Aki odabent lakik

Talán nincs ember, akit ne foglalkoztatna az öregedés gondolata. Ki szorongva, ki elfogadó nyugalommal kezeli, de egy biztos: ezt a folyamatot nem lehet elkerülni. Igazán szeretem Müller Péter szavait, melyek szerint nem azt érdemes nézni, milyen mulandó a test, hanem azt, hogy ki lakik benne. Előbbi ugyanis - bármennyit küzdünk ellene - bizony rengeteget változik életünk folyamán. A lényünk, a hozzáállásunk és az, ahogyan a világot látjuk azonban derűsen, fiatalon tartható. Azt hiszem ebben a felfogásban rejlik valamiféle „varázskulcs”, ami egy örömtelibb szemléletre nyithat ajtót.

Úgy gondolom, az idősek világnapja is erre kívánja terelni a fókuszt. Felhívni a figyelmet a hosszú évek szépségeire, hiszen az élet maga az ünnep.

Ebben az időszakban világ - és országszerte, változatos rendezvényekkel várták az idősebb korosztályt, ami elsősorban róluk szólt, nekik szólt. A vármegyeszékhely szintén bővelkedett programokban, legutóbb a szolnoki VOKE Művelődési Házban köszöntötték az időseket.

Szóval lehetőség bizony akad. Kimozdulni, pezsegni kicsit. Élni.  

Csak egyetlen titok van: menni kell. Mondanám, hogy ez saját gondolat, de nem lenne igaz.

Az utcánkban lakik egy nagyon kedves hölgy, Margó néni. Megy, ahová csak lehet, mindenkihez van egy kedves szava, vagy kettő, ha az illetőnek nem sietős. Sokat mosolyog. Gyakran mondja, milyen szerencsés, hogy ekkora kort így megélhetett, noha pontosan nem tudom mennyi az annyi. Rákérdezni nem mertem, megsaccolni nehéz. Mert mást üzen az arca és mást a tekintete.

Persze fáj itt-ott kicsit, de azért rendben van, ahogy mondani szokta. Hálás. Mindenért, amit kapott és adott. Követi a világ dolgait, amennyire lehet, de nem kíván elveszni bennük. „Egészség legyen, az a minden.” Vigyáz is rá. Igaza van. Valami pedig azt súgja, ő már sejti, ki lakik odabent.