A koronaőrök életüket és vérüket is odaadnák a koronáért

A budapesti Woth Imre tősgyökeres aszfaltgyerekként nőtt fel. Amikor 1978-ban megnősült, majd elköltözött a 11. kerületbe, úgy érezte, rálelt a gyönyörű „vidéki” életre. Aranyművesnek tanult, ebben a szakmában is dolgozott az ország egyik legismertebb műhelyében, a Fővárosi Óra és Ékszeripari Vállalatnál. Itt került először kapcsolatba a Szent Koronával. 

– Nem sokkal utána, hogy hazahozták az Egyesült Államokból a Szent Koronát, a Magyar Nemzeti Múzeumban egy nemzetközi konferenciát tartottak a koronázási jelvényekről, azok történetéről. Ezen a konferencián a kollégáim is szerepeltek, mint előadók, akik aranyműves szemszögből vizsgálták meg a koronát.

– Keveseknek adatott meg akkortájt, hogy kézbe vegyék a Szent Koronát...

– Ez így van. Az aranyműves szemle előtt hónapokig készültek a nagy találkozásra. Térképet készítettek az ékszerről, vázlatot a vizsgálat minden egyes lépéséről. Mértek, számoltak, megfigyeltek, jegyzőkönyveztek, majd mindennek a végén beszámoltak vizsgálatuk eredményéről az akadémikusoknak. Akik megköszönték munkájukat, majd kifejtették, ezt soha sehol nem publikálhatják. Mindenesetre ezen a múzeumi konferencián mégis a tudományos közönség elé léptek.

A négy aranyműves kollégám, Csomor Lajos, Lantos Béla, Ludvigh Rezső és Poór Magdolna néhány „renitens” jelenlévő mérnök mellett amellett szállt síkra, hogy a korona egységes tervezés alapján született, kivéve a Dukász Mihály, Konstantin és Géza képmásait az alsó abroncson.

Csomor Lajos a 80-as években azt vallotta, hogy a korona 450 és 1000 között készülhetett. Ezek a kijelentések szinte sokkolták a tudósokat, igazi hitvita alakult ki, ami azóta is tart. Én pedig mindeközben elborzadtam a rengeteg veszekedéstől, de ugyanakkor nagyon is sokat tanultam tőlük. Innentől kezdve mindenhol ott voltam, ahol a Szent Koronáról beszéltek. Igazi rajongójává váltam.

– Megfordult már ekkor a fejében, hogy koronaőr legyen?

– Nem is mertem remélni. Ekkor még nagyon messze voltam a koronaőrségtől. Egyszer azonban egy barátom elvitt a Magyar  Szentkorona Szövetség alakuló közgyűlésére, a Fáklyaklubba. Ott találkoztam életemben először vitéz Vitéz József koronaőrrel, a Magyar Királyi Koronaőrség törzsőrmesterével.

– Végre, tudott kivel érdemben beszélgetni a koronáról...

– Fenét! A megilletődéstől egyik lábamról a másikra álltam és csak annyi telt tőlem, hogy megérdezzem Józsi bácsit, hogy van. Gondoltam is, így lehet egy hatalmas lehetőséget elbaltázni. Aztán három év múlva megcsörrent a telefonom. Józsi bácsi volt, és csak annyit kérdezett: „most az egyszer megkérdem, leszel-e velem koronaőr ?”. Hát mit lehetett volna erre mondani?! Megtiszteltetés... Amikor meghalt, én lettem a koronaőrök egyesületének elnöke, azóta már a harmadik mandátumomat töltöm e poszton.

– Új szemlélettel, nagyratörő tervekkel vette át az egyesület vezetését?

– Azt hiszem, igen. Amikor én lettem az elnök, a taglétszám 76 fő körül volt. Masszív munkával sikerült csak 36-ra lecsökkenteni ezt a számot. A majd'' 80 fő ugyanis már kezelhetetlen volt, rengeteg külföldi tagja volt az egyesületnek, egy határozatképes közgyűlést nem lehetett soha összehívni, annyi volt a hiányzó. Eldöntöttük hát, csak az lehet koronaőr, akinek a felmenői között már volt koronaőr vagy tényleges munkát végez az egyesületben. A többiek pedig pártoló tagok lehetnek.

– Nyilván voltak emiatt sértődések, hiszen többen kikerültek az új szabály miatt a „körből”.

– Bánom is én! Nem azt néztük, kinek mi a jó, hanem azt, hogy a szervezetünk működőképes legyen.

– Lehetnék koronaőr?

– El kell keserítsem, semmi esélye. Mi amolyan férfisoviniszta csoport vagyunk, koronaőrök csak az erősebb nem tagjai közül kerülhetnek ki.

– Kár... akkor beprotezsálom azt a fiú ismerősömet, aki régóta kacsintgat a koronaőrség felé. Intelligens, jó kiállású, 178 centi magas...

- Már meg is állhatunk, ő sem felelne meg a kívánalmainknak.

– Merthogy?

– Koronaőr az lehet, aki katonaviselt, legalább 185 centiméter magas és túlesik a próbaidőn. Amikor is pakol, ruhát tisztít, fegyvert kezel, eljár velünk a rendezvényekre. Van, akinél két hónap ez az idő, másnál öt év. Mi, az öreg katonák döntjük el, hogy alkalmas vagy sem erre a feladatra. Az sem hátrány, ha már elmúlt a jelentkező 35 éves. Azt tapasztaltuk ugyanis, hogy a fiatalabbak inkább a hölgyekre kacsintgatnak, nem azt csinálják, amit kell. 

- Mit kell csinálnia egy koronaőrnek?

– Ha pátoszos akarok lenni, akkor azt mondom, életét és vérét adnia a koronáért, melyet mi őrzünk és mutatunk be sok helyen.

– Persze, nem az igazit.

– Nem hát! Az igazit az Ország Házában lehet látni. Mi egy másolatot viszünk magunkkal, melyet az USA-ban készítettek 1988-ban, ezt egy kint élő magánszemély csináltatta, Kálmán László. Az ékszer színe, csillogása szinte „hollywoodi”, olyan benettonkék például az üveg-ékkő benne, mely talán nem is létezik, úgy csillog a korona, hogy a tekintetet magára vonzza. Hiába no, Amerikában készült.

– Ezt a koronát próbálták nem sokkal az elkészülte után ellopni?

– Az elődjét. El is lopták, rögtön az első augusztus huszadikai ünnepség örömködése közepette. Újra kellett készíttetni a koronát, ez tehát a másolat másolata, ami nálunk van.

– Hogy került Önhöz?

– Kálmán László halála előtt két nappal magához hívatott és nekem adta a koronát, mondván, nálam biztosan jó helyen lesz. Remélem, ez így is van...

– Önöktől nem akarták még egyszer sem meglovasítani az ékszert?

– Szerencsére nem. Ilyen nem fordulhat elő. Még a szállításnál is úgynevezett „többszörös fedést” alkalmazunk, azaz a koronát mindig olyan helyre tesszük, olyan autóban visszük, ami még véletlenül sem feltűnő. Egyszer Mattseeben voltunk kint, több autóval. Egyik társunk már itthon, „talált” a kocsijában egy újságpapírba csomagolt valamit. Na, hát abban volt a korona. Mi persze tudtuk, de a sofőr nem. Máskor kartondobozba és egyéb szokatlan helyre tesszük.

– Még a másolat is értékes?

– Több millió forint az értéke, három kiló ezüstből készült és rengeteg munkaóra van benne... Amúgy van még egy szép másolat (összesen 15 létezik), mely állami megrendelésre született, körülbelül 1975-ben, még mielőtt hazahozták volna az igazi koronát. Bartha Lajos ötvösmester készítette, fényképről. Mire befejezte, az állam megegyezett az USA-val... Most a Mátyás-templom kincstárában látható a munkája.

– Volt negatív megjegyzés, hogy az egyesület koronája „csak” egy másolat?

- Persze! Egyszer a velünk egy eseményen jelen lévő katonák jópofiztak, hogy miért parádézunk annyit egy utánzattal? Megkérdeztem tőlük, mit gondolnak, az ő zászlajukat az anjouk készítették? Vagy húsvétkor Jézust minden évben keresztre kell feszíteni? A legtöbben azonban tisztelettel közelítenek az ékszer felé, amit el is várunk. Előfordult, hogy valaki zsebredugott kézzel jött koronát nézni és még valami megjegyzést is tett, na, azt gyorsan kipenderítettük. A részegeket, hangoskodókat szintén. Történt azonban egy eset, ami után megállapítottuk, külsőségek alapján nem ítélkezhetünk mindig. Kicsiny településre vittük ki a koronát. Egy-egy helyszínen pár óra áll rendelkezésre az érdeklődőknek, hogy megtekintsék az ékszert.

- Az emberek jöttek, áhítattal nézték a koronát. Amikor letelt az idő, mi összecsomagoltunk mindent és éppen beültünk volna az autónkba, amikor megérkezett egy férfi. Munkásruhában, gumicsizmában, kockás ingben, svájci sapkában, mintha most lépett volna ki a traktor mögül. Mondta, jött megnézni a Szent Koronát. Mi meg azt válaszoltuk, erről sajnos lekésett. A fickó szemében mély döbbenet jelent meg, majd elárulta, kétszáz kilométert utazott a korona kedvéért. Ekkor meg mi döbbentünk meg. Nem volt kérdés, a koronát megmutatjuk neki. Elővettük a dobozból, rátettük a vörös párnára és a férfi elé álltunk, vigyázállásban. Ő tétován felemelte a kezét, majd elkezdett csendesen sírni. Pár perc múlva keresztet vetett, majd megköszönte a Jóistennek, hogy láthatta a Szent Koronát. Tanulságos találkozás volt...

– Egyesületük külföldre is utazik. Nem volt gond soha a határon való átlépésnél a koronával?

– Egyszer csak, Beregszásznál, az ukrán határnál. Állunk a sorban, jön a pohos hasú határőr, kérdezi, mi van a dobozban. Mondjuk, a Szent Korona. Na, erre sarkon fordult és eltűnt. Kis idő múlva jön vissza, mondja, a parancsnok úr látni kíván bennünket. Hűű, mi lesz itt?! – vakargattuk a fejünket, miközben mögöttünk egyre nőtt a kocsisor, hiszen a határforgalom leállt. Bementünk az irodába, a parancsnoknak fent volt a lába az asztalon, inge mellig kigombolva. Odabökte, ha tényleg nálunk a korona, meg akarja nézni. Mi, koronaőrök mindig megadjuk a tiszteletet az ékszernek, így szépen felöltöztünk, fegyver a kézbe, korona a párnára, így mentünk be a férfihez. Aki azon nyomban talpra pattant, begombolkozott, megigazította sapkáját, majd néma csöndben megállt előttünk. Végül ő is keresztet vetett és megköszönte a lehetőséget, hogy láthatta a koronát.

– A koronaőrök tényleg elhivatottak. Rezzenéstelen arccal vigyázzák az ékszert, nem csak a Szent Koronát, az őröket is megcsodáljuk mindig.

– Az egyenes, mozdulatlan testtartás elvárás. Nem lehet vakarózni, milyen dolog lenne az?

– Tüsszenteni lehet?
– Nem. És orrot fújni sem.

– És ha mégis folyik az orra az őrnek?
– Akkor folyik. És még mielőtt megkérdezné: pisilnie sem szabad kiugrania a vécére. Sőt, még elájulnia is tilos. Ha valaki érzi, hogy gondok lehetnek, például a tűző napon elkezd szédülni, különböző technikákkal el lehet mulasztani a tüneteket. Ilyen például, hogy a szemét szépen, nyugodtan körbejáratja. Lehetőleg zöld színt kell keresnie, mert a zöld nyugtat. Meg kell mozgatnia a csizmában a lábujjait, vagy a testsúlyát átteni észrevétlenül az egyik lábáról a másikra. Minden szolgálatba lépés előtt colát kell innia mindenkinek, mert az tartalmaz coffeint és cukrot. Ha mindezek nem segítenek, az őr felemeli fegyverét és szabályos léptekkel elmegy a korona mellől és ott esik össze, ahol nem látják. A váltás mindig figyel, ilyenkor azonnal érkezik a következő őr.

– Ez egy hivatás, egy szerelem, egy hobbi?

– Minden egyben. Nekünk, nekem ez az életem, eköré szervezem a mindennapjaimat, a családi életet. Bizony, ez a szolgálat a megtiszteltetés mellett áldozathozatallal is jár. Sokat vagyunk úton, sokszor vagyok távol az otthonomtól, amit a feleségem meglepően jól tolerál. Ő adja mindehhez a biztos hátteret. Van egy régi mondás: „Mi megvédjük a Szent Koronát, a Szent Korona megvéd bennünket.” Remélem, engem, a családomat is. Én hiszek benne.

Egykor ők védték az eredeti koronát is

A Szent Korona és a hozzátartozó jelvények a magyar államiság jelképe és egyben hazánk legféltettebb kincse. Az eredeti Szent Koronát ma már nem a Magyar Koronaőrök Egyesületének tagjai védik, hanem a Honvéd Koronaőrök. 1991 és 2011 között még az ő egyesületük látta el a díszelgő alakulat feladatait. Tulajdonképpen ez a szervezet vállalt aktív szerepet a Honvéd Koronaőrség létrehozásáért, melyet vitéz Vitéz József honvéd koronaőr törzsőrmester irányított. Az, hogy az „igazi” koronát a jövőben a hivatásos katonák őrizzék, arról a Szent Korona Testület döntött 2010. december 20-án, megfogalmazván azokat az elvárásokat is, amelyeket követni szeretne. Mindeközben az egyesület tovább folytatja országjáró misszióját, sőt, még hazánkon túl is képviseli Magyarországot. Nemrégiben a Pápai Svájci Gárda újoncainak eskütételén vehettek részt a Vatikánban. A két szervezet közel egyidős: több mint 500 éves múltra tekint vissza (a magyar régebbi alapítású), s egyenruhájuk is 100 esztendős múlt.

Névjegy:

Név: Woth Imre, a Magyar Koronaőrök Egyesületének elnöke (2001. óta), a Hagyományőrző Koronaőr Csapat parancsnoka
Született: 1957-ben
Lakóhelye: Budapest
Foglalkozása: Ékszerész
Családi állapota: nős, három gyermek édesapja
Hobbija: a Szt Korona és őrzésének története, egyedi ékszer készítés
Díj: rengeteg kitüntetés, de ezeket nem viseli, kivéve a szolgálati jelvényét