2023.08.02. 07:00
Dupla jászkunsági derbit rendeznek az NB III.-ban szerdán
Még csak a második forduló következik az NB III.-as bajnokságban, de máris pikáns összecsapások elé néznek vármegyei csapataink. Tudniillik a Dél-Keleti és az Észak-Keleti csoportban is egymás ellen mérkőznek gárdáink, a Szolnok a Martfűvel, a Karcag pedig a Tiszafüreddel találkozik. Utóbbi derbire ráadásul Martfűn kerül sor, mivel a nagykunságiak ősszel még nem otthon, hanem a Tisza-tó partján játsszák hazai meccseiket, a Facultas pedig a kiírás szerint kétszer nem fogadhatja saját pályáján a Karcagot.
A Tiszafüred és a Karcag a felkészülés során gól nélküli döntetlent játszott egymással, a bajnokin ezen változtatnának
Fotó: Pesti József
Észak-Keleti csoport
Szerda, 17.30
Karcag–Tiszafüred
Mindkét csapat számára pechesen kezdődött az idei bajnoki szezon. A Karcag ugyan egyenlített a rendes játékidő utolsó percében Sényőn, ám a lefújás előtti pillanatokban kapott góllal mégis vesztesen volt kénytelen elhagyni a pályát. A Tiszafüred pedig egy félig már megnyert mérkőzést engedett döntetlenre, de nem elég, hogy a Tiszaújváros kiénekelte a sajtot a szájából, egy buta kiállítás miatt egyik középső védőjét, Fülöp Krisztiánt is elveszítette a mostani mérkőzésre. Hasonlóságot mutatott a két együttes abban is, hogy egyaránt uralták a vasárnapi mérkőzésüket.
A Karcag három komoly hibáját – mindössze tíz napja állt össze a védelem – kíméletlenül kihasználta ellenfele, míg a Füred a második félidő elején bebiztosíthatta volna győzelmét, de kimaradt a nagy helyzet. A rossz kezdés után természetesen mindkét csapat győzni szeretne a számukra szokatlan helyszínen, karcagi oldalon – bár nagyon várják visszatérésüket – továbbra sem számíthatnak a középső védő Kónya Csaba és Székely Dávid játékára sem. Tiszafüreden pedig az eltiltott Fülöp mellett a sérült Harsányi Bence hiánya okoz gondot.
Dél-Keleti csoport
Szerda, 17.30
Szolnoki MÁV–Martfű
Jó pár évvel ezelőtt legfeljebb kupameccsen találkozhatott volna a két együttes, ám a szolnoki szurkolók immár második éve ízlelgetik, hogy kedvenceik kiscsapatok ellen mérkőznek hétről hétre. A két szomszédvár csatája érdekesnek ígérkezik annak tekintetében is, hogy a hazai gárda évtizedek óta zömmel a honi másodosztály állandó résztvevője volt, míg riválisa a megyei bajnokságban lépett rendre pályára ez idő alatt. Most viszont bajnoki találkozó keretein belül csapnak össze egymással, ám ez már csak a múlt ismeretében tűnik abszurdnak, a lehetőségeket nézve viszont cseppet sem az. Mindkét csapat vereséggel nyitotta a szezont, és abban is közös a sorsuk, hogy egyaránt a második félidőben bukták el az első meccset.
Körösladányban a Szolnok az ellenfél cseréivel nem bírt, a hazai együttes frissítése jól sikerült, és a hetvenedik perc után rá tudta kényszeríteni akaratát a mieinkre. Hiába játszott mezőnyfölényben a mérkőzés nagy részében a MÁV, csak egy büntetőből elért találatra futotta erejéből. Tisza Kálmán nagyon hiányzott, és szerdai szereplése is bizonytalan.
A Martfűnek sem sikerült a bemutatkozás, a sok hiányzót nem bírta el a csapat. A szünetben ugyan még vezetett az együttes, ám a folytatásban elfogyott az erő, ebben az osztályban tapasztaltabb Füzesgyarmat pedig élt a lehetőséggel és szinte állva hagyta ellenfelét a második félidőben. A mai mérkőzésre négy játékossal már bővül a keret, többek között a Kozármislenyből igazolt Tölgyesi Viktor is pályára léphet.