KŐRÖSTETÉTLEN

2017.09.30. 17:25

Államtitkári segítségben bíznak a műfüves pálya rendbetételéhez

„2000-ben saját forrásból létesítettünk műfüves pályát az általános iskolás gyerekek számára, mely akkoriban hihetetlenül nagy dolog volt, sehol sem állt rendelkezésre ugyanis hasonló a környéken.”

– Mára azonban teljesen tönkrement a pálya borítása, s időközben balesetveszélyessé is vált – beszélt az állapotokról Pásztor Imre polgármester.

Pásztor Imre már hosszú ideje hangoztatja, nagy szükség lenne a falu legifjabbjainak egy olyan területre, ahol bármikor sportolhatnak.

– Kis település vagyunk, emiatt sajnos nincs más sportolási lehetőség nálunk – emlékeztetett.

– Több forrásból is próbáltunk már érvényt szerezni a felújításnak, ez idáig sikertelenül – fogalmazott a polgármester.

Hozzátette, nemrégiben nagy fordulat következett be a tetétleni gyermeksport megsegítése ügyében.

A faluban remélik, hamarosan megújulhat a pálya
Forrás: Beküldött fotó

– Levelet küldtem dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkárnak, melyhez képeket is mellékeltem a helyszín állapotáról – árulta el, majd hozzátette, úgy tűnik, ő is átérezte a helyi szinten óriási jelentőségű problémát.

– A közelmúltban biztató válasz érkezett, az államtitkár asszony ugyanis egy négypontos levelet intézett hozzánk, melyben a területre vonatkozó üzemeltetési költségvetést, a tulajdonjogi helyzetről történő tájékoztatást, a pályahasznosításról szóló szakmai tervezetet, valamint a fenntartási költségek viseléséről szóló nyilatkozatot kért az önkormányzattól – részletezte a falu első embere.

A polgármester időközben el is küldte a szükséges dokumentációt. Mint mondta, az iratanyag összeállításához tíz nap állt rendelkezésére.

Sporteseményt is szerveznének

Nem csak a testnevelés órák idejére népesülne be a község új műfüves sportpályája. Az önkormányzat ugyanis egy régebbi hagyományt is felelevenítene.

– Korábban egy kispályás labdarúgókupának is otthont adott a helyszín, s ezt az eseményt szívesen újjáélesztenénk – mesélt jövőbeli terveiről Pásztor Imre, aki reméli, hamarosan nem csupán álom lesz a kezdeményezés.

Hartai Gergely

Ezek is érdekelhetik