Közélet

2016.01.22. 10:43

Elégedettek az ellátással, de szórakozóhelyet szeretnének

Könnyen tengeri betegséget kaphat az, aki gyakorta jár Szolnok vagy Jászladány és Besenyszög között. A 3225-ös jelű országút a kis település átka: annyira rossz, hogy alig lehet rajta közlekedni, így a befektetőket is elriasztja. Pedig Besenyszög virágzó kisváros, az ott lakók imádják, semmi pénzért nem költöznének el.

Tóth András

– Ne szaladjon már el! – kérjük egy asszonyságtól mindjárt a település elején, egy tüzép üzlet előtt, aki megtudta, mi járatban és honnan vagyunk. Nem szalad el azonban Szurmai Antal. Szégyen is lenne tőle a futás, hiszen polgárőr a kemény kiállású, hatvanéves férfi. Tapasztalatból, büszkén mondja hát: jó a közbiztonság a városban, itt a bicikliket sem kell a kerítéshez lakatolni, ha az utcán hagyják őket.
 – Születésem óta lakom itt, és nem költöznék el semmi pénzért sem. Pedig dolgoztam Olaszországban is, Tirolban. Egy farmon voltam, utána meg szállodákban. A honvágy hozott haza, meg a szüleim szeretete. Pedig kint nagyon jó volt ám! De az már a múlt, most van egy hatéves kisfiam és egy hároméves kislányom a harminchat éves élettársamtól, Évától. Van egy nagyobb lányom is, de vele nem nagyon tartom a kapcsolatot, úgy tudom, Jászberényben él. Nekem itt semmi sem hiányzik, szerintem minden megvan – mondja a férfi, aki Szolnokon dolgozik portásként.

Közfoglalkoztatásban takarít a művelődési ház és könyvtárban Tóth Gyuláné Gabi. Tősgyökeres besenyszögi, szülei, nagyszülei is itteniek. Nagyon szeret itt élni, de ha ruhát akar venni, akkor be kell utaznia Szolnokra. Illetve nincs olyan hely a városban, ahova a barátnőivel be tudna ülni kávéra, fagyira.
– Ahhoz képest, hogy város vagyunk, élelmiszerboltunk van kilenc, kocsmánk tizenegy, ruházati bolt vagy pizzázó viszont nincs – mondja. Szakmunkás élelmiszer-eladó bizonyítványa, számítógép-kezelői és mezőgazdasági termelői vizsgája van, de úgy véli, vidékiként hiába is jelentkezik például egy szolnoki nagyáruházba. Helyben meg nem sok munkahely van.

– Az összes országgyűlési képviselőnek írtam levelet az országút helyzete miatt – ezt már Boros Ignácné Katika mondja. – Ez még tavasszal volt. Kértem tőlük, hogy tegyenek lépéseket az út állapotának javítása érdekében. Mivel személy szerint nem kaptam választ, kitettem a Facebookra a levelet. Sokan csatlakoztak hozzá. Nem egy baleset történt már a rossz útviszonyok miatt, amit az útépítő gépek okoztak. Ha megépült volna a szolnoki M4-es elkerülő, akkor a csatlakozó utakat is helyreállították volna, de hogy az építkezés leállt, az utat sem állították helyre. Ködben az aszfalt nem is látszik, nincs felezővonal felfestve, és mivel a hókotró sem képes az utat a sok hepehupa miatt letakarítani, emiatt nem egy autó csúszik az árokba. Az itt átmenő távolsági busz is az útviszonyok miatt szűnt meg – sorolja az 1974-ben Rákóczifalváról ide költöző, házasodó asszony, aki könyvelőként dolgozik. – Pedig nagyon szeretek itt élni, ahogy szerintem mindenki más is. Az itt élő emberek barátságosak, dolgosak, segítőkészek.

Itt nagyon rosszak a földek, ezért csak szorgos munkával lehetett megélni. Pezsgő életet él a község, irodalmi körünk létezik, sok színvonalas műsort szervezünk, a benne résztvevő gyerekeket kirándulni visszük. Ehhez segítséget nyújtanak a helyi vállalkozók, az önkormányzat. Kiváló íjász és lovas íjász körünk, horgászegyesületünk működik. Szép új orvosi rendelőnk van, így talán nem véletlen, hogy nincs hiány fogorvosban, orvosban sem, és gyógyszertár is működik, még szombaton is nyitva tart. Új a piac, a húsboltban pedig a vágópontról származó húst lehet kapni, amit három helyi vállalkozó biztosít. A templom és a kápolna is megújult. Ipari parkot is szeretnénk, csak hát a rossz út miatt nem jönnek a befektetők. Emiatt tavasszal félpályás útlezárást tervezünk, de nem itt, a településnél, hanem a szolnoki volt Mezőgépnél, mert onnantól ilyen pocsék az út – mondja az asszony, aki szerint sokat fejlődött a település, mióta városi rangot nyert.


S mint minden városnak, Besenyszögnek is van ennélfogva városközpontja, ahol azonban meglehetősen szokatlan látványt nyújt az idegennek Vallyon Béla, aki Mese nevű lovát járatja.
– A hidegben is mozogni kell a lónak – mondja a férfi, aki három lovat tart, különböző célra: Mesét ugratni, másik kettő lovát pedig íjászatra, valamint gyereklovagoltatásra tartja. Fejőgépeket javít, illetve biztonsági őrként dolgozik, így van ideje a négylábú társakkal foglalkozni. – Nyolc éve lakom itt, és egyre jobb hely, egyre élhetőbb a település – mondja, miközben folyamatosan köröz a lóval. – Bevallom, volt olyan, amikor úgy voltam vele, elköltözöm innen, de ma már nem akarok – teszi hozzá, majd elvágtat.

[caption id="" align="alignleft" width="650"] Szokatlan látványt nyújt a település főterén Vallyon Béla, aki Mese nevű lovát járatja FOTÓ: Mészáros János
[/caption]


Kiszely Imréné Terike éppen kijön a házból, amikor a Malom utcában járunk.
– A takarékszövetkezet vezetője voltam itt helyben – mondja. – Tősgyökeres besenyszögi vagyok, a szüleim is itt éltek. Egykor lenézett, sáros település voltunk, az utcákba a tüzelőt sem lehetett kivinni, a mentő be sem ment a tengelyig érő sárban. Ma már csodálatos város lettünk. Van szép iskolánk, óvodánk, idősek otthona, bölcsődére, főzőkonyhára pályázunk. Korszerű tornaterem is jó lenne. Minden utca aszfaltozott, van szennyvízhálózat, az ivóvízhálózat megújult. Minden intézményünket saját napelemünk lát el árammal. A geotermikus energiát ugyancsak intézményeink fűtésére hasznosíthatjuk, és még van egy kutunk, amiből hatvan fokos víz tör fel, de ez nincs hasznosítva még. Jó lenne persze egy fürdő, de legalább egy tanmedence, ezt lehetne ellátni vele. Az egykor volt csendőrlaktanya ma múzeum, és bátran mondhatom, gyönyörű, büszkék vagyunk az itt folyó hagyományőrzésre, -ápolásra. Már csak az utcai vízelvezető árkokat kellene bélelni, meg ezzel együtt a járdákat is felújítani – sorolja a teendőket az asszony, aki a Besenyszögért, valamint a Tehetséges Diákokért Alapítvány kuratóriumának a tagja. – Mi, ma már idősek, amit tudtunk, megtettünk a településért, most jöjjenek a fiatalok, és örömmel mondhatom, jönnek is! – és elköszön tőlünk.

A település szélén lakik Tímári-Kovács Barbara a férjével egy takaros önkormányzati bérlakásban. Csendben nyit ajtót, mert három és félhónapos kislánya, Zselyke éppen alszik. Férje itt a helyi körzeti megbízott, Debrecenből költözött ide. Barbara idevalósi és nagyon szeret itt élni.
– Mondjuk jó lenne, ha lenne itt szórakozási lehetőség, étterem, pizzéria, kávézó, de ezek nélkül is elvagyunk. Nem akarunk innen elköltözni, saját házat szeretnénk építeni – mondja a jövőről.
Megtudjuk, a szomszédban is sok kisgyermek lakik, van, ahol ikrek is születtek. – A férjem is szeretne még két gyermeket, de majd meglátjuk, hogyan alakul – mondja mosolyogva a fiatalasszony.
Az utazó jó érzéssel hagyja el a települést, csak az a fránya út ne himbáltatná annyit az autót a Szolnokra vezető úton. De reménykedjünk, ahogy a helyiek is teszik, hogy egyszer, talán nem is oly sokára gyönyörű, sima aszfaltréteg vezet majd a helyes kisvárosba.

Reménykednek, jobb lesz az út

– Legalább negyven éve nem volt felújítva a hozzánk vezető országút – mondja Balogh Zoltán polgármester. – A helyzet korábban sem volt túl rózsás, de időközben a munkagépek még inkább tönkretették. Természetesen folyamatosan kérjük a megyei lobbi segítségét, hogy javulhassanak az útviszonyok. Annyit tudunk, hogy ebben a kormányzati ciklusban tartalék listára került az út, többletforrás esetén jut csak felújításra. Ám én erre kevés esélyt látok. Leginkább azután számíthatunk a rekonstrukcióra, ha majd megépül az M4-es elkerülő, és azt követően jut pénz a 3225-ös teljes rendbe tételére – teszi hozzá a polgármester.

Ezek is érdekelhetik