Kosárlabda

2024.04.03. 10:00

Sikerrel zárta az alapszakaszt a Ceglédi KE és a Jászberényi KSE is

Az NB I/B. Piros csoportjában is véget ért az alapszakasz. A 26. fordulóban a Ceglédi KE a Salgótarján otthonában aratott győzelmével megszerezte a hatodik helyet, míg a Jászberényi KSE simán nyert hazai pályán, így tizedik lett, és biztosan bennmarad a másodosztályban.

Kovács Levente

A Ceglédi KE csapatára és a Jászberényre is fontos mérkőzés várt hétvégén, ugyanis győzelem esetén a CKE a hatodik, a JKSE pedig a tizedik helyét biztosíthatta be.

Herendic Dominik, Ceglédi KE, kosárlabda
Herendic Dominik (labdával) 27 ponttal vette ki a részét a Ceglédi KE sikeréből
Fotó: Hunbasket.hu

Salgótarjáni KSE–Ceglédi KE 90–99 (16–29, 21–18, 26–30, 27–22)

Salgótarján, Városi Sportcsarnok. Vezette: Lengyel Ádám, Sallai István, Dr. Nagy Zsombor (Gergely Csaba)

Cegléd: HERENDIC 27/9, DRAGASEVIC 13/9, Kertész 2, Csaba Gy. 13/9, CSORVÁSI 18. Csere: VELKEY 17/15, Horváth M. 7/3 Berkics 2, Zsók, Fodor. Edző: Sértő Ádám.

Nem hagyta nagyon szóhoz jutni ellenfelét a Cegléd, amely az első perctől kezdve magához vette a kezdeményezést, és már az első negyed végén 13 ponttal ellépett a Salgótarjántól. A második játékrészben ugyan kicsivel csökkent a különbség, azonban nem fenyegette veszély Sértő Ádám együttesének vezetését. A fordulás után is tartotta előnyét a CKE, amely végül kilenc ponttal legyőzte a Salgótarjánt és így a hatodik helyen zárta az alapszakaszt.

Sértő Ádám: – Gratulálok a srácoknak a győzelemhez és a hatodik hely megszerzéséhez. Ezért dolgoztunk egész évben, úgyhogy nagyon büszke vagyok a csapatra. Most egy picit ünneplünk, de sok időnk nincsen, mert készülnünk kell a PVSK elleni Hepp Kupa elődöntőre.

Jászberényi KSE–DEAC U23 80–42 (21–11, 22–10, 22–13, 15–8)

Jászberény, Bercsényi Tornacsarnok. Vezette: Fodor Attila, Pécsi Zsolt, Magyari Viktor (Józsa András)

Jászberény: Dunai 16/6, SANTIAGO 14, BOKA-MAGÓ 13/9, MESTER 8/6, RÁTVAY 13. Csere: Oroszi 7/3, Dékány 4, Horváth N. 5, Német Á. Edző: Puskás Artúr.

A Jászberény és a DEAC U23 találkozóján a tét a tizedik hely, és a biztos bennmaradás volt. Nem is bízta a véletlenre a meccset a JKSE, amely már az első perctől előnyben volt a gyengén játszó DEAC ellen. A győztes kiléte nem volt kérdés, a berényiek remekül védekeztek, és végül majdnem kétszer annyi pontot szereztek, mint a debreceniek, így magabiztos, 38 pontos győzelmet arattak.

Puskás Artúr: – Jár a gratuláció a mi fiainknak, mert azok után, amiken a szezon során keresztülmentek, egy ilyen fontos meccset így meg tudtak nyerni. Ez óriási dolog. Nagyon köszönöm a szurkolóknak is azt az óriási szeretetet, amit húsvét vasárnap is kaptunk tőlük. Lehet, hogy láttak az évek folyamán ügyesebb Jászberényt, jobb játékosokat, de büszkék lehetnek ezekre a srácokra, akik ma bebiztosították, ami a célunk lehetett ebben a szezonban, azaz a csapat továbbra is az NB I/B. Piros csoportjának tagja marad. A helyosztókon talán már a jövő csapatát tudjuk majd építeni. 

A Cegléd tehát a hatodik helyen zárta az alapszakaszt, a rájátszásban így a harmadik Vasas Akadémiával küzd meg a továbbjutásért. A Jászberény számára biztos bennmaradást ért a tizedik pozíció, a helyosztón a DEAC U23–Budafok párharc győztesével találkozik.

További eredmények: Nyíregyháza–TF-BP 71–65, MAFC–Óbudai Kaszások 98–79, Fót–MEAFC 96–73, BKG PRIMA Akadémia–Budafok 86–67, Vasas Akadémia–PVSK 59–65.

A rájátszás párosításai: PVSK (1.)–TF-BP (8.), MAFC (2.)–Nyíregyháza (7.), Vasas Akadémia (3.)–Ceglédi KE (6.), BKG PRIMA Akadémia (4.)–Fót (5.).

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában