2018.02.26. 18:03
Új mentőautót adtak át Karcagon (galéria)
Az Országos Mentőszolgálat 2017-ben kormányzati forrásból százkilencvenhárom új mentőautót vásárolt. E korszerű járművek egyike mostantól a karcagi mentőállomáson teljesít szolgálatot.
Az autót hétfőn adták át, az eseményen a megjelenteket Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója köszöntötte.
Mint elhangzott, a karcagi bajtársak éves szinten mintegy négyezer esethez vonulnak és százhatvanezer embert látnak el. Komoly állomása ez a régiónak, a megyének, így mindenki nyugodt lehet, hogy a legjobb ellátását fogja kapni az új autóval, ígérte a vezető.
Kovács Sándor, a megyei közgyűlés elnöke szerint a vadonatúj mentőautó semmit nem ér azok nélkül a hozzáértő elhivatott emberek nélkül, akik ezt működtetik, s hivatásuk ez a szakma.
A mentősök különleges emberek. Könnyebbség, ha új eszközök, gépek vannak, de az ember nem pótolható – mondta az elnök.
Mentőautókat adtak át Karcagon
A város is gazdagabb lett ezzel az új autóval, fogalmazott Dobos László, Karcag polgármestere. Ugyanis a 21. századi, világszínvonalú technikával felszerelt jármű az itt dolgozók életmentő munkáját segíti.