2008.03.26. 18:53
Besokaltak az SZDSZ miatt a szocialisták
Az MSZP harmadik hullám platformja a koalíciós szerződés újratárgyalását javasolja
Az MSZP harmadik hullám platformja szerint újra kell tárgyalni a koalíciós szerződést - mondta Mesterházy Attila, platform vezetője szerdán Budapesten; a politikus szerint akár kisebbségi kormányzásra is van lehetőség. Szükség van a koalíciós partnerrel való együttműködés újragondolására, ezért a platform felkéri Gyurcsány Ferenc pártelnököt, hogy az SZDSZ tisztújítása után haladéktalanul kezdeményezze a koalíciós szerződés újratárgyalását tartalmi és strukturális szempontból egyaránt - közölte újságírókkal a politikus, az MSZP elnökségének tagja, azt követően a platform a szombati pártértekezletre készülve politikai konzultációt tartott a Politikatörténeti Intézetben.
Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy támogatják a koalíciós együttműködést, hisznek annak jövőjében, de a jövőt beárnyékolhatja egyik vagy másik fél kompromisszumképtelensége, zsarolása, vagy felelőtlensége. Ez elvezethet oda, hogy adott körülmények között az MSZP számára lesz vállalhatatlan a koalíció - hangoztatta.
Csend övezi a koalíciós egyeztetést
Véget ért a koalíciós egyeztetés a parlamentben, de a kormánypártok képviselői egyelőre nem nyilatkoztak az ott elhangzottakról. Horn Gábor telefonon csak annyit mondott a távirati irodának, hogy folytatják a megbeszéléseket.Az MTI értesülései szerint a megbeszélésen a szabad demokratákat Kóka János, Horn Gábor, Horváth Ágnes, Magyar Bálint és Gusztos Péter képviselte, míg a vezető szocialista politikusok közül feltehetően ott volt Gyurcsány Ferenc, Lendvai Ildikó és Szekeres Imre.
Az MTI értesülései szerint a megbeszélésen a szabad demokratákat Kóka János, Horn Gábor, Horváth Ágnes, Magyar Bálint és Gusztos Péter képviselte, míg a vezető szocialista politikusok közül feltehetően ott volt Gyurcsány Ferenc, Lendvai Ildikó és Szekeres Imre. -->