték. Ezt követően Sindel Roland góljával faragtak a hátrányból a tiszazugiak, viszont a Maglód nem állt le, és nyolc találatig meg sem állt. A földváriaktól még ugyan betalált Balla Zalán, viszont ez csak a szépítésre volt elég.
Legközelebb a Tiszaföldvár azt a Gyöngyöst fogadja majd, amely egyedüli csapatként mögötte helyezkedik el a tabellán, így esély nyílik arra, hogy véget érjen a nyeretlen széria.

Maglód–TiSE 8–2 (4–0)

TiSE: Sándor B. – Székely D., Sindel, Balla, Ficsor. Csere: Légrádi, Vincze P., Bozsó, Benedek Zs., Polák, Juhász Zs., Hevesi-Tóth. Edző: Bozsó László.

Gólszerzők: Sulyok (3., 19.,), Vékei (5.), Jenei (18., 21.), Érsek (37.), Seregy (38.), Horváth R. (40.), ill. Sindel (29.), Balla (37.).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában