Labdarúgás / Galériával

2024.02.25. 18:42

Ikszelt a MÁV a Karcaggal az NB III. tavaszi szezonjának főpróbáján

Utolsó felkészülési mérkőzéseiket játszották NB III.-as csapataink a tavaszi bajnoki rajt előtt. A Martfű tízgólos találkozón aratott győzelmet, a MÁV és a Karcag nem bírt egymással, a Tiszafüred pedig csoportriválisa ellen ért el döntetlent egy hosszabbításban szerzett találattal.

Jegesi László
A szolnokiak gólját Annus Árpád (labdával) szerezte a Karcag ellen az NB III. tavaszi szezonjának főpróbáján
Fotó: Mászáros János

Kiskunfélegyháza–Martfűi LSE 2–8 (0–3)

Martfű: Ladányi (Sándor B., Gerhát) – Telinger (Kinyig), Mlinárcsik (Vadas), Kóródi, Vincze P. (Tóth N.) – Asztalos (Székely D.), Ficsor (Draskóczi) – Pintér V. (Desnica), Balla (Szedlák), Izsold (Sindel) –Kriska (Szabó T.). Edző: Koncz Zsolt.

Martfűi gólszerzők: Szabó T. 2, Izsold, Pintér V., Kóródi, Székely, Desnica, Sindel.

Mindkét csapat először játszott idén füves pályán, és a játék képe alapján úgy tűnt, hogy ehhez a magasabb osztályban szereplő vendégek alkalmazkodtak jobban. A Bács-Kiskun vármegyei bajnokság élmezőnyéhez tartozó Kiskunfélegyháza szabadnapos volt a hétvégén, ezt kihasználva fogadta Koncz Zsolt együttesét. A tiszazugi csapat szinte végig uralta a mérkőzést, és remek főpróbát tartott a vasárnapi, Honvéd II. elleni bajnoki nyitány előtt az egyébként kreatív gárda benyomását keltő hazaiak ellen.

Koncz Zsolt: – Tetszett a fiúk játéka és hozzáállása. Remélem, hogy a jelenlegi formánkat át tudjuk menteni vasárnapra is, hiszen szeretnénk hazai győzelemmel indítani a tavaszt.

Szolnoki MÁV–Karcag SE 1–1 (1–1)

Szolnok: Csáki – Sitku (Szabó Zs.), Kópis, Szabó R., Antal (Dudok) – Pelles, Tisza, Lengyel (Demeter) – Dósa (Kató), Annus (Bakti), Iván M. (Barna V.). Edző: Horváth Csaba.

Karcag: Grósz – Kovács D. (Aszalos), Győri Á., Csiki (Caba), Nikics, Pataki – Székely D. (Constantinescu), Karmacsi, Vona (Béres), Erdei M. (Süveg), Győri B. (Csala). Edző: Varga Attila.

Gólszerzők: Annus, ill. Tisza (öngól).

A jövő heti NB III.-as tavaszi rajt előtti főpróbán vármegyénk két képviselője csapott össze. A Szolnokon rendezett mérkőzésen a hazaiak már az első percben megszerezték a vezetést, amely után a kiegyenlített küzdelem keményebb belépőktől sem volt mentes. A Tisza-parti gárda túlságosan is siettette a támadásokat, egy elvesztett labdából pedig egyenlített a Karcag. A második félidő nem hozott igazi változást, mindkét kapu előtt alakultak ki helyzetek, amelyek alapján a döntetlen igazságosnak mondható.

Horváth Csaba: – Jól kezdtünk, próbáltuk felépíteni a támadásainkat, a túlfűtött hangulatú mérkőzésen ez kevésbé sikerült. A játékosok sajnos többet foglalkoztak egymással, mint a játékkal.

Varga Attila: – A gyengébb kezdés után megtaláltuk a játék ritmusát, a második félidő alapján pedig már kicsivel közelebb álltunk a győzelemhez. Aggasztó Csiki Norbert súlyosnak tűnő sérülése.

FC Tiszaújváros–Facultas Tiszafüredi VSE 2–2 (0–2)

Tiszafüred: Tajti – Iharos (Ujvári), Kovalecz, Bernáth, Ballók B. – Barzsó (Hujbert), Bertók, Mácsai – Gránicz (Pataki), Kalmár F. (Antics), Nagy Zs. Edző: Dorcsák Zoltán.

Tiszafüredi gólszerzők: Nagy Zs., Gránicz.

A csoportrivális Tiszaújváros otthonában játszotta le a szezonkezdés előtti utolsó gyakorló mérkőzését a Tiszafüred. A mezőnyben jól futballozó vendégek megérdemelten jutottak kétgólos vezetéshez az első félidőben, mivel helyzeteik többségét sikerült értékesíteniük. Védelme ekkor még biztosan állt a lábán, a folytatásban azonban buta hibák kétszer is tizenegyeshez juttatták a hazaiakat, amelyek egyik alkalommal éltek csak a lehetőséggel. A hosszabbítás utolsó pillanataiban mégis sikerült egyenlíteniük a fáradni látszó Füreddel szemben.

Dorcsák Zoltán: – A sérülések miatt még mindig tartalékos csapatunknál már felfedezhettünk biztató jeleket, de a védelem továbbra sem tud kilencven percig koncent­rálni.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában