Többet keresünk

2018.05.07. 06:23

Jól halad a bérfelzárkózás

A fizetések növekedésének aránya az alacsony jövedelműek körében a legnagyobb.

A legutóbbi, február havi átlagkereset 23,4 százalékkal volt magasabb, mint a két évvel korábbi azonos időszaki érték – nyilatkozta Szalai Piroska, a Nemzetgazdasági Minisztérium miniszteri tanácsadója a Magyar Hírlap hétfői számának. Hozzátette, több tényező összetett hatására emelkednek évek óta a bérek, például tavaly és az idén is jelentősen nőtt a minimálbér és a garantált bérminimum is. A minimálbér két év alatt közel negyedével nőtt, a garantált bérminimum pedig ennél is jóval nagyobb mértékben, negyven százalékkal.

Újabb tényezőként megemlítette, „hogy 2017-ben a 4,3 százalékos bruttó hazai terméknövekedésünk már a foglalkoztatásbővülés – 1,6 százalék – két és félszerese volt, ami azt jelenti, hogy jóval több eredményt termeltünk, jóval hatékonyabban dolgoztunk 2017-ben, mint korábban”.

A tanácsadó közölte azt is, hogy zárul az olló a legalsó és a legfelső kereseti sávok között, ami azt mutatja, hogy az országon belül zajlik a bérfelzárkóztatás. Kifejtette, az uniós átlaghoz viszonyítva szintén elmondható, hogy zajlik a bérfelzárkóztatás, a nyugat-európai országokhoz képest azonban olyan jelentős volt a lemaradás, hogy „még sok olyan év kell, mint a tavalyi és az idei, hogy elégedettek lehessünk”.

Borítóképünk illusztráció.

Forrás: Shutterstock

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!