Karate

2023.07.19. 06:55

Tugyi Róbert – egy ütős cukrász Jászberényből

Élete első karateversenyén lépett tatamira Tugyi Róbert jászberényi cukrászmester az idei Szolnok Kupán, amit meg is nyert. A szeniorok között bajnokká vált férfi jó példát szeretett volna mutatni lányainak, ezért vágott bele évekkel ezelőtt a harcművészetbe, a Yakuzáknál pedig nemcsak a sportról, de az életről is tanulhatott. Hírportálunknak elmondta azt is, szerinte mi az, ami a szakmai és a sportsikerekhez is egyaránt kell.

Rózsa Róbert

Tugyi Róbert szerint a sportban és a civil szakmában is végig kell járni a ranglétrát

Fotó: Pesti József

Tugyi Róbert polgári szakmája cukrászmester. Ám jó, ha tudjuk, őt magát nem cukormázból öntötték. A jászberényi szaki nagyon is kemény, amit nemrég a Szolnok Kupa, Furkó Kálmán Emlékversenyen be is bizonyított: a szeniorok között indult el, és ellenfeleit ipponokkal legyőzve megnyerte kategóriáját.

Nem rossz, mondhatnánk. Hát még, ha hozzátesszük: a berényi férfi először lépett tatamira karateversenyen.

– Életem első karateversenye volt, rettenetesen izgultam – mesélte hírportálunknak a Yakuzák SE karatékája. – De jók voltak a felkészítőim, Szenszej Agócs Tibor országos és nemzetközi szinten is elismert mester, és a klub többi versenyzője is segített nekem felkészülni. Ez egy nagyon összetartó csapat – sorolta a szenior bajnok, akivel a klub európai szintű klasszisa, Móczó Milán külön sokat edzett.

De vajon mi motiválta a most 45 éves Tugyi Róbertet, hogy debütáljon?

– Ki akartam próbálni magam, hogy mennyi tudást szereztem, és azt, hogyan tudom használni – mondta a harcos, aki szerint ebből is látszik, hogy egyesületénél komoly szakmai munka folyik. Bár azt kiemelte, hogy versenyhelyzetben nem tudják a teljes tudástárukat megmutatni. Egyébként a viadalon jól érezte magát, ezt bizonyítja az is, egy kétdanos fekete öves és egy zöld öves, négykyus ellenfelet is ipponnal intézett el.

A berényi karatés aranyérmet nyert a Szolnok Kupán
Fotó: Beküldött fotó

– A mi korosztályunkhoz mérten jó mozgást, jó teljesítményt tudtam nyújtani. Az első dolgom egyébként az volt, hogy visszanéztem a versenyt, így láttam azt is, mit rontottam el. Hiszen hiába az aranyérem, az ember attól még hibázik. Ebből is tanultam, de összességében most a végeredmény volt a lényeg – értékelte Tugyi Róbert a győzelmét, amellyel ráadásul különleges szülinapi ajándékot is adott. A kétgyermekes édesapa nagyobbik lánya éppen a verseny napján ünnepelte 15. születésnapját. Bár a gyerekek nem voltak ott Szolnokon, de a párjával telefonon végig tartották a kapcsolatot, így pontosan tudták, hogyan áll édesapjuk a versenyben, nem sérült-e meg.

Apropó, sérülés: megkérdeztük, kislányaira tekintettel nem fél-e „verekedős” sportot űzni. De a helyzet az, hogy éppen a gyerekei miatt kezdett karatézni, hét-nyolc évvel ezelőtt.

– Fontosnak tartottam, hogy a sporton keresztül jó példát mutassak nekik.

Ez ugyanis sport. Amit karatén tanítanak, az egy magas szintű mozgáskultúra, aminek a funkcionális edzés az alapja, és nagyon jól fejleszti az agyműködést.

– Emellett a közeg egy kicsit az élet iskolája is, ahol nagyon sokat tanulhatok, nem csak a harcművészetről – fogalmazott Robi, akinek egyébként megvoltak a gyerekkori sportalapjai, hiszen fiatalon birkózott, kötöttfogásban megyei bajnokságot is nyert.

Hogy később indul-e még versenyen, azt egyelőre nem döntötte el. Már csak azért sem, mert a heti háromszori karate-, valamint a további két funkcionális edzést nem könnyű összehangolni a munkával. A cukrászmester-végzettségű Robi még 2000 decemberében kezdte az ipart, másodmagával. Akkor még csak kiszállításaik voltak, élelmiszerboltokba, büfékbe vitték „műhelyük gyümölcseit”. Azóta városszerte ismert vállalkozóvá vált, saját cukrászdája áll Jászberény központjában, és az üzletében is hamarosan húszra bővül a dolgozói létszám.

És hogy mi a közös pont a szakmája és a sport között?

A ranglétrát végig kell járni, mind a szakmában, mind a sportban. Emellett a kitartás az, ami mindenhez kell. Akkor érünk el valamit, ha kitartóan csináljuk és hiszünk magunkban

– vélekedik Tugyi Róbert.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában