Illegális bevándorlás

2017.08.24. 10:51

Szakértő: gyilkolják az európaiakat

Válasz nélkül marad, hogy a terroristák gyilkolják az európaiakat, és ha Magyarország és Lengyelország nem emelte volna fel a szavát, akkor a „terrorizmust is szétosztják Európában”, és nem csak Brüsszelben és Párizsban lehetnének merényletek, hanem Budapesten és Varsóban is – jelentette ki az Alapjogokért Központ kutatási igazgatója az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában.

Kovács István szerint a brüsszeli politikai elit már nem képes arra, hogy hátraarcot hajtson végre az illegális bevándorlás kezelésének a kérdésében, ezért egyre több országban nemzetállami kézbe veszik a problémát. Ugyanis az uniós polgárok egyre kevésbé tolerálják, hogy az EU nem képes közös megoldást találni a migrációra – tette hozzá.

Mint elmondta: a „csapatok”, azaz a V4-ek és Brüsszel mozdulatlanul állnak egymással szemben, az álláspontok változatlanok. Csupán annyi az újdonság, hogy megint történt egy merénylet, ám a megrendült beszédeken kívül valódi lépések a kialakult helyzet megváltoztatására csak nemzetállami szinten történnek – mondta Kovács István.

A V4-ek hangoztatták eddig is, hogy a bevándorlás nem adomány és erőforrás, hanem a kultúránkat fenyegető veszély

– hangsúlyozta. Ugyanakkor látszik, hogy ott gátolták meg hatékonyan az illegális bevándorlást, ahol érdemben fellépett a politikai vezetés; ilyen intézkedés például a kerítés felépítése Magyarország déli határán – mondta Kovács István.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!