2005.05.18. 00:00
Nem minden kacat, ami annak látszik
Az árverésen két–háromezer forintért eladott régi képeslapot vagy levelet, esetleg dedikált könyvet a tapasztalt gyűjtő két– háromszáz forintért vette meg a bolhapiacon.
A nagy árverési naptárakban sokaknak fel sem tűnik a kisebb értékű, elsősorban papírrégiségekre szóló meghívó. Pedig a napokban is volt ilyen, és lesz is újabb három. S bár egy kispénzű nyugdíjasról nehéz elképzelni, hogy műgyűjtő, bizony vannak közöttük néhányan, akiknek szenvedélye a papírrégiség – főként az érdekes képeslapok, egykori hírességek levelei, kották, oklevelek – felkutatása. A legbecsesebb darabokat néhány hétig, hónapig megőrzik, majd maguk is eladják, hogy a többletbevételből újabb „zsákmányokra” tegyenek szert.
Az effajta régiségkereskedelemből megélni persze nem lehet, de aki szerencsés, és van annyi irodalmi, művészettörténeti ismerete, hogy a kacatokból kiválogassa az értéket, annak a bevételei fedezik a hóbortja költségeit. Az árverésen két–háromezer forintért eladott régi képeslapot vagy levelet, esetleg dedikált könyvet ugyanis a tapasztalt gyűjtő két-háromszáz forintért vette meg a bolhapiacon.
A kisebb értéket képviselő könyvek, képeslapok és egyéb papírrégiségek beadói számára az aukciós házak kedvezőbb feltételeket kínálnak mostanában, mint korábban. Aminek eredményeként átláthatóbbá váltak az árverési szabályok és feltételek. De tudni kell: aki aukción szeretné értékesíteni a régiségét, annak számolnia kell a felmerülő költségekkel. Az aukciós házak általában 15 (értékesebb festményeknél olykor 20) százalékot vonnak le maguknak értékesítési járulék címén, mégpedig a leütési árból. És felmerül még a raktározási díj. Kisebb tárgyak esetén ez általában 100 Ft/nap, bútoroknál 500. Vagyis a beadó végül is mindezekkel csökkentve kapja meg a saját pénzét.
Vevőként mire figyeljünk az árverésen?
- Minden aukció előtt kézhez kapnak az érdeklődők egy katalógust, amiben az aznap eladásra kínált tárgyak sorszámot kapnak. A vásárlási szándékot kézfeltartással lehet jelezni.- Védett tárgy esetében az államnak elővásárlási joga van.
- A kiválasztás után adásvételi szerződést kötnek az ügyféllel.
- A vásárlási ár összegének 20 százalékát azonnal ki kell fizetni, és a teljes ár kifizetésekor vihető el a vásárolt tárgy.
- Nincs szavatosság, a vásárló maga felel a tárgy állapotáért.
Kaszás Erzsébet Vevőként mire figyeljünk az árverésen? - Minden aukció előtt kézhez kapnak az érdeklődők egy katalógust, amiben az aznap eladásra kínált tárgyak sorszámot kapnak. A vásárlási szándékot kézfeltartással lehet jelezni.
- Védett tárgy esetében az államnak elővásárlási joga van.
- A kiválasztás után adásvételi szerződést kötnek az ügyféllel.
- A vásárlási ár összegének 20 százalékát azonnal ki kell fizetni, és a teljes ár kifizetésekor vihető el a vásárolt tárgy.
- Nincs szavatosság, a vásárló maga felel a tárgy állapotáért. -->