Labdarúgás

2022.08.26. 13:48

Európa-liga: szerb, francia és török ellenfelet kapott a Fradi

A zöld-fehérek sorozatban negyedik alkalommal érdekeltek európai kupasorozat főtábláján.

A Ferencváros játékosai csoportkép készítésén vesznek részt a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének negyedik fordulójában játszott Shamrock Rovers Ferencváros visszavágó mérkőzés előtt Dublinban 2022. augusztus 25-én

Forrás: MTI/AP/PA

Fotós: Brian Lawless

A Ferencváros a Crvena zvezdával, az AS Monacóval és a Trabzonsporral került azonos négyesbe a labdarúgó Európa-liga pénteki, isztambuli sorsolásán.

A H csoportba besorolt zöld-fehérek sorozatban negyedik alkalommal érdekeltek európai kupasorozat főtábláján: 2019-ben, tavaly és idén az Európa-ligában, 2020-ban a Bajnokok Ligája csoportkörében játszottak.

A kvartettek felét a Puskás Arénában május 31-én sorra kerülő finálé nagykövete, a 97-szeres válogatott Gera Zoltán húzta ki.

A nyolc négycsapatos csoportból az elsők a nyolcaddöntőbe jutnak, míg a második helyezettek a Bajnokok Ligájából érkező nyolc csoportharmadikkal találkoznak majd a 16 közé jutásért, onnantól pedig egyenes kieséses rendszerben folytatódik a sorozat. A nemzetközi kupaszereplés a csoportharmadikok számára sem ér véget, ezek a csapatok ugyanis a Konferencia-liga egyenes kieséses szakaszába kerülnek át.

A többi magyar érdekeltségű csapat közül Sallai Roland és a Freiburg görög, azeri és francia ellenfelet kapott, Szalai Attila és a Fenerbahce a Dinamo Kijevvel, a Rennes-nel és a Gyurcsó Ádámot foglalkoztató AEK Larcanával került azonos négyesbe. Lang Ádámnak és az Omonia Nicosiának a Manchester Uniteddel és a Real Sociedaddal is meg kell küzdenie a továbbjutásért, míg Schäfer András együttese, az Union Berlin portugál, svéd és belga riválist kapott.

A csoportkör szeptember 8-án kezdődik és november 3-ig tart.

Az Európa-liga csoportbeosztása:

A csoport:
Arsenal (angol), PSV Eindhoven (holland), Bodö/Glimt (norvég), FC Zürich (svájci)

B csoport:
Dinamo Kijev (ukrán), Rennes (francia), Fenerbahce (török), AEK Larnaca (ciprusi)

C csoport:
AS Roma (olasz), Ludogorec (bolgár), Real Betis (spanyol), Helsinki JK (finn)

D csoport:
SC Braga (portugál), Malmö (svéd), Union Berlin (német), Union Saint-Gilloise (belga)

E csoport:
Manchester United (angol), Real Sociedad (spanyol), Sheriff Tiraspol (moldovai), Omonia Nicosia (ciprusi)

F csoport:
SS Lazio (olasz), Feyenoord (holland), Midtjylland (dán), Sturm Graz (osztrák)

G csoport:
Olimpiakosz (görög), Qarabag (azeri), SC Freiburg (német), Nantes (francia)

H csoport:
Crvena zvezda (szerb), AS Monaco (francia), FERENCVÁROS, Trabzonspor (török)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában