Ősi szőlőfajtát fedezett fel a tiszaföldvári borász

A történet 2014-re nyúlik vissza, amikor Barcza Gábor családi örökség révén egy elhanyagolt bátorszőlői birtokhoz jutott.

– Nem is tudtam, sírjak vagy nevessek, amikor először megpillantottam az örökségemet. Szomorú látványt nyújtott a porta. Ecetfákkal, bozóttal teli, gazos föld fogadott. Az ismerőseim azt mondták, minél hamarabb adjak túl ezen, ha egyáltalán el tudom adni valakinek a telket. Úgy gondoltam, adok egy esélyt a földnek, meg magamnak is, a területet kitisztíttattam. Szőlőtőkékre bukkantunk a bokrok között! Vajon ki és mikor ültette ezeket? Milyen szőlők?

– Nyomozásba kezdtem, a végeredmény pedig meglepő volt. Kiderült, a szőlőket 1890–1895 körül telepítették őseim. Akkor, amikor még virágzott a szőlőtermesztés a környéken. Azt is megtudtam, hogy 1998-ban a terület már teljesen elgazosodott, később leégett, majd beszántották, végül kecskék legeltek rajta. És a szőlők mindent túléltek! – meséli Barcza Gábor, hozzátéve, hogy – szinte hihetetlen – 2016-ban már termést is hoztak. Ekkor mutatták meg igazán magukat a növények.

– Ma már szinte ismeretlen fajták keverednek a birtokon, olyan szőlők, melyekről korábban csak hallottam vagy könyvekben láttam. Ilyen az egykor csak a környéken termesztett Fekete kesely vagy a Faddy Zsiga dinka, a Piros kövidinka, Sárfehér, Ezerjó, Kossuth saszla, Ökör szőlő, Tök szőlő, Kecskecsöcsű fajták… Bevallom, néhány egyedről a mai napig nem tudom, mi lehet. Amiben azonban biztos voltam: meg akarom menteni az ősi szőlőket – mondja határozottan Barcza Gábor. Ősi, évszázadokra visszavezethető magyar szőlőkből pedig országszerte állítólag több száz is akad.

A történelmi Magyarország területén gyakorlatilag a honfoglalás óta termelik ezt a gyümölcsöt. Szent István korától kezdve rendszeresen hoztak be az országba messzi vidékről szőlővesszőket, melyeket kiegészítettek az itthoni fajtákkal. A filoxéravész idején azonban számos szőlő tűnt el örökre vagy csappant meg számuk annyira, hogy hírmondó maradt belőlük. A Fekete kesely is egy rég elfeledett szőlőfajta lehet.

Érdekes, hogy Barcza Gábor 2014-ig nem nagyon értett a szőlészethez, borászathoz. Felnőtt fejjel ült iskolapadba, hogy elsajátítsa e két szakma alapjait. Szőlőtermesztő és borász szakmérnök végzettséget szerzett, majd – öröksége okán is – ökológiai szőlőtermesztésbe kezdett. Az elmúlt pár év alatt megtapasztalta, hogyan, milyen módszerrel kerülheti el a kemikáliák felesleges alkalmazását és azt is, pontosan mikor, hány órakor érdemes a különböző szőlőket szüretelni, hogy a lehető legkedvezőbb savasságot érje el. Borait kézműves módszerrel palackozza.

A földvári borász az egyholdas területen lévő szőlőket fajtagyűjteményként őrzi meg az utókornak. Az ugyancsak családi örökségből megmaradt korabeli szőlőművelő, borász esz​közökből pedig egy kis bemutató borházat szeretne kialakítani.

Sérült gyerekeket tanít a szőlőtermesztés rejtelmeire

Barcza Gábor ma már közel négy hektár területen termeszt szőlőt és készít hagyományos borokat kékfrankosból, turánból, irsai olivérből, cserszegi fűszeresből, illetve kadarkából. Azt mondja, szeretne még több, a vidékre jellemző szőlőt telepíteni. A nemrégen felfedezett szőlőfajtát, a Fekete kesely nevű szőlőt pedig tovább tanulmányozza, majd szaporítja, hogy a későbbiekben ebből is bort lehessen készíteni – talán az országban egyedüliként. Munkahelyén sérült gyermekeket tanít a mezőgazdaság szeretetére, illetve szőlőnevelésre, palántaápolásra, parkgondozásra.