JÁSZFÉNYSZARU

2017.08.31. 17:28

Az új tanműhely legjobbjai munkát is kapnak majd Jászfényszarun

Szeptembertől százharminc középiskolás gyakorlati oktatását segíti a német Thyssenkrupp konszern tanműhelye, amit a minap Jászfényszarun, az ipari park Vállalkozói Házában adtak át.

A Szolnoki Műszaki Szakképzési Centrum Pálfy- Vízügyi Szakgimnázium, valamint a jászberényi Liska József Erősáramú Szakközépiskola, Gimnázium és Kollégium diákjai sajátíthatják el az automatika-technikusi ismereteket.

Erről írt alá megállapodást Marc Eckstein de Bastos, a Thyssenkrupp ügyvezető igazgatója, Szabó László, a berényi iskola igazgatója, Hicsó György, a szolnoki intézmény vezetője és dr. Sziráki András, a megyei kereskedelmi és iparkamara elnöke.

A kamara elnöke köszöntőjében üdvözölte az új tanműhely létrehozását, majd kiemelte, hogy érdekképviseleti szervezetük a szakmák presztízsének javításán dolgozik.

Pócs János országgyűlési képviselő szerint jelzésértékű a tanműhely létrehozása, mutatja, hogy a cég hosszú távra tervez.

Dr. Kállai Mária kormánymegbízott rámutatott, hogy folyamatosan erősödik a megye és a Jászság gazdasága. A kedvező folyamatok fenntartásához pedig a jól képzett szakemberek elengedhetetlenek.

Tagai Dóra, a thyssenkrupp HR-vezetője elmondta, hogy tanműhelyükben

péntektől fogadják a 11. és 12. évfolyamos diákokat.

A város polgármestere, Győriné dr. Czeglédi Márta a hosszú távú tervezés fontosságát, az együttműködés lehetőségeinek kiszélesítését hangsúlyozta.

Marc de Bastos Eckstein, a thyssenkrupp Presta Hungary ügyvezető igazgatója pedig zárszavában kiemelte, hogy cégük zöldmezős beruházásként megvalósuló fejlesztés még zajlik az ipari parkban.

Dr. Kállai Mária is kipróbálta a műhely berendezéseit
Fotós: Banka Csaba

Terveik szerint jövőre kezdik meg az elektromechanikus kormányrendszerek, valamint a hengerfejbe integrált vezérműtengelyek gyártását hazánkban, de a fiatalok képzését már idén elindíjták.

Nem titkolt céljuk, hogy a tanműhelyükben tanulók közül a legjobbaknak munkát ajánljanak.

A fiatalok azonban nemcsak szakmát, hanem munka- és vállalati kultúrát is elsajátíthatnak majd itt.

B. CS.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!