2008.06.22. 09:15
Nézze meg, hol nyaralnak a politikusok!
Nyaralásra csak kevés ideje jut képviselőinknek. Vannak, akik egyáltalán nem terveznek vakációt. Legfeljebb egy-egy hosszabb hétvégére vagy éppen a hétvégi házában eltöltött hosszabb, rövidebb időre készülnek. De aki mégis utazik, az sem indul messzire. A többség idehaza, a Balatonnál vagy a hegyekben vagy éppen szülő falujában tölti egy-két hetes szabadságát. Külföldi nyaralásra csak kevesen indulnak. Legmesszebbre egyébként a honvédelmi miniszter készül, Pekingbe az olimpiára.
Az elmúlt időszak parlamenti munkáját másképp látják a kormánypárti és az ellenzéki honatyák és honanyák. A szocialisták szerint jól működött a törvényhozás és minden fontos jogszabályt elfogadtak. A Fideszes képviselő viszont közel sem látják ilyen eredményesnek az országgyűlés munkáját, amiért a kormányt teszik felelőssé.
Az országgyűlés honlapján közzé tett adatok serint idén egyébként 27 új törvényt, 26 törvénymódosítást és 80 országgyűlési határozatot fogadott el a parlament. Az elmúlt hat hónapban a legtöbbet felszólaló megyei képviselő Farkas Flórián (Fidesz), Herbály Imre (MSZP) és Rózsa Endre (MSZP) volt. Mindhárman 12-12 alkalommal kértek és kaptak szót. Bár a parlamenti felszólalások száma önmagában nem minősíti a munkáját, ám mégis egy fajta képet ad a képvielők tevékenységéről.
Megyénk képviselőihez két kérdéssel fordultunk. A parlament elmúlt ülésszakának rövid értékelését kértük, majd a nyári elfoglaltságukról érdeklődtünk.
Botka Lajosné (MSZP)
1. Izgalmas fél év van mögöttünk, melyben tanultuk a kisebbségi kormányzást. Sikerként könyvelem el az oktatási törvény módosítását, melyen sokat dolgoztam. A változást az ellenzéki képviselők is támogatták. A módosítás például több eszközt adott az iskolai erőszak kezelésére a nevelőtestületeknek. Szolnoki képviselőként pedig annak örülök, hogy a költségvetés 100 millió forintot biztosít egy új belvárosi Tisza híd tanulmánytervének elkészítésére.
2. Nyáron kéthetente lesz frakcióülés, de azért jut idő az unokákra. Augusztus végén pedig Korfura utazunk a férjemmel.
Farkas Flórián (Fidesz)
1. Második ciklusban vagyok országgyűlési képviselő, de ilyen rosszul még nem éreztem magam a parlamentben. A parlamenti munka eredményessége a kormányzati munkán alapszik. Márpedig semmi olyan törvény, jogszabály nem született, amely érdemi változást, javulást hozott volna a emberek életében. Abban bízom, hogy a következő ülésszakban javul a kormányzati és így a parlamenti munka eredményessége. Ehhez azonban úgy tűnik elkerülhetetlen az előrehozott választás.
2. Ahogy az elmúlt esztendőkben, úgy idén is a szülőfalumba, Tiszaroffra látogatok a családommal.
Farkas Imre (MSZP)
1. Ha számszerűen nézzük, akkor kevesebb törvényt tárgyalt a parlament, mint máskor. Általában azonban az őszi ülésszakra növekszik meg a beterjesztett jogszabályok száma. Másrészt minden bizonnyal hatással volt a munkára a kisebbségi kormányzás is. Ám úgy vélem még mindig jobb, ha kevesebb törvényt hozunk, mint sokat, de rosszat vagy feleslegeset. Mivel kevesebb volt a törvény, így több a választókerületemet, a Tiszazugot érintő kérdést tudtam felvetni a Házban.
2. Most az unokákra vigyázom. A hónap végén körbe járom a választókörzetemet. Júliusban a családdal töltök egy hetet a Balatonnál.
Dr. Fazekas Sándor (Fidesz)
1. Az adatvédelmi biztos beszámolójánál én voltam a Fidesz-MPP frakció részéről az előadó. Ez egy rendkívül fontos anyag, hiszen sok embert érint. Hozzászóltam továbbá a Karcag- Tiszafüred és a Kisújszállás-Kálkápolna vasútvonalak, illetve a megye mellékvasúthálózatának a megmentése ügyében. Dolgozom az emberi jogi bizottságban. Az országgyűlés elmúlt félévi munkáját úgy ítélem meg, hogy gyakorlatilag nincs kormányzás. A kormány minimális előterjesztést visz be, az ország sodródik.
2. Nyáron a fiaimmal indulok egy közel kétezer kilométeres kerékpártúrára, a családdal pedig Erdélybe utazunk.
Dr. Gedei József (MSZP)
1. Az egypárti kormányzással felgyorsult a törvénykezés. Sok jogszabályt pedig egyhangúlag fogadott el a parlament. Elmélyültek ugyanakkor a politikai ellentétek. Az előre hozott választás azonban nem megoldás. Az csak tovább növelné a feszültségeket. Inkább szükség lenne közmegegyezésre az alapvető kérdésekben. Jászberény és a megye számára is fontos, hogy megindult az uniós források lefelé áramlása. Kiemelt program lett a Jászberényt elkerülő út második üteme.
2. Polgármesterként is sok munkám van. Így nem tervezek nyaralást. Talán augusztusban néhány nap belföldi pihenőre jut idő.
Herbály Imre (MSZP)
1. A koalíciós szakítás érdemibbé tette a parlamenti munkát. Nem lehet erőből átvinni a jogszabályokat, mindenhez több egyeztetés kell, nem csak a Fidesszel, hanem az SZDSZ-szel is. Mindennek eredményeként több ellenzéki módosítást fogadott el a parlament. Saját választókerületemben nagy eredménynek tartom, hogy úgy jött létre két Leader csoport, hogy a résztvevők nem nézték egymás pártállását. Így 2,5-3 milliárd forint fejlesztési forrás érkezhet a térségbe.
2. A szabadidőmet a hobbim, a vadászat tölti ki. A családdal a Balatonhoz utazunk, és részt veszek a Tisza tavi nyár programjain is.
Iváncsik Imre (MSZP)
1. A parlamentben rendben zajlott a törvényhozás. Új feladatot kapott államtitkárként sajnálom, hogy a Fidesz és KDNP képviselői nem vettek részt a nemzetbiztonsági bizottság munkájában. A megye szempontjából fontos, hogy „ökomenikus” módon tovább folyt a lobbizás a 4-es út fejlesztéséért is. A kormány kiemelt programok közé sorolta a négysávosítását. A Stadler Szolnokra településébe nagy szerepe volt a kormánynak is, és már megtörtént az alapkőletétele a gyárnak.
2. Júliusban három hét szabadságot tervezek. Döntően Szolnokon leszek a családdal, de egy hétre a Balatonhoz is elutazunk.
Jauernik István (MSZP)
1. Nem úgy fejezte be a parlament ezt az ülésszakot, mint kezdte. Hiszen a szocialistapárt egyedül maradt a kormány mögött. Ennek ellenére a legfontosabb törvényeket elfogadta a parlament. Így megszületett az önkéntes tűzoltóegyesületekről szóló törvény, melynek előterjesztője az általa vezetett bizottság volt. Az előkészítés során rengeteget segítettek a jászkiséri és jászárokszállási tűzoltók.
2. Még nem dőlt el, hol vakációzik a család. De belföldi üdülés mellett minden bizonnyal egy tengerpartra is elutazunk.
Járvás István (Fidesz)
1. Nem volt zökkenőmentes időszak az elmúlt félév. A törvényhozás döcögős volt. A népszavazást követően kevés törvény került a parlament elé, ami lényeginek mondható. Ugyanakkor a kormányon belül kialakult válság, a kisebbségi kormányzás is rányomta a bélyegét a parlament munkájára.
2. Nyaralást nem terveztem a nyári szabadság idejére. A nyár nagy részében meghatározó lesz az aratás és egyéb mezőgazdasági munkálatok, melyek az időm nagy részét kitöltik.
Kis Péter László (MSZP)
1. Nehéz, de eredményes ülésszak van mögöttünk. Bár akadtak törvények, melyek elfogadása átcsúszott az őszre, ám a legfontosabbak megszülettek. Így például a fogyasztóvédelemről szóló jogszabályok, vagy az élelmiszer biztonságot erősítő módosítás. Ez utóbbinak a frakción belül én voltam az egyik felelőse.
2. A nyár sem lesz igazi szünet a képviselői munkában. A fiam is most költözött el, és kezdett önálló életet. Így nagyobb nyaralást nem tervezünk. Inkább a hétvégi házunkban töltjük az időt.
Rózsa Endre (MSZP)
1. Ilyen sok munkát adó időszakom még nem volt, mióta 2002-ben képviselővé választottak. Részt vettem az Új Iskola, új tudás programban. Választókörzetemben szinte nincs olyan település, melyen ne tartottam volna erről fórumot vagy tájékoztatót. Nagy megtiszteltetés volt, hogy az idei pedagógus napon a parlamentben én köszönthettem a tanárokat.
2. Most is tartok fogadó órákat. A nyáron számtalan rendezvény lesz a térség településein, melyken szintén igyekszem részt venni. A családdal a Nyugat-Dunántúlon töltünk el egy kis időt, és átruccanunk Ausztriába is.
Szalay Ferenc (Fidesz)
1. Az elmúlt hónapok azt bizonyították, hogy a kormány képtelen kezelni az ország és az emberek problémáit. Nem terjesztettek be előremutató törvényjavaslatokat, nem sikerült komoly parlamenti munkát folytatniuk. Ezért ez az időszak egyértelműen csalódást jelent a számomra.
2. A nyári szabadság egy részét itthon töltöm a családom körében. Szokása szerint feleségemmel ismét eltöltök néhány napot a Balatonnál, illetve egy Tisza-túrán is elindulok.
Dr. Szekeres Imre (MSZP)
1. Miniszterként úgy látom, eredményes fél év van mögöttünk. Sikerült ugyanis a honvédelmet, mint nemzeti ügyet, távoltartani a belpolitikai csatározásoktól. Minden, a honvédséget érintő határozatot ötpárti támogatással fogadott el a parlament. Mindezt sok egyeztetéssel értük el. Az országgyűlés számos a társadalom, a gazdaság fejlődését, a vidékfejlesztést szolgáló törvényt is elfogadott. A mezőgazdasághoz kapcsolódók pedig a választókerületem, a jászság termelőit is szolgálták. 2. Idén csupán egy hetes nyaralást tervezek. Ezt az időt Pekingben, az olimpián töltöm, a triatlon szövetség elnökeként.
Dr. Vadai Ágnes (MSZP)
1. Összeségében nagyon sok munka áll mögöttünk. Számos szakpolitikai kérdésben öt párti egyetértés volt, így a honvédelemmel kapcsolatos ügyekben is. A koalíciós szakadás előtt is sok egyeztetés volt, utána pedig még több lett. Ám az elmúlt időszak azt bizonyítja, hogy működik a kisebbségi kormányzás. Ami bosszantó volt, az a hangnem, a sokszor személyeskedő vita. Ez méltatlan a parlamenthez, de a képviselőséghez is. Közben jártam mellékvasútvonalak ügyében.
2. Évek óta nem jut időm nyaralásra. Idén is csak hosszú hétvégéket tervezünk a férjemmel a Balatonnál, és a hegyekben.
Varga Mihály (Fidesz)
1. A legfontosabb esemény a népszavazás volt, melyen az elsöprő többség mondott nemet a reformnak nevezett kapkodásra. Ennek hatására bomlott fel a kormánykoalíció. Azóta szinte leállt a parlamenti munka, ugyanis a kormány nem dolgozik, nincsenek előterjesztések. Eddig sikerrel védtük meg a Karcag-Tiszafüred közötti vasútvonalat. A félév során az illetékes miniszterhez fordultam a Tisza-tó vízszintszabályozási ügyében is.
2. Júliusban Erdélyben, Tusnádfürdőn leszek a szabadegyetemen. A családdal Horvátországba vagy a Balatonhoz megyünk, még nem döntöttük el.