Labdarúgás

2023.10.27. 06:50

Újoncok csatája a Vármegye I.-ben: hatpontos mérkőzésen csap össze a Lurkó Focimánia és a Tiszagyenda

A Vármegye I. 11. fordulójában összecsap egymással a két újonc csapat, a Lurkó Focimánia és a Tiszagyenda. Mindkét együttes számára fontos a győzelem, ugyanis siker esetében egy lépéssel közelebb kerülhetnek a bennmaradáshoz.

Kovács Levente

Ahogy tavaly még a Vármegye II.-ben, úgy idén az élvonalban is számíthatunk kemény párharcokra a Lurkó Focimánia–Tiszagyenda meccsen

Fotó: Pesti József

Szombat, 14.00

Lurkó Focimánia–Tiszagyenda

A két csapat az előző idényben még a Vármegye II.-es bajnokságban találkozott egymással, és mindkét mérkőzés 3–2-re végződött a hazai együttes javára. Ezzel az eredménnyel a szolnokiak bizonyára szombaton is kiegyeznének, ám ehhez a Gyendának is lesz egy-két szava.

A Lurkó Focimánia jelenleg a 13. helyen áll a tabellán nyolc szerzett ponttal, Balázs Béláék ráadásul öt meccse nyeretlenek, négy mérkőzés óta pedig pontot sem szereztek. Így mondhatni gödörben van a csapat, azonban a sorsolás sem volt túl kedvező a szolnokiak számára, ugyanis a Tiszaföldvárral (5–0), a Jászfényszaruval (6–0), a Szajollal (4–1), és a Tószeggel (4–0) játszottak a közelmúltban. A vezetőedző elmondása alapján a vereség mértéke lehetett volna kisebb ezeken a mérkőzéseken, többször szerencsétlen gólokat kaptak, játékosai pedig összeestek fejben az összecsapások során. A Lurkó ellenben minden ki-ki meccséről ponttal tudott távozni, ami a hétvége előtt bizakodásra adhat okot az együttes háza táján.

A Tiszagyenda egy fokkal rosszabb a helyzetből várhatja a meccset, ugyanis jelenleg az utolsó előtti helyen tanyázik a csapat, mindössze négy ponttal. Boros Tibor tanítványainak egyetlen győzelme viszont óriási bravúr volt, ugyanis 6–1-re legyőzték a Tószeget, de a Jánoshida elleni 2–2 is figyelemre méltó eredmény. Emellett közel álltak a pontszerzéshez a Törökszentmiklós (3–2), a Rákóczifalva (3–2), és a Kisújszállás (2–1) ellen is. Megnehezíti a csapat dolgát azonban, hogy egyik legjobb játékosukra, Ballók Bencére nem számíthatnak hétvégén eltiltás miatt.     

Mesterszemmel

Balázs Béla, a Lurkó Focimánia vezetőedzője: – Hazai pályán szeretnénk sikert elérni a Tiszagyenda ellen. Ez egy hatpontos meccs lesz számunkra, amely akár a bennmaradás szempontjából is nagyon fontos lehet. Jó mérkőzéseket játszottunk korábban a Gyendával, így ezúttal is egy hajtós meccsre számítok. Ellenfelünk lendületes, bevállalós játékosokból áll, akik különösen jól szokták kezdeni a találkozókat, az első félidőben mindenkivel felveszik a versenyt a bajnokságban. Döntő lehet az összecsapáson, hogy melyik csapat bírja jobban fejben és erőnlétileg a meccset, illetve a pontszerzés terhét.

Boros Tibor, a Tiszagyenda vezetőedzője: – Tisztában vagyunk vele, hogy mindkét csapatnak nagyon fontos a három pont megszerzése hétvégén. Már csak azért is, mert egy győzelemmel megalapozhatjuk a következő mérkőzeseinket. Úgy gondolom, mindkét együttes a támadójátékot erőlteti majd, megnehezíti a dolgunkat, hogy az egyik legjobb játékosunk eltiltását tölti. A legnagyobb fejtörést számomra a védelem összeállítása okozza majd, ugyanis nagyon kevés olyan védőnk van, aki eléri a vármegye I.-es szintet. Emiatt főleg csapatként kell védekeznünk, ezekből pedig gyors támadásokat vezetve gólokat szereznünk. Tiszteljük az ellenfelünket, egy jó mérkőzést várok, melyen mindkét csapat célja a győzelem megszerzése lesz.

További párosítások:

Szombat: Mezőtúr–Rákóczifalva, Jánoshida–Kisújszállás, Cserkeszőlő–Jászfényszaru, Kunszentmárton–Szajol, Törökszentmiklós–Kenderes, 14.00. Vasárnap: Kunhegyes–Tiszaföldvár, Jászberény–Tószeg, 14.00.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában