Kajak-Kenu

2019.08.14. 10:41

Öt megyebeli kajakos versenyez majd a hazai vb-n

Bejelentették a szegedi kajak-kenu világbajnokság válogatott keretét, melybe öt megyebeli sportoló is helyet kapott.

Varga Balázs

Kammerer Zoltán (balra) és Gál Péter István olimpiai kvótáért száll vízre a szegedi világbajnokságon.

Forrás: MTI/Kovács Tamás

Fotó: Kovács Tamás

A hétvégén újabb szétlövést rendeztek a szolnoki Holt-Tiszán, Lucz Dóra Csipes Tamarával csapott össze K–1 200 méteren, és a hátszeles pálya előbbi versenyzőnek kedvezett, így kis különbséggel az UTE versenyzője nyert. A futam győztesével pedig meglett a magyar válogatott utolsó hiányzó darabja is. Az egy hét múlva kezdődő, vagyis augusztus 21. és 25. között rendezendő szegedi vb-n 56 para és ép versenyző alkotja majd a hazai csapatot.

A Szolnoki Kajak-Kenu Klubot hárman képviselik majd, az egyik Bodonyi Dóra, aki két számban is rajthoz áll, egyszer K–1 5000 méteren, illetve az 500 méteres, olimpiai távon induló négyes tagjaként, Gazsó Dorkával, Medveczky Erikával és Csipes Tamarával egy hajóban.

A másik nemben Gál Péter az egyik induló, aki a háromszoros olimpiai bajnok Kammerer Zoltánnal K–2 1000 méteren versenyez majd, és az ötkarikás számban természetesen kvótáért harcol a páros. A harmadik szolnoki Bogár Gábor, a 25 éves kajakos Noé Zsombor társaként K–2 500 méteren száll hajóba a felújított Maty-éri pályán. A paracsapat tizenkét fős mezőnyében két megyebeli sportoló kapott helyet, a Szolnoki Sportcentrum képviseletében Fehér Annamária, valamint a City-Gas Tiszafüredi Kajak-Kenu SE 18 éves parakajakosa, Kiss Erik.

Kammerer Zoltán (balra) és Gál Péter István olimpiai kvótáért száll vízre a szegedi világbajnokságon.
Fotó: MTI/Kovács Tamás

A szegedi vb-n a versenyzők száma az ezret is meghaladja majd, és a nézőtérre is több ezer jegy elkelt már, de még vannak szabad helyek.

A szegedi kvalifikációs világbajnokságon induló magyar válogatott névsora

Férfiak:

K–1 200 m: Csizmadia Kolos

K–1 500 m: Dombvári Bence

K–1 1000 m: Kopasz Bálint

K–1 5000 m: Noé Bálint

K–2 200 m: Balaska Márk, Apagyi Levente

K–2 500 m: Noé Zsombor, Bogár Gábor

K–2 1000 m: Kammerer Zoltán, Gál Péter

K–4 500 m: Nádas Bence, Tótka Sándor, Birkás Balázs, Kuli István

K–4 1000 m: Erdőssy Csaba, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Kós Benedek

C–1 200 m: Hajdu Jonatán

C–1 500 m Bodonyi András

C–1 1000 m: Kiss Tamás

C–1 5000 m: Adolf Balázs

C–2 200 m: Korisánszky Dávid, Mike Róbert

C–2 500 m: Hajdu Jonatán, Fekete Ádám

C–2 1000 m: Kiss Balázs, Dóri Bence.

C–4 500 m: Sáfrán Mátyás, Mike Róbert, Korisánszky Dávid, Bakó Tamás

Nők:

K–1 200 m: Lucz Dóra. K–1 500 m: Kozák Danuta

K–1 1000 m: Csipes Tamara

K–1 5000 m: Bodonyi Dóra

K–2 200 m: Lucz Anna, Kiss Blanka

K–2 500 m: Kárász Anna, Kozák Danuta

K–2 1000 m: Hagymási Réka, Medveczky Erika

K–4 500 m: Gazsó Dorka, Medveczky Erika, Csipes Tamara, Bodonyi Dóra

C–1 200 m: Nagy Bianka

C–1 500 m: Bragato Giada

C–1 5000 m: Lakatos Zsanett

C–2 200 m: Balla Virág, Devecseriné Takács Kincső

C–2 500 m: Balla Virág, Devecseriné Takács Kincső

Paracsapat

Férfiak:

200 m: Juhász Tamás (VL2), Kiss Erik (KL3), Kiss Péter (KL1), Rescsik Csaba (KL2), Rozbora András (KL2), Suba Róbert (KL1, VL2), Török Dávid (KL3)

Nők

200 m: Fehér Annamária (KL3), Molnár Nikolett (KL3), Molnárné Tóth Julianna (VL3), Pulai Erika (KL1), Varga Katalin (KL2, VL3)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában