Hatdiplomás anyuka lett a jogtanácsos

Szarvák Emese

Első diplomaátadójára már karon ülő kislányával érkezett haza Németországból, azóta még öt képesítést szerzett, közben pedig született egy kisfia is. A gyerekek mondhatni abba nőttek bele, hogy anya tanul, vizsgázik…

– Harmadéves ­egyetemista voltam, a jogász alapdiplomára készültem, mikor Fanny megszületett – ­meséli ­Adrienne. – De ne gondolja senki, hogy meglepetésként ért, abszolút tervezett ­gyerek volt. Én mindig úgy gondoltam, hogy mire­ diplomám lesz, családot is szeretnék – és meg is érkezett Fanny. Ráadásul Németországban! Akkoriban onnan végeztem levelezőn az egyetemet, úgy hoztam haza a karomon a kisbabát, és mentem vizsgázni. Néha őt is vittem magammal, akkor a többiek vigyáztak rá. Szívós csaj volt már akkor is! – teszi hozzá nevetve.

A jogi szakvizsga után Adrienne­ gyors egymásutánban elvégzett egy egészségügyi menedzser és egy egészségügyi minőségmenedzser képzést is párhuzamosan, aztán tartott egy kis szünetet. A következő – egészségügyi szakjogász – diplomáját – már kisfia mellett szerezte.

– Beninél a gyes ideje alatt jártam iskolába – mondja erről­. – Mikor otthon vagy a gyerekkel, az egy nagyon szűk világ, csak vele foglalkozol, ilyenkor szükség van valami tevékenységre, főleg ha aktív életet éltél előtte – magyarázza.

De nemcsak a gyerekek számára természetes, hogy anya időnként hosszabb-rövidebb időre könyvek közé temetkezik.

– A férjem, Zsolt is így lépett az életembe kilenc évvel ezelőtt, tudta hogy ilyen vagyok. De ő egyébként is a legjobb ember, Halak csillagjegy, annak minden pozitívumával – mosolyog Adrienne. Tökéletesen kiegészítjük egymást! Ami belőlem hiányzik, benne megvan, nagyon elfogadó, türelmes és megfontolt, ami nálam nem annyira dominál. Ő nemcsak a férjem, a társam, a szerelmem, a legjobb barátom! És szerintem én is megszínesítem az ő életét – nevet –, nagyon jókat tudunk együtt szórakozni, ő nevet a legjobban a gyerekek szerint amúgy nagyon ciki­ vicceimen.

A gyerekek közben persze felnőttek, Fanny már huszonkét éves felnőtt nő, kirepült a családi fészekből.

– Az egy belehalás volt, ­erre nem lehet felkészülni – ­mondja Adrienne. – Se éjjelem, se nappalom nem volt egy ideig. Persze aztán megszépült ez az egész. Építészmérnöknek tanul Budapesten, berendezte ott az életét, megnyugtató, hogy neki így kerek a világ. Persze biztos sokat számít az is, hogy én és Zsolt is gyakran járunk fel, néha pedig anyukám is viszi az ellátmányt – meséli.

Néhány évig azért még nem kell nélkülözniük a gyerektársaságot otthon, Beni ­kamasz évei kellős közepén jár és persze most javában élvezi a ­nyári szünetet. De hogy mivel telnek a napjai, azt édesanyja is nehezen húzza ki belőle.

– A beszélgetésünk abból áll, hogy reggel megkérdezem: felébredtél kisbabám? Aztán semmi. Órák múlva írom, hogy „Beni, légy szíves válaszolj!”, akkor jön egy „aha” – nevet Adrienne. – Aztán­ később megkérdezem, hogy evett-e, órák ­múlva ­arra is kapok egy választ: „aha”. Néha kifotózom ezeket a levelezéseket és elküldöm Fannynak hogy lássa Benivel milyen jókat beszélgetünk – mosolyog­. – De remek pasi egyébként, imádom!

Leszámolt a vizsgákkal. Vagy mégsem…

Adrienne határozottan ­állítja: több diplomát már nem tervez.

Úgy gondoltam, a munkajogot még megcsinálom így öregségemre utoljára – nevet –, de ezzel köszönöm, elég volt. Na meg a családom szerint is ideje abbahagyni, az egyik gyerek azt mondta a legutóbbi alkalommal már, hogy „Mami, olyan agresszív lettél!”, másik pedig, hogy bezárkóztam – mondja nevetve. Azért az is kiderült, lenne még olyan, amit szívesen tanulna.

– Persze, de az már ­szerintem felesleges időtöltés volna. Meg hát elfáradtam, nem fog már úgy az agyam – állítja Adrienne­. Csakhogy többen is biztos forrásból tudni vélik, máskor is volt már, hogy azt mondta, ez volt az utolsó.