Besenyszögről apja és lánya mentek a Spartanra

– Erre a versenyre, amin Zongával részt vettünk, egész Közép-Európából érkeztek versenyzők. De néhányan messzebbről is. A verseny nagyon erősen leegyszerűsítve akadályfutás. Rendszerint hegyi terepen futunk, amit akadályok szakítanak meg. Például kötélmászás, majomlétra, egyensúlyi feladat, szögesdrót alatt kúszás, nehéz zsák cipelése hegyre fel, hegyről le, palánkok, mint a hadseregben a rohampályán. Vegyünk mondjuk a hét méteres kötelet, mint a kötélmászás az iskolai tesiórán, csak éppen előtte megfürdetnek sárban. Vagy csupa sár, vagy csupa víz a kötél – kezdte a beszámolót Paál Gyula.

– A hetven akadálytípusból, ami a listában szerepel, ott helyben derül ki, hogy melyiket teszik be a versenybe. Klasszikus neveket viselnek, mint Olympos, Herkules. Van memória feladat is, egy molinóra ki vannak téve betű-szám kombinációk és a rajtszám alapján meg kell jegyezni az egyiket. Mikor már igazán kifáradtál a verseny végén, egyszer csak előlép valaki, hogy mondd a számod! Az enyém 6jde4v volt, jól megjegyeztem – mondta mosolyogva.

– Most a „Beast” néven futó huszonegy kilométeres, harminc akadállyal színesített távon vettem részt. Négy óra negyvenkilenc perc alatt futottam, ugrottam, másztam végig, az 1200 indulóból korcsoportomban a 25., összesítésben a 375. lettem. Három éve versenyzek Spartanon, kezdtem az öt kilométeren húsz akadályt állító Sprinttel. Elmondhatom, kis felkészüléssel egy átlagember, egy családapa, családanya is megcsinálja. Nem gyenge ugyan, de mégis csupán 5 km. A Super nevű versenyszám 10 kilométeren, 25 akadály, megcsináltam és még éreztem, maradt erőm. Ezután jött a most is teljesített Beast. Aki a három versenyt egy éven belül megcsinálja, Trifecta-díjat kap. Ebből nekem eddig kettő van tavalyról, a másodikat egy hétvége alatt szereztem meg. A következő tervem pedig az Ultra, 50 kilométeren 60 akadály. Már neveztem rá, augusztus utolsó napjaiban tervezem a csehországi Liberec hegyes vidékén – avat be terveibe.

– Az Ultra már-már eszement dolog, ötven kilométert legyalogolni is sok. A többi távon, aki reggeltől estig, míg le nem zárják a versenyt beér, az teljesítette. Az Ultránál időre be kell érkezni az ellenőrző pontokra. Ha nem sikerül, akkor a karkötő chipet – ami a követő jelet közvetíti a számítógépnek és jelzi, hogy áthaladtam-e vagy sem a kapukon – levágják és vége. Végig kell futni, a nagyon jók 9 óra körül teszik meg. Hatéves korom óta sportolok folyamatosan, negyvennégy év igazolt sport van a hátam mögött, a kondim ezért nem olyan, mint egy átlag ötvenévesnek. A három év alatt ennyit fejlődtem, hogy ott tudok futni a 2 méteremmel és 114 kilómmal a 70-80 kilós, szikkadt, brutális harcosokkal. Olyan ez, mintha egy 30-40 kilós zsákkal futnék – részletezte.

– A gyerekmezőnyben versenyzett Zonga lányom, magam edzem. Tavaly ő is megcsinálta már a gyerekeknek kiírt Trifectát. 9:50-kor rajtoltam, Zonga 13 órakor, így a nagynénje is ott volt velünk, hogy mégse legyen egyedül a startig. Nagyon ügyes volt, nyolcvan gyerekkel indult együtt, második lett a lányok közül, de fiúk is csak úgy tízen előzték meg – mondja Paál Gyula és hangjából büszkeség csendül.

– Egyszer elcsaltak erre a kihívásra és beleszerettem. Volt olyan verseny tavaly Eplényben, ahol 8000 ember vett részt, nekem ez volt a Trifecta hétvégém. Csuromsarasan, hullafáradtan a végén, de boldogan, nyakunkban az éremmel, amit mindenki megkap, aki végigmegy. Fantasztikus verseny, önmagad megismerésének az útja. A mai világban minden műanyag, minden készen van. Ez olyan, ami nincs kész. Most a bal tenyeremről leszakadt a bőr. Amíg te hétvégén fotelben ültél, egy háborút vívtam meg, önmagammal. Mikor kifutok, úgy érzem magam, mint a farkas, átszellemülök, átlényegülök. Érzem a táj illatát, iszom a hegy látványát, önmagammal vagyok együtt.