Labdarúgás

2023.10.15. 14:35

Kikapott U21-es válogatottunk Skócia ellen

Csinger Márk és Szabó Alex is kezdőként lépett pályára Skóciában az Eb-selejtezőben.

Kovács Levente

Forrás: Illusztráció

Fotó: Shutterstock.com

A Gera Zoltán által irányított U21-es válogatott mindkét mérkőzését megnyerte az Európa-bajnoki selejtezőben szeptemberben. Ezúttal pedig Skócia együttese várt a mieinkre. Jobban is kezdték a mérkőzést a házigazdák, akik hét perccel a kezdés után már kétgólos előnyt dolgoztak ki. A 32. percben pedig tizenegyesből ismét betaláltak a skótok, és már 3–0 állt az eredményjelzőn. Még a félidő előtt szépített a magyar csapat Kovács Barnabás révén, a második játékrészben pedig nem változott az állás, így 3–1-el ért véget a találkozó.

A jászboldogházi Csinger Márk végig a pályán volt, míg a jászárokszállási kötődésű Szabó Alexet a 79. percben lecserélték. A rákóczifalvai származású Komáromi György és a martfűi Fehér Csanád nem kapott lehetőséget.

Skócia–Magyarország 3–1 (3–1)

Magyarország: Hegyi – Szabó A. (Debreceni, 79.), Iyinbor, Csinger – Kovács M. Kovács B. (Kosznovszky, 79.), Baráth, Benczenleitner – Kocsis D. (Katona, 59.), Németh A. (Lisztes, 23.), Vancsa (Kerezsi, 59.). Edző: Gera Zoltán.

Gólszerzők: Bowie (2., 7.), Doak (32. – tizenegyesből), ill. Kovács B. (43.)

Kiállítva: Johnston (90+8.).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában