Hallgassa élőben!
Fotó: Shutterstock

Otthonteremtési program: „Nagyon hálás vagyok ezért a lehetőségért!”

Az elmúlt években dinamikusan követte a családok igényeit az otthonteremtési program. A CSOK 2015-ös bevezetése óta 265 ezer családnak segített a kormány lakáscéljaik megvalósításában. Idén további lehetőségek nyíltak a gyereket nevelők számára, akik most az otthonteremtési program kapcsán újabb jelentős támogatásokhoz juthatnak. Három érintettet kérdeztünk arról, hogy ők milyen támogatást vesznek igénybe és mit jelent mindez a családjuknak. 

Felújítjuk a fürdőszobát!

Andi a családjával egy 3 szobás házban lakik. Saját bevallása szerint nagyon szereti az otthonukat, ami ugyan komfortos, de nem minden tekintetben felel meg a kor és az ő elvárásainak. Hosszú ideje tervezték már, hogy a fürdőszobát felújítják, de legtöbbször az anyagiak álltak az útjukba. – Nagyon régóta vágytam már arra, hogy a saját ízlésem szerint, a szépen felújított fürdőszobámban, egy kényelmes fürdőkádban, forró vízben ücsörögve pihenhessem ki a napi fáradalmakat. Ez most rövidesen megadatik nekem. Ugyan a munkák még nem kezdődtek el, de kiválasztottuk a szanitereket és mindent kitaláltunk, hogy mi hogyan nézzen ki. Világos fürdőszoba lesz, vintage hangulatú, ahol a kényelem és a praktikusság találkozik, és végre eltűnnek a szocreál hangulatú unalmas csempék is, amikkel sohasem tudtam megbarátkozni. Az otthonfelújítási támogatásra jogosultak vagyunk, és az ehhez kapcsolódó otthonfelújítási kölcsönt is fel kell vennünk, hogy elindulhassanak a munkák. Egyeztettünk a bankkal, az elbírálás folyamatban van. Megtaláltuk a kivitelezőt, vele is minden le van beszélve. Az a kis kellemetlenség, amivel a munkák fognak járni, kit érdekel! Én nagyon hálás vagyok ezért a lehetőségért!

Az otthonfelújítási támogatásnak köszönhetően azok a családok, ahol legalább egy gyermeket nevelnek vagy várnak, egyedülálló juttatásban részesülhetnek. Ha saját házzal, lakással rendelkeznek, és abban szeretnének a továbbiakban is élni, akkor az otthonuk korszerűsítésére, felújítására vagy energiatakarékosabbá tételéhez állami támogatást kérhetnek. Az otthonfelújítási támogatás keretében a felújítási munkálatok költségeinek felét, maximum 3 millió forintot lehet igényelni, de ennél kisebb összeg is kérhető.

Az otthonfelújítási támogatás részleteiért kattintson ide!

Illusztráció
Fotó: Shutterstock

Kapunk 15 millió forintot!

Zoltánék két gyereket nevelnek, és úgy tervezik, hogy bővül majd a családjuk. Építkezni fognak, a telkük már megvan, és azt is tudják, hogy fog kinézni az álomházuk. – Szerettünk volna nagycsaládot, amikor megismerkedtünk a feleségemmel, már akkor megbeszéltük, hogy 3 gyerekünk lesz. Nem a CSOK miatt tervezünk harmadik gyereket, nem amiatt építkezünk. Azt viszont egy percig sem tagadjuk, hogy elképesztően nagy segítség az állami támogatás, ami most így nekünk jár. Nem vagyok a számok embere, a százalékokkal sem vagyok jóban, de azt tudom, hogy az építkezésünkhöz adnak 10 millió forintot, meg 5 millió forintot visszakapunk az ÁFÁ-ból. Ez a 15 millió forint nagyon nagy ajándék, amit csak megköszönni tudunk. Várhatóan hitelre is szükségünk lesz majd, és ott is ugye a kamattámogatott kölcsönt kaphatjuk majd, ami ugyancsak nagy segítség. Mindenki mondja, milyen jól járunk, hát teljesen igazuk van. Az ilyen lehetőségekkel kötelező élni.

A CSOK népszerűsége töretlen, ezért nem meglepő, hogy az elmúlt öt és fél évben csaknem minden ötödik lakásépítésnél vagy vásárlásnál szerepet játszott e kedvezmény. Különösen az új ingatlanok megszerzéséhez vették igénybe, három új lakás vásárlásából vagy építéséből kettőt a CSOK-kal bonyolítottak le. Most azok a családok, akik január elsejét követően CSOK-kal vásárolnak, vagy építtetnek generálkivitelezővel új ingatlant, azoknak már az 5%-os áfát sem kell megfizetniük, mert az állam átvállalja tőlük. Hogy az anyagiak nyelvére fordítva mit is jelent ez? Azt, hogy egy nettó 50 millió forintért hirdetett ingatlan esetében összesen 13,5 millió forintot takaríthatunk meg.

Az áfacsökkentés részleteiért kattintson ide!

Illusztráció
Fotó: Shutterstock

Anyuék tetőterében építkezünk

– Amikor fősulira jártam, anyuék tetőterében laktam – meséli Orsi. – Lejártam a konyhába, a fürdőbe, ha kellett, de volt egy kis privát terem, ahová visszavonulhattam. Ez jó pár évvel ezelőtt volt, és nincsenek rossz emlékeim az időszakról. Őszintén megmondom, amíg erről a tetőtér beépítős állami támogatásról nem hallottam, nem fordult meg a fejemben, hogy oda költözzek vissza a férjemmel és a kisbabánkkal. Aztán megtudtuk, hogy ha teljesen külön önálló lakást alakítunk ki a tetőterükben, külön bejárattal, akkor jár nekünk is az új lakásra igénybe vehető, magasabb összegű CSOK, és a kamattámogatott kölcsönt is felvehetjük. Anyuékkal jóban vagyunk, a telek nagy, akár ketté is választhatjuk, okosan. A ház alkalmas arra, hogy külön lakásunk legyen fent. Hánytuk-vetettük a dolgokat, és rájöttünk, hogy mennyit spórolunk így, hiszen nemcsak hogy telket nem kell vennünk, hanem egy meglévő tetőszerkezet alatt alakíthatjuk ki a lakásunkat, ami egy újonnan megkezdett építkezéshez képest elképesztő előny anyagilag. Nagyon lelkesek vagyunk, mert így nemcsak sokat spórolunk, hanem úgy tűnik, a megtakarításunkból a közeljövőben a saját kis vállalkozásunkat is be tudjuk indítani.

Vannak családok, ahol a generációk egymás közelében képzelik el a jövőt. A többgenerációs otthonteremtési program azoknak a fiataloknak szól, akik különálló otthon helyett a szülőkkel közös fedél alatt, külön lakrészben képzelik a jövőjüket, azaz egy már meglévő, pl. a szülői, nagyszülői családi ház tetőterében alakítanak ki önálló új lakást. Ehhez most érdemi támogatást kaphatnak, vagyis igényelhetik az új lakásra járó CSOK magasabb összeget és mellé – amennyiben legalább két gyermeket vállalnak vagy már nevelnek – a kamattámogatott kölcsönt 10 vagy 15 millió forintig.

A többgenerációs otthonteremtési program részleteiért kattintson ide!

Illusztráció
Fotó: Shutterstock

 

Hozzászólások

Galériával Köllő Judit
A tószegi Papp Zsolt beleszületett a pásztoréletbe
Olaszország / 17 perce
Egy migráns óra hosszat bántalmazott szexuálisan egy lányt
Egy 31 éves bevándorló először kirabolta a lány, és barátja hotelszobáját, majd megígérte a lánynak, hogy visszakapja az értékeit, ha átmegy hozzá.
Gyász
EMLÉKEZÉS VINCZE ISTVÁN halálának 2. évfordulója alkalmából. "Csak az idő múlik, feledni nem lehet, szívünk örökké őrzi emlékedet." Szeretteid
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk SZÜCS LAJOSNÉ (Született: Szász Éva Mária) temetésén részt vettek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, gyászunkban osztoztak. A gyászoló család
Fájdalommal, megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GYŐRY JÁNOS (Gamó) 2021. április 26-án, életének 64. évében örökre megpihent. Végső búcsút 2021. május 14-én 9.00 órakor a budapesti Szent Gellért templom urnatemetőjében (Budapest XI. ker. Bartók Béla út 149.) veszünk drága szerettünktől. Lelki üdvéért 2021. május 16-án 9.00 órakor lesz szentmise a szolnok-szandaszőlősi Szent Orbán templomban (Krúdy Gy. út 86.). Emléke szívünkben örökké él. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy életének 85. évében IMRE JÓZSEF örökre megpihent. Temetése 2021. május 5-én 10.00 órakor a törökszentmiklósi római katolikus temetőben lesz. Gyászoló családja
EMLÉKEZÉS LOVÁSZ TIBOR halálának 10. évfordulóján. Velünk él fájó emléked. Szerető családod
EMLÉKEZÉS GYÖRE BÉLA születésének 100. és halálának 35. évfordulóján. "Bennünk él arcod, meleg tekinteted bennünk él mosolyod, végtelen szereteted. Örök az emléked nem felejtjük szavad, minden ami voltál a lelkünkben marad." Szerető családja
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy ÖZV. DEMÉNY TIBORNÉ (született: Petrik Rozália) életének 83. évében, 2021. április 21-én elhunyt. Szeretett halottunk hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. május 6-án 12.00 órakor lesz a szolnoki római katolikus (Kőrösi úti) temető ravatalozójában. A gyászoló család
Fájdalommal megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága szerettünk TÓTH SÁNDOR a Hatnégyes Taxi KSZE vezetője tragikus hirtelenséggel 2021. április 26-án életének 66. évében örökre megpihent. Drága szerettünktől 2021. május 5-én 10.00 órakor a szolnoki Kőrösi úti temető nagy ravatalozójában veszünk végső búcsút. Emléke szívünkben örökké él. A gyászoló család
IGAZ JÁNOSNÉ (született: Törőcsik Irén) életének 88. évében 2021. április 4-én örökre megpihent. Temetése 2021. május 18-án 14.00 órakor a rákóczifalvai temetőben lesz. A gyászoló család.
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy KÁDÁR JÁNOSNÉ (Ilike) 2021. április 27-én életének 81. évében örökre megpihent. Temetése 2021. május 4-én 14.30 órakor lesz a szolnoki római katolikus (Kőrösi úti) temetőben. Részvétüket egy szál virággal fejezzék ki. A szerető család
EMLÉKEZÉS KOVÁCS TIBORNÉ (született: Sági Mária) halálának 5. évfordulójára KOVÁCS TIBOR születésének 100. halálának 14. évfordulójára. ,,Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek, Hiába szállnak árnyak, álmok, évek.'' (Juhász Gyula) Szerető családotok
EMLÉKEZÉS P. MOLNÁR LÁSZLÓNÉ (született: Hresko Ilona) halálának 12. évfordulójára. "Csak az idő múlik, feledni nem lehet, Szívünk örökké őrzi emlékedet." Szerető férjed, gyerekeid, unokáid és vejed
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy BEDE FERENC életének 77. évében örökre megpihent. Temetése 2021. május 5-én 14.30 órakor a szolnoki Kőrösi úti temetőben lesz. Gyászoló rokonai
Köszönetet mondok mindazoknak, akik öcsém ECSEKI ISTVÁN búcsúztatásán megjelentek, részvétüket koszorúval, virággal kifejezték. Nővére, Mária
Szomorú szívvel tudatjuk, hogy DR. SZALÓKI ANDRÁS a volt Szolnoki Főiskola tanára 78 éves korában örök nyugalomra lelt. Szűk családi körben búcsúzik a gyászoló család. Pietas Kft.
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MÉSZÁROS ANTAL életének 63. évében, 2021. április 13-án elhunyt. Végső búcsút a rákóczifalvai temető ravatalozójában 2021. április 28-án 14.00 órakor veszünk tőle. Emlékét szívünkben őrizzük. A gyászoló család
Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy SUBICZ MENYHÉRTNÉ MOLNÁR MÁRIA KATALIN 2021. április 22-én, 72 éves korában elhunyt. Szeretett halottunk búcsúztatása 2021. április 30-án 15.00 órakor lesz a szajoli katolikus temetőben. A gyászoló család
Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZÜCS LAJOSNÉ (született: Szász Éva Mária) 2021. április 18-án, 79 éves korában tragikus hirtelenséggel örökre itt hagyott bennünket. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. április 29-én 12.00 órakor lesz a szolnoki római katolikus temető (Kőrösi út) ravatalozójában. A gyászoló család Pietas Kft.
EMLÉKEZÉS MÉSZÁROS GERGŐ halálának 4. évfordulójára. "Sokszor még nappal is ébren álmodunk, nevetve jössz felénk, s újra találkozunk. De az álom elszáll, hamar felébredünk, a Te emléked örökre itt marad velünk." Lívia és Tamás
EMLÉKEZÉS MAJZIK ALFRÉD halálának 11. és születésének 91. évfordulóján. "Addig vagy boldog míg van aki szeret, Ki a bajban megfogja a kezed. S hogy milyen fontos is volt neked, csak akkor érzed ha nincs már veled." Szerető feleséged és családod
forbes top 50 / 1 órája
Sorozatban hatodszor a Dallas Cowboys a világ legértékesebb klubja
turizmus / 1 órája
Ismét látogatható az Országház
Infografikával / 1 órája
Csökkent a paradicsom és az újburgonya ára a szolnoki piacon
Szoljon.hu
Kosárlabda / galériával / 2 órája
Kiütötte ellenfelét a Szolnoki Olaj
Szoljon.hu
határsértő / 2 órája
Migránst fogtak a rendőrök Jászberényben
Szoljon.hu
boldogság / 2 órája
Régóta várt erre! Örömhírrel jelentkezett Mihalik Enikő