JÁSZSZENTANDRÁS

2017.10.17. 16:28

Negyvenmilliós beruházás kezdődik a jászszentandrási suliban

Egy évtizeddel ezelőtt vette fel a jászszentandrási általános iskola egykori pedagógusa, Kunráth Sándor nevét, illetve ekkor nevezték el Jámbor Lajos testnevelő tanárról az intézmény tornacsarnokát.

Névadójukra emlékeztek az iskolások

Fotó: Banka Csaba

A jubileum alkalmából egy egész hetes programsorozatot szerveztek az intézményben, a programokat pénteken délután, egy ünnepséggel zárták le.

Mihics Attila intézményvezető köszöntötte a megjelenteket, Szabó László polgármester pedig a névadó pedagógusokra – akik annak idején még tanították – emlékezett.

A Jászberényi Tankerület igazgatója, Zsemberi Zoltán a kistérségben küszöbön álló iskolafejlesztési programról szólt.

Mint mondta céljuk olyan környezet megteremtése, amiben a diákok a XXI. század követelményeinek megfelelő környezetben sajátíthatják el a szükséges tudást, a pedagógusok pedig nyugodt körülmények között dolgozhatnak a gyermekek nevelése érdekében.

Névadójukra emlékeztek az iskolások
Fotós: Banka Csaba

Megtudhattuk, hogy mintegy 420 millió forintos fejlesztési program indul a térségben, amelynek részeként a szentandrási iskolában közel 40 millió forintos beruházás kezdődik.

A modernizáció részeként a tanítást segítő eszközök beszerzésére is költenek. Pócs János országgyűlési képviselő bejelentette, hogy mindezeken túl a közeljövőben további 1,6 milliárd forint értékű fejlesztési program valósulhat meg a jászsági oktatási intézményekben.

B. Cs.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!