Kővári László / Galériával

2023.06.22. 16:14

Elbúcsúztatták az embert, aki megváltoztatta Szolnok sportéletét

Távolról érkezett, de távolra is jutott Kővári László, aki több évtizednyi munkájával megújította Szolnok és egész Jász-Nagykun-Szolnok megye sportszervezését és vezetését. Az egykori sportolót, testnevelőt, szakembert csütörtökön búcsúztatták.

Rózsa Róbert

Motorja volt a jászkunsági sportéletnek Kővári László, a szakembert 2023. június 22-én búcsúztatták Szolnokon, az Aba-Novák Agórában

Fotó: Nagy Balázs

Elbúcsúztatták csütörtökön, a szolnoki Aba-Novák Agórában Kővári Lászlót, Jász-Nagykun-Szolnok megye egykori sportvezetőjét.

Úgy tartották régen, hagyományosan egy év a gyász ideje. Meglehet. A 2022 szeptemberében elhunyt, ám a család kérésére most, tíz hónappal később elbúcsúztatott Kővári László csütörtöki emlékezésén mindenesetre már nem zokogó hozzátartozók vettek végső búcsút, mint vélhetően történt volna röviddel a sajnálatos események után. A megjelentek már inkább a kiváló ember és szakember iránti, elvesztésével sem múló szeretettel és tisztelettel a szívükben helyezték el az emlékezés virágait.

Igen, tíz hónap sok idő. De persze nem mérhető ahhoz a több évtizedes munkához, amelyet Kővári László Szolnok és a Jászkunság sportjának fejlesztéséért végzett. Mint a búcsúztatón elhangzott, messziről, Szombathelyről érkezett Szolnokra. Jeles atléta, köztársasági ösztöndíjas tanuló volt, akinek kiváló jegyzeteiről legendák keringtek diáktársai körében (ebbéli készségét örökölte Tamás fia is, aki mint remek hírlapíró kamatoztatta tehetségét a Jászkun Krónikánál). 1965-ben lett a Varga Katalin Gimnázium tanára, utána pedig még oly' sok minden, hogy szinte felsorolni sem lehet. Csak néhány közülük:

sportvezetőként a szakmai lépcsőfokokat végigjárva, a megyei sportkoncepciót kidolgozva a Szolnok Megyei Tanács VB Testnevelés és Sporthivatal elnökhelyettese, a Megyei Önkormányzat Sportiroda igazgatója, a Megyei Önkormányzat Művelődési, Ifjúsági és Sport Intézet igazgatóhelyettese is volt. Tagja volt a Magyar Olimpiai Bizottságnak, a Magyar Olimpiai Akadémia Tanácsának. Munkájáért a Haza Szolgálatáért Érdemrend ezüst fokozatát, a Testnevelési Sport Érdemérem ezüst fokozatát, a Magyar Olimpiai Akadémia tiszteletbeli érmét, Jász-Nagykun-Szolnok Megye Testnevelési és Sport Díját is megkapta.

Búcsúztatásán emlékeztettek rá, sikereiben – szakmai készségei mellett – humánuma, közvetlensége, humora is közrejátszott.

– Bár már tíz hónap eltelt Kővári László szomorú halálhíre óta, hiánya a mai napig fájó űrt hagyott a lelkünkben – jelentette ki búcsúztató beszédében Szolnok polgármestere. Szalay Ferenc emlékeztetett, Kővári László munkájával megváltoztatta a város sportszervezését, sportirányítását, megerősítette az akkoriban gőzerővel fejlődő város sportalapjait. Hangsúlyozta, „Laci élt-halt a sportért”, családját is ebben a szellemben nevelte. Motorja volt a szolnoki sportéletnek, szakmaiságát, elkötelezettségét soha nem érte kritika, örök igazodási pont volt valamennyiünk életében – tette hozzá a városvezető.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában