Vízilabda

2023.12.03. 07:00

Gólparádét rendezett a Dózsa az UVSE ellen

Az élvonalbeli vízilabda bajnokság 13. fordulójában a Szolnoki Dózsa Praktiker magabiztosan, 12 gól különbséggel verte az UVSE legénységét a Szentesen lejátszott mérkőzésen.

Varga Csaba

Kitett magáért a szolnoki csapat a naptári év utolsó összecsapásán

Fotó: Szolnoki Dózsa/Illyés Csaba

A színhelyváltozásnak az volt az oka, hogy a tiszaligeti Vízilabda Aréna medencéjének fűtése egyenlőre nem megoldott, így jobb híján a szentesi fedett uszodában fogadta a Dózsa az újpesti csapatot.

A szolnoki együttes semmi nem bízott a véletlenre, gyors gólokkal sokkolta ellenfelét és már az első negyedben tekintélyes előnyt szerzett. A folytatásban sem adta alább a Dózsa, kemény védekezésből kiindulva sorra érte el látványos találatait. A nagyszünet után sem változott a játék képe, kis túlzással Pásztor Mátyásék akkor lőttek gólt, amikor akartak. Így a végén kiütéses győzelemmel zárták az egy fordulós alapszakasz záró mérkőzését, amelyen 11 játékosuk is eredményes tudott lenni.

– Köszönjük a ceglédieknek az edzéslehetőséget, míg a szentesieknek azt, hogy náluk játszhattuk le bajnoki mérkőzésünket – mondta hírportálunknak Hangay Zoltán, a szolnoki csapata edzője. –. A Kaposvár elleni vereséget követően kíváncsi voltam, a fiúk reakciójára. Nos, koncentrált védekezést követően kreatív támadtunk, ezért lett, akkora a különbség. Örülök, hogy minden játékosunk nagyon oda tette magát a naptári év utolsó meccsén.

Szolnoki Dózsa Praktiker–UVSE 19–7 (5–0, 5–3, 6–3, 3–1)

Szentes, 100 néző. Vezette: Petik A., Juhász T.

SZOLNOK: Bányai – Kovács G. 1, PÁSZTOR 4, Vismeg 2, Ágh 2, SZEGHALMI 2, Jansik D. 1. Csere: IONESCU 1, Schmölcz 2, SIMON D. 2, Vámosi 1, Teleki 1, Böröczky. Edző: Hangay Zoltán.

UVSE: Korom – Herczeg 1, Bencz, Hegedűs Cs., Kedves, BESENYEI 2, Korbács 1. Csere: Csiszer (kapus), Kardos 1, Korbán 1, Bárd 1, Bárd Á., Labyk, Keszthelyi. Edző: Vincze Balázs.

Gól – emberelőnyből: 6/5, ill. 8/1

Gól – ötméteresből: –, ill. 2/2

További eredmények: Vasas–Kaposvár 17–6, Miskolc–KSI 12–7, OSC–FTC 14–17, BVSC–PVSK 18–9, Eger–Szeged 10–13, Bp. Honvéd–Szentes 16–5.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában