Fotó: Shutterstock

Könnyebben oldanak meg szinte minden feladatot a segítőkutyák

Egy magyar tanulmány szerint önállóbbak és kitartóbbak is, mint képzetlen társaik.

Az ELTE TTK Etológia Tanszék kutatóinak legújabb tanulmánya szerint a segítő- és terápiás kutyák sikeresebben oldják meg a feladatokat, mint a képzetlen és a más feladatokra képzett családi kutyák, de bármilyen kiképzés kedvezően hat az önállóságra: a kutatók által adott feladatban a képzetlen kutyák egyáltalán nem tudtak jutalmat szerezni, a képzettek viszont hozzájutottak néhány falathoz.

A szelíd farkasok kitartóbbak, sikeresebbek a táplálékszerzési feladatokban, mint a kutyák, ezért korábban sokan azt gondolták, hogy a kutyák „elbutultak” a háziasítás során.

A legtöbb kutya feladathelyzetben nem a feladat megoldásával foglalkozik, hanem a gazdájára nézeget, mintha segítséget várna tőle.

Azóta kiderült, hogy a kutyák nem butábbak a farkasoknál, csak másféle stratégiát alkalmaznak – olvasható az ELTE keddi közleményében.

A kedden a Frontiers in Veterinary Sciences lapban publikált tanulmányról szóló beszámoló szerint egy kitartóbb és a feladatmegoldásban tapasztalt kutya hosszabb ideig foglalkozik a számára eddig ismeretlen kihívással, ezért sokkal valószínűbb, hogy végül meg is oldja.

Az ELTE etológusai arra voltak kíváncsiak, hogy képzetlen és a különböző feladatokra kiképzett kutyák feladatmegoldása miben tér el.

Úgy találták, hogy a segítő munkára kiképzett kutyák önállóbban, a feladatra koncentrálva és jóval sikeresebben dolgoztak, míg a képzetlenebb kutyák szociális taktikát alkalmaztak, a gazdára nézegettek a feladat megoldás helyett.

A teszt során a kutyák egy kereskedelmi forgalomban kapható ügyességi játékból szerezhettek meg jutalomfalatokat, összesen nyolcat. A kutyák eltérő taktikával álltak a feladathoz. Vagy maguk próbálták megoldani a problémát, vagy interakciót kerestek az emberrel. A segítő- és terápiás kutyák voltak a legsikeresebbek, átlagosan három jutalomfalatot szereztek meg, a képzetlenek viszont egyet sem

– idézi a közlemény Fabricio Carballot, az ELTE vendégkutatóját, aki Argentínából érkezett Budapestre, hogy bekapcsolódhasson a hazai kutatásokba.

Gácsi Márta etológus és a mozgássérült-segítő kutyákat képző Kutyával az Emberért Alapítvány vezető kiképzője hozzátette:

Fontos megemlíteni, hogy az általános képzettség, például az engedelmes vagy az agility vizsgára való felkészülés is sikeresebbé tette a kutyákat a képzetlenekkel szemben. De ez nem volt elég ahhoz, hogy ezek a kutyák elérjék segítő- és terápiás társaik hatékonyságát.

Mivel a segítő- és terápiás kutyák a mindennapokban különféle helyekre kísérik el gazdáikat, rutinosan birkóznak meg az új feladatokkal, nyugodtabbak idegenek jelenlétében is.

A képzettség mellett a tapasztalatnak is fontos a szerepe

– erősítette meg a közleményben Kubinyi Enikő, a kutatás vezetője.

Az etológus szerint ugyanakkor az sem kizárható, hogy egy levizsgázott segítő- vagy terápiás kutyának már veleszületetten vannak olyan kedvező tulajdonságai, amely sikeressé teszi a képzését, például merészebbek, tanulékonyabbak és irányíthatóbbak másoknál.

Ezzel együtt is figyelemre méltó, hogy mennyivel önállóbban és kitartóbban állnak a feladatmegoldáshoz, mint akár a képzett családi kutyák

– hangsúlyozta a kutatásvezető az ELTE közleményében.

Borítókép: illusztráció

Hozzászólások

Magyar Kupa
Tizenegyesekkel lett döntős a Honvéd
Előbb félni / 6 órája
Elég egy apró online vétség, még csak nem is hiba
Ahol szükséges, vonjunk vissza jogosultságokat, opciókat, változtassunk jelszavakat.
Gyász
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy VONA GERGELYNÉ (született: Tarjányi Margit) 100 éves korában, 2020. május 8-án örökre megpihent. Temetése családi körben megtörtént. Gyászolják: fiai, unokái, dédunokái
Fájdalommal tudatjuk, hogy RIGÓ SÁNDOR (nyugalmazott rendőr alezredes) 2020. május 8-án, életének 78. évében elhunyt. Búcsúztatása 2020. május 27-én 10.00 órakor a szolnoki Kőrösi úti temető ravatalozójában lesz. A gyászoló család
EMLÉKEZÉS Fájó szívvel emlékezünk KARANCSI PIROSKA (Pintyő) halálának 18. évfordulóján. ,,Tizennyolc éve már, hogy elöntötte szívünket a bánat, nincs semmi a világon, ami ennél jobban fájhat. Veled együtt volt teljes az életünk, hogy elmentél, elvitted örömünk. Múlnak az évek, te nem vagy már velünk, de tovább élsz szívünkben, soha nem feledünk.'' Szeretteid
" Uram nem azt kérdem miért vetted el, hanem megköszönöm neked hogy velünk lehetett. " Mély fájdalommal tudatjuk azokkal, akik ismerték és szerették, hogy PARÁDI MÁTYÁS életének 82. évében 2020. május 22-én elhunyt. Temetése 2020. május 27-én 14.30 órakor lesz a szolnoki római katolikus (Kőrösi úti) temetőben. Emléke szívünkben örökké él. A gyászoló család.
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik BODOR ISTVÁN búcsúztatásán megjelentek, fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy ÖZV. MÁTYUS JÁNOSNÉ (született: Simon Erzsébet) életének 95. évében csendesen megpihent. Búcsúztatása 2020. május 26-án 13.00 órakor lesz a szolnoki római katolikus (Kőrösi út) temető ravatalozójában. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, anyósom, nagymamánk OLÁH LÁSZLÓNÉ (született: Mátyás Erzsébet) életének 78. évében elhunyt. Búcsúztatása 2020. május 28-án 11.30 órakor lesz a szolnoki Kőrösi úti temetőben. A gyászoló család
"Szerettem volna még élni köztetek. De a sors máshogy rendelkezett. Küzdöttem, de már nem lehet. Szeretteim Isten veletek!" Mély fájdalommal tudatjuk azokkal, akik ismerték és szerették, hogy DR. GRÚBER KÁROLY életének 63. évében elhunyt. Temetése 2020. május 22-én, pénteken 14.30 órakor lesz a szolnoki római katolikus temetőben. Részvétüket kérjük egy szál virággal fejezzék ki. Emléke szívünkben örökké él. A gyászoló család
Mély fájdalommal és megtört szívvel tudatjuk, hogy IFJ. FÜGEDI SÁNDOR 2020. május 7-én tragikus hirtelenséggel elhunyt. Felejthetetlen halottunk hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. május 20-án, szerdán, 14.30 órakor a szolnoki római katolikus temetőben lesz. (5000 Szolnok, Kőrösi út 2/a) Emlékét kegyelettel megőrizzük!
Fájdalommal tudatjuk, hogy DOMA ISTVÁNNÉ 2020. május 14-én elhunyt. Búcsúztatása 2020. május 22-én 11.00 órakor lesz az újszentgyörgyi temetőben. A gyászoló család
EMLÉKEZÉS TEM ILDIKÓ halálának 5. évfordulójára Szívében nem volt más, csak jóság és szeretet, küzdelem és munka volt egész élete. Már egy öt éve, elment közülünk, az akit nagyon szerettünk. Emléke itt marad amíg élünk. Szeretett kisleányod Ildikó Csilla és ,,Apuci"
,,Kit őriz a szívünk, nem hal meg soha, kit lelkünkkel látunk, nem megy el soha." Szomorú szívvel tudatjuk, hogy ZAGYVA LAJOS (okleveles gépészmérnök) 2020. május 9-én, életének 86. évében örökre megpihent. Búcsúztatására szűk családi körben kerül sor. A gyászoló család
Szomorú szívvel tudatjuk, hogy ID. VÁRADY GÉZA 2020. április 29-én elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. május 22-én 11.30 órakor lesz a szolnoki (belső) református temetőben. A szertartáson egy szál virággal emlékezünk. A gyászoló család PRG Temetkezés
EMLÉKEZÉS CSÉNYI JÓZSEFNÉ (született: Varga Ilona) halálának 4. évfordulójára. ,,Ne fájjon Nektek, hogy már nem vagyok Hiszen Napként az égen Nektek ragyogok! Ha szép idő van, s kék az ég, Jusson eszetekbe sok szép emlék. Ha Rám gondoltok, soha ne sírjatok Inkább a szép dolgokon kacagjatok! Ha telihold van, az értetek ragyog, S azt jelenti, hogy boldog vagyok. Ha hullócsillag száll az éjféli égen Akkor mondjatok egy imát értem! Én is imát mondok majd értetek, hogy boldog lehessen szívetek. Ha Rám gondoltok soha ne sírjatok, Hiszen a szívetekben jó helyen vagyok..." Örökké szerető családod
EMLÉKEZÉS KALÓ FERENC (ny. munkabiztonsági felügyelő) halálának 1. évfordulójára. "Mikor rózsát látok, Te jutsz az eszembe, ha a neved hallom, könny szökik a szemembe. Nehogy azt hidd, hogy elfogunk feledni, mert mi Téged örökké fogunk szeretni." Soha el nem múló fájdalommal emlékezik Rád szerető családod
Fájdalommal tudatjuk, hogy PONYOKAI SÁNDOR 2020. április 22-én, életének 70. évében elhunyt. Búcsúztatása 2020. május 15-én 11.30 órakor lesz a szolnoki római katolikus (Kőrösi úti) temető ravatalozójában. A gyászoló család
EMLÉKEZÉS VASAS ISTVÁNNÉ (született: Alapi Veronika) halálának 4. évfordulójára, ,,Köszönjük, hogy éltél és minket szerettél, nem haltál meg, csak álmodni mentél, Szívünkben itt él emléked örökre, Ha látni akarunk, felnézünk az égre. A csillagok között utazol tovább, ott várj, ránk, ha időnk lejárt." Szerető családod
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett férjem, édesapánk, nagyapánk HAMAR DEZSŐ gépészmérnök a Bányaműszaki Felügyelőség nyugdíjasa, életének 80. évében örökre megpihent. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. május 15-én 13.00 órakor lesz a szolnoki római katolikus (Kőrösi úti) temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy férjem, édesapánk, nagypapánk, testvérünk VICZIÁN PÁL nyugállományú ezredes életének 76. évében örökre megpihent. Temetéséről később intézkedünk. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szerető férj, édesapa és egyetlen gyermek HORVÁTH LÁSZLÓ (MATÁV Rt. volt dolgozója) 65 éves korában 2020. május 6-án elhunyt. Búcsúztatása 2020. május 14-én 13.00 órakor lesz Szolnokon a Kegyelet Temetkezés ravatalozójában (Kőrösi út 1-3.). "Ha emlegettek, köztetek leszek, de fáj, ha látom könnyetek. Ha rám gondoltok, mosolyogjatok, mert én már jól vagyok." A gyászoló család
első a biztonság / 7 órája
Péntektől újra várja a vendégeket a büki gyógy- és termálfürdő
NB II. / 8 órája
A külügyminiszter fiaival szurkolt a Budapest Honvéd csapatának
adatok / 9 órája
Mindhárom kiemelt célcsoportban, mindennap nyert a TV2
boksz / 9 órája
Tényleg összejöhet a Holyfield-Tyson csúcsmeccs
Járványhelyzet / 9 órája
Újraindulnak az elsősegélynyújtó vizsgák megyénkben is
Baleset / 9 órája
Karambol történt Szolnok és Tószeg között
Katasztrófavédelem