csütörtöktől

2019.10.10. 12:13

Magáncégek is pályázhatnak munkásszállók építésére

Csütörtöktől magántulajdonú cégek is pályázhatnak munkásszállások építésére, illetve felújítására a Gazdaságvédelmi Akcióterv újabb részeként – mondta Marczinkó Zoltán István, a Pénzügyminisztérium (PM) foglalkoztatásért és vállalati kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára csütörtökön az M1-en.

Eddig csak önkormányzatok, vagy önkormányzatok többségi tulajdonú társaságai vehettek igénybe munkásszállások építésére támogatást, de 2019. október 10-től 2020. május 15-ig már vállalkozók is benyújthatják kérelmeiket – mondta az államtitkár.

Megjegyezte: a nagy érdeklődés miatt valószínűleg jóval május előtt elfogynak a források, így nem kizárt, hogy a program 5 milliárd forintos keretösszege emelkedni fog.

A magántulajdonú cégek más feltételekkel pályázhatnak:

az önkormányzatok, és az önkormányzatok többségi tulajdonában lévő társaságok húsz százalék önrésszel, 80 százalékos támogatásra, míg a gazdasági társaságok a fejlett régiókban 25, illetve 35 százalékos, a kevésbé fejlett régiókban 50 százalékos támogatásra pályázhatnak. Ezen felül a kis- és közepes vállalkozások további 10, illetve 20 százalékos támogatásért folyamodhatnak. A programban építésre 3 millió 730 ezer forint, felújításra pedig 2 millió 600 ezer forint támogatás jár egy főre. Feltétel, hogy minimum nyolcvan férőhelyes munkásszállások épüljenek.

A munkásszállások építését, felújítását célzó pályázatot 2017-ben hirdették meg először, azóta 10 milliárd forintból 3600 új férőhely valósult meg, és 24 munkásszállás megépítésére kötöttek már szerződést – mondta Marczinkó Zoltán István.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!