Labdarúgás

2023.07.19. 06:55

Rajtolnak a fiatalok – ezek a csapatok indulnak az U19-es és U16-os bajnokságokban

Ahogy a felnőttliga, úgy az utánpótlás-bajnokság is egy hónap múlva, augusztus 19-én kezdődik, így összeszedtük mely csapatok indulnak az U19-es és U16-os korosztályokban.

Kovács Levente

A következő idényben nem rendeznek Jászárokszállás–Tehetség rangadót az U16-os korosztályban

Fotó: Pesti József

Negyvenöt csapat versenyez majd a megyei ifi és serdülő bajnokságokban. Ebből harminc az U19-es korosztályban, tizenöt pedig az U16-osban. A szezon augusztus 19-én kezdődik az U19-es bajnokság első osztályával, ezt követően, augusztus 26-án rajtol majd az U16, a területi U19-es ligában pedig szeptember 2-án játsszák az első fordulót.

A felnőttekhez hasonlóan az U19-es korosztály is augusztus 19-én kezdi a szezont, már ami az első osztályt illeti. A bajnokságban a Megye I.-es csapatok ificsapatai szerepelnek, kivéve a Jászberényt, és a Törökszentmiklóst, melyek a kiemelt bajnokságban versenyeztetik fiataljaikat, így helyükre az NB III.-as Martfű és Tiszafüred U19-es együttese lép, ezzel kialakítva a tizenhat gárdából álló mezőnyt.

U-19 I. osztály csapatai:

Cserkeszőlő, Jánoshida, Martfű, Jászfényszaru, Kenderes, Kisújszállás, Kunhegyes, Kunszentmárton, Lurkó Focimánia, Mezőtúr, Rákóczifalva, Szajol, Tiszaföldvár, Tiszagyenda, Tószeg, Tiszafüred.

A Területi U19-es bajnokság legnagyobb részét a Megye II.-ben szereplő együttesek ifistái adják, kiegészülve a Megye III.-as Jászszentandrással és Tiszapüspökivel fiataljaival – utóbbi kettő két év után szerepeltet ismét U19-es együttest –, így tizennégy csapattal rajtol majd az új szezon. Az idény a tervezett menetrend szerint a szeptember 2-án kezdődik.

Területi U-19-es bajnokság csapatai:

Abádszalók, Besenyszög, Fegyvernek, Jászalsószentgyörgy, Jászapáti, Jászboldogháza, Jászjákóhalma, Jászárokszállás, Kunmadaras, Tiszajenő, Tiszaszentimre, Túrkeve, Jászszentandrás, Tiszapüspöki. 

A Területi U16-os bajnokságban is történtek változások a 2022/2023-as idényhez képest. A tavalyi tizenhat csapat helyett csak tizenöt versenyez majd, és a két csoport helyett csupán egy lesz. Az előző kiírástól eltérően nem indul a Tehetség SE, és a Karcag sem a megyei bajnokságban, ellenben a Kenderes hosszú idő után ismét elindítja serdülő gárdáját. A bajnokság első fordulóját várhatóan az augusztus 26-ai hétvégén rendezik.

Területi U-16-os bajnokság csapatai:

Abádszalók, Jászfényszaru, Jászárokszállás, Kenderes, Kisújszállás, Kunhegyes, Lurkó Focimánia, Martfű, Mezőtúr, Rákóczifalva, Szajol, Tiszaföldvár, Tószeg, Tiszafüred, Újszász.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában