Szolnok

2023.08.15. 18:30

A dobogó tetejére értek célba ejtőernyőseink Olaszországban

A szolnoki katonákkal felálló magyar válogatott új csúcsot állított fel Bellunoban.

Mészáros Géza

A magyar válogatott az olaszországi csapatgyőzelem után felugrott a tabella harmadik helyére

Forrás: Magyar Honvédség

A Magyar Honvédség ejtőernyős válogatottja eredményesen szerepelt a célbaugró világkupa-sorozat negyedik versenyén Olaszországban – számolt be a remek hírről hírportálunknak Bánszki Tamás százados, a csapat kapitánya.

Mint megtudtuk, a világ 27 országából 250 célbaugró ejtőernyős érkezett a méltán híres és patinás helyszínre, a Veneto régiójában fekvő Bellunoba. A sorozat történetében először rajtolt maximális létszámmal a verseny. Az ötven csapat remek időjárási körülmények között tudta elvégezni a nyolc versenyugrását az augusztus 11-i hétvégén.

A magyar versenyzők az előző fordulóban már megmutatkozott kiemelkedő teljesítménye ez alkalommal is töretlennek bizonyult, hiszen magabiztos versenyzéssel, kitűnő ugrásokkal diadalmaskodtak és megérdemelt győzelmet arattak. 

A csapat tagjai: a szolnoki MH Kiss József 86. Helikopterdandár állományából Hirschler Gábor zászlós, Varga Tamás zászlós és Asztalos István önkéntes műveleti tartalékos zászlós, míg a kecskeméti MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár állományából Bánszki Tamás százados és Gőgös Péter zászlós.

Csapatversenyben második helyen a cseh katonai egység, míg harmadikon az olasz csapat végzett. A mieink az ötödik ugrás alkalmával új magyar csúcsot állítottak fel, összesen egyetlen hibacentit vétve.

A magyar csapat ötödik ugrás alkalmával új országos csúcsot állított fel, összesen egyetlen hibacentit vétve
Forrás: Magyar Honvédség

– Nagyon örülünk ennek a remek eredménynek! A csapat mindvégig egységes és higgadt volt, remekbe szabott ugrásokat láttam a csapattagoktól. Bár most egyéniben egyikőnk sem lépett fel a dobogóra, a legfontosabb, a legértékesebb trófeát mi nyertük! Remélem kitart a jó forma a következő versenyeken is, és a novemberi finálén szintén dobogóra állhatunk! – nyilatkozta a verseny után Bánszki Tamás százados, csapatkapitány.

Az olaszországi győzelemmel az éves összevetésben a magyar csapat a harmadik helyre lépett előre. A soron következő fordulót Ausztriában, Thalgauban, augusztus 25-én, 26-án és 27-én rendezik meg.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában