Jászkunság

2017.07.27. 10:28

A diákok nagy része úgy gondolja, a korábbi generációnak egyszerűbb volt állást ­találnia

A magyar fiatalok ­harmada komolyan aggódik a pályakezdés nehézségei miatt, negyedük pedig bizonytalan abban, hogy talál-e a személyiségéhez illő, jól ­fizető első munkahelyet. Lega­lábbis ez derült ki a legújabb országos felmérésből.

Czakó Nóra

A kutatás szerint a hazai diákok hatvan százaléka aggódik, harmada pedig kifejezetten stresszes a pályakezdés nehézségei miatt, míg csupán minden tizedik hallgató tekint magabiztosan a jövőbe. A külföldiek közel harmada nem, vagy egyáltalán nem érez nyomást ezzel kapcsolatban, míg a válaszadók ötödének már van állása.

A megkérdezett diákok elsősorban abban bizonytalanok, hogy mennyi idő alatt lesznek képesek megfelelő állást találni, csaknem 40 százalékuk szerint ugyanis a jelenlegi munkaadók sokkal több munkatapasztalatot várnak el a frissdiplomásoktól, mint korábban, szüleik idejében.

Egy jó állás megszerzéséért sokat kell tenniük a fiatal munkavállalóknak is. Képünk illusztráció
Forrás: Shutterstock.com

A diákok 42 százaléka látja úgy, hogy a korábbi generációnak egyszerűbb volt állást ­találni a munkaerőpiacon, és könnyebben tudtak elindítani egy sikeres karriert. Az első munkahellyel kapcsolatos legfontosabb elvárásaik között szerepel a tisztes megélhetés, a hasznos szakmai tapasztalat és a hosszú távú szakirányú és személyes kapcsolatok megszerzése is.

A Pallasz Athéné Egyetem Gazdálkodási Karának (a felmérés idején még Szolnoki Főiskola) Diplomás Pályaköve­tési Rendszerében a négy, illetve hat évvel ezelőtt, alapképzésben végzett hallgatókat kérdezték a tavalyi kutatás során. Ez alapján a munkát keresők 23 százaléka a végzést követően azonnal vagy egy hónapon belül, 65 százalék ­pedig keresés után talált munkát.

A végzettség megszerzése utáni első munkájához a válaszadók huszonhat százaléka álláshirdetés útján jutott, huszonöt százalék pedig egyéb személyes ismeretség révén. Ezenkívül 18 százalék munkáltatónál jelentkezett, például elküldte önéletrajzát. 11 százalékot a gyakorlati helyén alkalmazták, szintén 11 százalék pedig korábbi munkakapcsolat révén jutott munkához.

A munkahelyek huszonnégy százaléka Szolnok megyében, tizenkilenc ­százaléka Budapesten, tizenhárom százaléka Bács-Kiskunban és nyolc százaléka Pest megyében található, míg a válaszadók csaknem tizenöt százaléka külföldön talált állást.

A felmérésből az is kiderült, hogy a végzettek több mint a fele, hetvenhat százaléka magántulajdonú vállalatnál dolgozik és csak tizenhét százalék állami vagy önkormányzati tulajdonban lévő vállalatnál. A válaszadók 74 százaléka egyébként olyan munkát végez, mely megfelel a megszerzett diploma szakterületének.

Szintén kedvező adat, hogy a felmérés időpontjában a megkérdezettek kilencven százaléka rendelkezett munkaviszonnyal, a munkanélküliek aránya pedig mindössze 4 százalék volt. Ráadásul a válaszadók 63 százaléka a végzettségük megszerzése óta nem volt munkanélküli és ötvennyolc százalékuk már a diplomaosztó időpontjában is dolgozott.

A megkérdezettek válaszai alapján a főállásból származó havi nettó átlagkereset 218 ezer forint, ugyanakkor a Magyarországon munkát vállaló friss diplomások átlagjövedelme 181 810 forint.

Nem árt előre készülni a pályakezdésre

A szolnoki Attilának még két féléve van hátra az egyetem elvégzéséből, de jelenlegi tervei szerint az autóiparban szeretne elhelyezkedni, elsősorban az értékesítés, a forgalmazás területén.

A szintén szolnoki Dóra tavaly diplomázott.

– Pénzügy és számvitel szakon végeztem. Egyetemi tanulmányaim utolsó két félévében kezdtem el gyakornokként dolgozni az egyik ismerősöm könyvelőcégénél, ahol rengeteg tapasztalattal gazdagodtam. A diploma megszerzése után ez a cég alkalmazott engem és azóta is ott dolgozom – mondta Dóra.

Czakó Nóra

Ezek is érdekelhetik