Kóbor ebek támadták meg a vakvezető Bogit, mikor gazdájával munkába sétáltak

– Látóként születtem Szolnokon, majd tizenhat évesen egyik napról a másikra elvesztettem a látásom. Megműtöttek, s három hónap vakság után valamennyit láttam, aztán teljesen megvakultam.

– Az első vakvezető kutyámmal, Deaesyvel kinyílt előttem a világ. Majd két évtizede, férjem révén, Karcagra kerültem. Viktor fiam ma már felnőtt, de vele tanultam meg, mekkora felelősség másokról is gondoskodni.

– A háziorvosi intézményben dolgozom telefonközpontosként. Mostani kutyámmal, Bogival 2014 márciusától közlekedem. A debreceni Hajdúsági Vakvezető és Kutyakiképző Alapítványtól kaptam, Szűcs András képezte ki.

– A fekete labrador retriver szuka ivartalanítva van, hogy ne vonzza a kóbor kutyákat. Eddig nem is volt gond. Általában reggel 8-ra vagy 10-re jövünk dolgozni, s napközben itt van velem.

– Ezen a reggelen is a szokásos útvonalon jöttünk, s, ahogy a múzeum mögötti járdáról a Kálmán utcai járdára értünk, körömkopogást hallottam az aszfalton. Azonnal tudtam, hogy kutyáról van szó, s olyan érzés volt, mintha jobb oldalról ellökték volna mellőlem Bogit.

– A hámfogót elengedtem, mert nem tudtam, mi történik. Közben az odasiető anyukáktól megtudtam, két nagyobb testű kutya megtámadta Bogit.

– Először próbáltam elhúzni onnan, de azt sem tudtam, hol vannak a kutyák, így elengedtem a pórázát is, hogy meg tudja védeni magát.

– Szerencsére nem egy félénk kutya, ki tud állni magáért. Hadonászni, rúgni sem mertem, mivel nem látok, féltem, a saját kutyámat rúgom meg. Közben a két kutya a velünk párhuzamos Kiss Antal utcába menekült, így visszahívtam Bogit.

– Az anyukák megkérdezték, megengedi-e a kutya, hogy átnézzék nem sérült-e meg. Megigazítottuk rajta a hámot, s az egyik anyuka eljött velünk a rendelőig – sorolja Marica.

– Az anyukával elindultunk a 60–70 méterre lévő munkahelyem felé, átjöttünk a másik oldalra, hogy az utcatorkolatban ne legyünk újból kitéve a kutyáknak.

– Azóta a férjem és a kollégák is nézték, de nem találkoztak a két nagy testű kutyával. Mivel vak vagyok, nem tudok leírást adni, de vélhetően egy házból jöhettek ki kapunyitáskor – mondja Erdősné Onda Marica, aki aznap megkérte férjét, jöjjön értük, és együtt menjenek haza.

– Másnap reggel Bogi vezetésén azt éreztem, izgatottabb, nagyon figyelt, kapkodta a fejét, nem látja-e a kereszteződésben újból a kutyákat. Azóta ugyanolyan megszokott rendben, szépen közlekedünk, ügyesen vezet.

– A kutyatámadás sem tántorított el attól, hogy továbbra is vakvezető kutyával közlekedjek, bár azóta belegondoltam, hogy mi történhetett volna. Jó érzéssel tölt el, hogy az emberek mennyire figyelnek ránk, és segítőkészek.

– Beszéltem a kiképzőiskola vezetőjével, ő is azt mondta, jól csináltam, hogy hagytam, hogy Bogi meneküljön. Ha pórázon tartom, nem tud védekezni, vagy annyira közel lesz hozzám, hogy megharaphatnak a kóbor kutyák. Még egyszer köszönöm azoknak, akik segítettek.