Sorsok

Számtalanféle sorsot élünk. Mindannyiunknak megvan a maga tanulni- és tapasztalnivalója, melyeket hol könnyebbnek, hol nehezebbnek ítélünk. Aztán akadnak igen komoly szélsőségek is, ezekkel akár nap, mint nap szembesülhetünk, amint kiléptünk az utcára.

Szembetűnő, hogy vannak olyanok, akik nem tudnak honnan kilépni. Sőt! Egyenesen az utca a lakhelyük. Csövesek. Hajléktalanok. Kukázók. Fölösleges dolog azon morfondírozni milyen cselekedetek, döntések juttatták őket idáig.

Sajnálkozhatunk. Ítélkezhetünk. Illetve akad még lehetőség: segíthetünk. Mint ahogyan a szolnoki ügyvédnő, Ahmadné dr. Labanics Éva is teszi, immár ötödik éve. Cikkünkben bővebben olvashatnak az általa indított kezdeményezésről, amely a vármegyeszékhely otthontalanjait célozza.

A valahová tartozás élménye a „fészekkel” kezdődik. A hellyel, a bázissal, ami egy biztos pontot jelent. Enélkül nincs mire építkezni.

Az ünnepek közeledtével ennek jelentősége is hatványozódik. Ahogyan a hiányé is, azok számára akik küzdenek vele.

Bármikor lehet jót cselekedni. Ebben az időszakban mégis erősebben érezzük a késztetést.

Adni szeretnénk. Mert van annak az örömnek és hálának valami megfogalmazhatatlan ereje, ami egy elgyötört szempárban ragyog. Egy olyan emberében, akinek egy csomag papír zsebkendő, egy tubus kézfertőtlenítő, fogkrém és fogkefe kincsekkel ér fel. Egy szelet csokoládé vagy friss üveg ásványvíz maga a mennyország.

Különös kapcsolódások ezek. Pillanatokra fonják össze a sorsainkat, de talán egy egész életen át emlékeztetnek arra, hogy mi az ami igazán fontos. Így tulajdonképpen bárki képes adni valamit a másiknak. Még az is, akinek úgy tűnhet, semmije sincs...