Hosszú kálvária után végre hall a kis Mea

– Tudtam, hogy Mea (Tímea rövidítése) lány lesz, éreztem. Végtelenül boldog voltam, amikor megszületett, végre a két fiú mellé egy lány is a családunkba csöppent. Egyéves lehetett, amikor feltűnt, hogy nem reagál a porszívó hangjára.

– Valamikor akkortájt kezdődött a kálváriánk. Nem ijedtem meg, úgy gondoltam, mindenre van vagy lesz megoldás. Erre is – mondja Sándor, aki nem tud egy helyben ülni, lánya állandóan feladatot ad neki.

Mea még nem beszél, mégis mindent megértet a szüleivel. Mutogat, szemével kér, mosolyog… leveszi az apját a lábáról. Közben megérkezett anya is. Varga Kis Andrea fáradtan roskad le a konyhaasztal melletti székre.

Elárulja, helyettesítő postásként dolgozik, Mea mellett teljes állást nem tud vállalni. De kell a pénz a fejlesztésekre, az orvosi ellenőrzésekkel kapcsolatos utazásokra, így nem volt más választása, mint újra munkába állni most, hogy kislánya óvodás lett. Sándor sokáig sofőr volt az önkormányzatnál, most Szolnokon, a Járműjavítóban dolgozik.

Már nem kell nagyon szorosra húzni a nadrágszíjat.

– Arra emlékszem, nyár volt, ajtó, ablak tárva-nyitva. Vendégek érkeztek hozzánk, csengettek – folytatja Andrea.

– A csengőnk iszonyú hangos, mindig mindenki összerezzen, ha megszólal. De Mea nyugodtan játszott tovább. És igen, volt, hogy a porszívó hangjára sem ébredt fel. Kérdeztem a védőnőt, hogy ez normális? Azt válaszolta, vannak nagyon mélyen alvó babák. Elkezdtük tesztelni a kisasszonyt.

– Kinyitottuk az ajtót és becsaptuk. Arra mindig odafigyelt. Aztán rájöttünk, hogy a légmozgást érezte meg. Ekkor indultunk el Meával a rögös úton, ami a mai napig nem ért véget.

– Dr. Kiss László gyermekorvos volt a legnagyobb segítségünk, aki mindig elmagyarázta, mi után mi következik, hová kell mennünk, beajánlott, támogatott és legfőképpen biztatott.

A Varga család orvostól orvosig járt. Több hallásvizsgálaton is átesett Mea, akit koránál fogva csak altatásban lehetett megvizsgálni. A legkülönbözőbb eredményeket hallotta a család.

És sajnos egyre rosszabbakat. Az általános vélekedés szerint a gyermek csak egy fejünk felett elzúgó repülőgépet hall meg, esetleg egy nagyon hangos porszívót. Mást nem.

– Először különböző hallókészülékekkel próbálkoztunk. Alig akad olyan szerkezet, ami kicsi fülbe beleillik. Nem is sikerült alkalmasat találni eleinte. Később lett egy, amit Mea is elfogadott, megtűrt. És mi bizakodva vártuk, hogy végre most elkezd beszélni. De nem. Mea hallgatott.

– Majd elkezdtük fejlesztésre is hordani, aminek része volt egy lovasterápia is. Egy lovasbaleset után azonban úgy döntöttünk, ezt befejezzük, nem tesszük ki gyermekünket még egyszer ilyen veszélynek.

A családnak ekkor már több szakember is ajánlotta az implantátum beültetését a fül mellé. Az talán sikert eredményezhet a kicsi lánynál! De a szülők ellenálltak.

– Gondolják el, mégiscsak egy komoly műtétről van szó. Nem, nem akartuk… De aztán, amikor láttuk, hogy komoly fejlődés a legmodernebb hallókészülékkel sincsen Mea beszédében, elszántuk magunkat. A műtétet Szegeden végezték el.

– Egy kis szerkezetet ültettek be a fejbe, a bőr alá, mely egy külső egységgel van kapcsolatban. A beavatkozás több mint három órán át tartott. Odakint a folyosón igazi érzelmi hullámvasútra ültem fel: aggódtam, reménykedtem, bosszús voltam és boldog is egyben, hogy végre, történik valami… Közben potyogtak a könnyeim – idézi fel a kínkeserves perceket Andrea.

A műtét sikeres volt. Két hónap telt el azóta.

– Hogy mi történt ennyi idő alatt? Nagyon sok. Kislányom már teljes biztonsággal figyel a nevére, meghallja a csörgő hangokat és hát… végre kimondta azt, hogy apa! – magyarázza Andrea.

Megnyugtató dolog, hogy Meát teljesen elfogadták óvodás társai úgy, ahogy van. Ma már sok gyerek a csoportból olyan szemüveget szeretne, mint Tominak van és olyan klassz, rózsaszín hallókészüléket, mint Tímeának. Mea divatot teremtett.

– A hallókészülék elemmel működik. Ha teljes a töltöttség, a külső egység zölden világít. Ha merül, narancssárgán villog. A kis társak mindig figyelik, milyen színt látnak. Ha sárgát, szaladnak az óvó nénihez, hogy hívjon gyorsan engem, cseréjem ki az elemet.

– Amíg a kortársak ennyire elfogadóak, addig Meának szép élete lesz – bólogat az édesanya, hozzáfűzve, az ő lányuk a második hallássérült a településen. Gyakorlatilag mindenki tudja, milyen problémával küzdöttek és küzdenek, együtt szurkolt a fél falu a műtétkor is.

– A lakosok támogatnak, biztatnak. Még az önkormányzat is, a mostani polgármester személyesen hozza ki Újfaluba a fejlesztőpedagógust Szolnokról, hetente egyszer, a régi is mindig érdeklődik hogylétünk felől.

– Nem szégyellem elfogadni a segítséget, ezeknek a kis ajándékoknak is örülünk, amiket az olvasók küldtek ismeretlenül is nekünk – teszi hozzá Andrea. Kérdésünkre pedig, hogy mi lenne most, ezen a fázós estén a kívánsága, amely teljesülhet, Andrea csak ennyit mond:

– Tudja kimondani azt a szót is Mea, hogy: anya! – válaszolja a fiatalasszony, alig észrevehetően egy kis könnycseppet morzsolva el a szeme sarkában.