3x3-as kosár-vb

2019.06.24. 10:34

Magyar játékost választottak be a torna All Star-csapatába

A magyar női válogatottal ezüstérmes Goree Cyeshát beválasztották az Amszterdamban rendezett 3x3-as kosárlabda-világbajnokság All Star-csapatába.

A honosított játékos – a wbasket szaklap tájékoztatása szerint – a vasárnapi döntőben Kínával szemben 19-13-ra alulmaradt együttes legeredményesebbje volt a tornán, mivel

a hét mérkőzésen összesen 45 pontot ért el.

A vb legjobbja a kínai Jiayin Juang (Csia-jin Csiang) lett, az álomcsapat harmadik tagja pedig a francia Migna Toure.

A 3x3-as szakág a 2020-as tokiói olimpián mutatkozik be,

a férfiaknál és a nőknél is nyolc-nyolc válogatott részvételével. A házigazda Japán alanyi jogon lesz jelen, hozzá csatlakozik a november 1-jei világranglista első három helyezettje. A fennmaradó négy helyből egyről az egyenlőség jegyében rendezett pótselejtező dönt, háromról pedig a jövő májusi, húszcsapatos olimpiai selejtező. Ez utóbbira jutottak ki az amszterdami vb dobogósai, azaz az aranyérmes Kína, az ezüstérmes Magyarország és a bronzérmes Franciaország.

A Theodorán Alexandra, Papp Klaudia, Goree Cyesha, Medgyessy Dóra alkotta csapat a hollandiai vb-n három győzelemmel és egy vereséggel zárta a csoportkört, majd a negyeddöntőben Spanyolországot, az elődöntőben pedig Franciaországot verte.

A 3x3-as kosárlabdában tíz percig vagy 21 pontig tart a mérkőzés, melyet egy palánkra vívnak a háromfős (egy cserelehetőséggel rendelkező) csapatok. Minden dobás egy pontot ér, kivéve a körgyűrűn kívülieket, amelyekért két pont jár. A meccsenkénti egy időkérésnél csak a játékosok lehetnek jelen, a szövetségi kapitány nem.

Forrás: MTI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!