2024.03.21. 07:00
Gönczöl Ferenc: A sport több, mint gyógyszer
Évtizedek óta a gyermeklabdarúgás körüli munka teszi ki ideje egy részét, a mai napig szinte megszállottan dolgozik klubjáért, a gyerekek fejlődéséért. Gönczöl Ferenc a Szanda Focisuli szakmai vezetője úgy gondolja, hogy pályafutásának elején három ember – Tóth Ernő, Patonyi László és Munkácsi József – volt meghatározó edzői munkájában, irányításuk, útmutatásaik tették azzá, amivé lett az elmúlt évtizedek során.
Gönczöl Ferenc harminc éves koráig volt aktív labdarúgó, de már játékos korában is érdeklődést mutatott a gyermekfutball iránt. A felesége ‘81-ben kezdett el dolgozni testnevelőként a Szandaszőlősi Általános Iskolában, neki pedig feltűnt, hogy a suliba járó gyerekeket szinte minden rendezvényen több góllal győzik le aktuális ellenfelei. Arra hamar rájött, hogy a kis focipalántákban van fogadókészség az edzésekre, gyakorlásra, vagyis a változásra.
Fotó: Beküldött fotó
A kilencvenes évek elején, ezzel szinte egyidejűleg fővárosi székhellyel megalakult a Góliát FC, a társaság hamarosan kiterjesztette működését a megyeszékhelyekre is. Ennek utódja lett később a jól ismert Bozsik program, ebbe viszont már a Szanda Focisuli, mint önálló gyermek labdarúgó egyesület 2003 őszén kapcsolódott be. Czirnák László elnökösködése mellett Gönczöl Ferenc lett az egyik alapító tag, néhány nagyon lelkes szülő közreműködésével pedig elkészült a pályájuk is, ami a mai napig a kinti edzések helyszínéül szolgál. Jelenleg négy edzővel dolgoznak, akik közül három is rendelkezik B licences végzettséggel.
– Immár húsz éve annak, hogy – a tél kivételével – ezen a füves pályán tartjuk az edzéseket – avatta be lapunkat a múlt történéseibe a sportember, de négy éve már van engedélyünk van egy műfüves kispálya létesítésére, de az általános iskolában nem támogatja a vezetés ennek megvalósítását, máshol meg egyszerűen nem sikerült helyet biztosítanunk neki eddig.
– Így is népszerű a klub, a hosszú évek óta zajló emléktornák pedig gyermekek tömegét vonzzák a pályákra.
– Idén huszonegyedszer rendeztük meg a Kolláth Béla emléktornát. Az alapötletet az egykori ismert labdarúgó sajnálatos halálán túl az adta, hogy fiatal focistaként még játszhattam vele egy csapatban és nagyon tiszteltem az ő győzni akarását – rajta kívül Czirnák László, Patonyi László és Ulvicki Misi emléke előtt is adózunk már. Kicsit a számokkal is eljátszva: ami még említésre méltó, hogy ebben az évben hét hétvégén húsz tornát rendeztünk, amelyeken százhetven csapat több mint ezerötszáz gyereke vett reszt összesen.
– Feltételezem, hogy remek kapcsolatot ápolnak más klubokkal, ha ilyen létszámmal vesznek részt a rendezvényeiken.
– Arra törekszünk, hogy lehetőség szerint minden egyesülettel jó viszonyban legyünk. Senkit nem csábítunk hozzánk, ellenben ha hívják bármelyik játékosunkat örömmel elengedjük, amennyiben menni akar. Rákóczifalván a felnőtt csapat fele a mi nevelésünk, de az U19-es gárdában is többen vannak, akik innen indultak. A Szolnoki MÁV-val is együttműködünk, jelen pillanatban a fiatalabb korosztályokban több gyerekünk látogatja az ottani edzéseket abban a reményben, hogy előbb-utóbb odaigazolnak majd. Szeretnénk azonban, hogy a kapcsolat ne egyoldalú legyen, akik perifériára szorulnak ott, azok jöjjenek hozzánk, a visszafelé áramlás azonban egyelőre nehézkesebb.
– Közel hatvanhét évesen érez még magában erőt a folytatáshoz?
– Amíg az alap technikai feladatokat be tudom mutatni a gyerekeknek és szívesen csinálom, nem hagyom abba. Azt vallom, hogy a futballért élni más és legalább olyan jó dolog, mint a futballból. Amikor sportmenedzsernek tanultam, a szakdolgozatom címe az volt, hogy a sport több, mint gyógyszer. Ezt a gondolatot is igyekszünk kollégáimmal a gyerekek fejébe elültetni.
