Hála

Hangoztatom és hiszem: addig kell élvezni, ameddig minden rendben van, ameddig valóban minden rendben van. Hálásnak lenni és örülni, mert nehézséget, hibát, sajnálnivalót bármikor lehet találni. Ez valahol művészet, tudom én...észrevenni a jót és becsülni. De akkor is törekedni kell rá, mert ha hirtelen akkora változás robban az életünkbe, amit elképzelni sem tudunk, már késő bánat visszasírni azt, ami volt.

Gyakran emlékeztetem magam erre, főleg, amióta édesanya vagyok. Elképesztő élmény úgy nézni valakire, hogy az ember úgy érzi, menten kisüt a nap a lelkében, pusztán attól a csodálatosan egyszerű ténytől, hogy az a kicsi (vagy éppen már nagy) lány, fiú van. Persze akadnak nehezebb napok, amikor felhők is tarkítják az eget, ez a szerepeink velejárója. És mégis: ragyog miattuk a szív, a lélek. De néha bizony kétségbeejtően aggódik és gyötrődik is. Főleg, ha valami nincs rendben a csemetével.

Galó Tomika történetét, már keveseknek kell bemutatni. Elképesztő utat tett meg idáig a családjával az élet egy igen keményen kövezett ösvényén. De haladnak rajta, emberfeletti erővel. Na meg persze az összefogáséval, aminek nagyságától azonnal odakészíti a sírhatnék a gombócot az ember torkába.

Most például azért, mert végre sikerült elérni a hőn áhított célt: a kisfiú megkapta a régóta vágyott génterápiát Dubajban. A részletekről cikkünkben olvashatnak.

Hétszázmillió forint. Valahogy lúdbőrös lesz a kar az összeg hallatán. Ennyibe kerül a remény, az esély az új életre. És a segítségével ez a kicsi hős egy új útra léphet, a gyógyuláséra.

Ebben az összegben sokak hite és akarása koncentrálódik és ott lüktet majd Galó Tomika sorsában.

Akkor is, amikor vele is minden rendben lesz.

Tiszta szívvel kívánom ezt neki és az egész családjának!