Közélet

2014.04.25. 16:11

Észak-Oszétia miniszterelnöke is fogadta a jászokat

Kettős céllal járt a jászok delegációja az elmúlt héten az észak-oszétiai Vlagyikavkázban. Egyrészt a már meglévő jász-oszét kapcsolatok erősítése érdekében, másrészt pedig az észak-oszét fővárosban bemutatott jász-magyar képzőművészeti tárlat megnyitása apropóján.

B. Cs.

– Öt évvel ezelőtt jártunk utoljára Vlagyikavkázban – mondta a delegáció képviseletében dr. Dobos László, a Jászok Egyesülete ügyvivője.
– Ez alkalommal is találkoztunk az Összoszét Szövetség képviselőivel, amelynek évek óta tagja a Jászok Egyesülete is. A találkozón az együttműködés lehetőségei, a hagyományápolás, a közös rendezvények szervezése, a civil közösségek kapcsolattartása volt a témánk.

A jász–magyar képzőművészeti kiállítást – amelyet a Forrás Galéria rendezett – kétéves munka készítette elő. Egyrészt a szervezéshez, másrészt az anyagi lehetőségek előteremtéséhez volt szükség időre a közösségnek. Ez utóbbiban segítségükre volt egy magyar bank támogatása.
A delegáció tagjai voltak dr. Dobos László mellett Farkas Kristóf Vince, a Jászok Egyesülete ügyvivője, történész, aki az közeljövőben fél évig a vlagyikavkázi egyetemen folytathat tanulmányokat ösztöndíjjal. Valamint Fábián Rigó Attila, a Jászok Egyesülete tagja, aki rendkívül széleskörű kapcsolatrendszert alakított ki az oszét közösségekkel az elmúlt években.


A látogatás alkalmával fogadta a jászokat Vlagyikavkáz polgármestere, valamint Szergej Takojev, Észak-Oszétia-Alánia
Köztársaságának miniszterelnöke is. A jász–magyar kiállításon összesen tizenkét alkotó munkáját ismerhették meg a látogatók, akik között olyan művészek is szerepelnek mint Kő Pál, illetve Jankovics Marcell – tudtuk meg dr. Dobos Lászlótól. A rendezvényen a művészek közül részt vett a jászok részéről Decsi Ilona és Molnár János, a Magyar Művészeti Akadémia részéről pedig Szemadám György és Rényi Krisztina. Megnyitójában az észak-oszét miniszterelnök hangsúlyozta, hogy minden olyan dolog, amely erősíti a jász és oszét kapcsolatokat, az egyben az orosz-magyar együttműködést is erősíti. Dr. Dobos László pedig erősítette annak lehetőségét, hogy egy oszét kulturális központot hozzanak létre Jászberényben.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!