Sport

2008.09.10. 09:43

Szépen javul az Európa-bajnok Magna Gergő állapota

Július közepén, Hajdúszoboszló közelében súlyos autóbalesetet szenvedett - az útpadkára hajtott, elvesztette uralmát a járműve felett és egy traktornak csapódott - a szolnoki Banzai KKK Európa-bajnok kyokushin karatésa, Magna Gergő.

SZOLJON

Furkó Kálmán 22 esztendős tanítványát mentőhelikopterrel, életveszélyes állapotban szállították a debreceni Kenézy Gyula Kórházba. Heteken keresztül válságos állapotban kezelték az intenzív osztályon, gépekkel tartották életben.
Magna Gergő kirobbanó erőben volt a baleset előtt, nyilván ez is közrejátszott abban, hogy a vártnál is gyorsabban gyógyul. Mára szerencsére szépen javult az állapota és már nem csak a gépekről kapcsolhatták le, hanem szállítható állapotba is került. A szolnoki MÁV Kórház Mozgásszervi Rehabilitációs Osztályon ápolják a többszörös végtagtörést követően.
- A hét végén ugyan visszavitték Debrecenbe, hogy kiszedjék a csavarokat, de tudomásom szerint napokon belül hazahozzák - felelte érdeklődésünkre Gergő tanítómestere, Furkó Kálmán.
Hogy az Európa-bajnok visszatérhet-e a küzdőporondra, majd csak az elkövetkező hónapokban dől el.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!