Az „elfogyásra” ítélt település: Mezőhék, ahogyan eddig még nem láttuk – galériával

Micsoda történet! Tényleg népmesei. Egy frissen végzett tanító felkéredzkedik egy parasztkocsira. Közvetlenül a második világháború után vagyunk. Valahol a mezőtúri határban, a tulahéki részen. Akkor még nincs Mezőhék, az csak pár év múlva lesz. Tanyák vannak, tanyavilág, s egy gazzal benőtt, kitört ablakú iskolaépület.

Páldi János megismerkedik a környékbeli parasztokkal, s azok megkérik, legyen a tanítójuk. Nyolc osztályt oktat, nevel egyetlen tanteremben. Persze, hogy egy teremben, kétfelé nem szakadhat.

Páldit futólag ismertem, kétszer, ha beszéltünk. Akkor már nyugdíjas volt. A nagy öreg. A legendás tanár és igazgató. Aki fölfuttatta a szolnoki Varga Katalin Gimnáziumot. Diákok és pedagógusok példaképe. De tényleg! Azt a fajta megbecsülést, amit tapasztaltam, ami körbelengi az emlékét ma is, azt nem lehet hazudni.

A nyáron Mezőhéken jártam a Varga tantestületével. Meglátogattuk az iskolát, amit róla neveztek el. És aminek a folyosóján egy márványtábla található, rajta a Simon Ferenc szolnoki szobrász által készített Páldi-portrédomborművel. Maga a polgármester asszony nyitotta ki nekünk az épületet, amely valamikor gyerekzsibongástól volt hangos. Valamikor.

Mezőhéknek hetven év alatt ugyanis körülbelül kétezer fővel csökkent a lakossága. Szomorú dolog ez, persze más településekkel is megesik. Ám nem mindegy az arányszám, a fogyás üteme. Mezőhék fénykorában nyilván a tanyák népe is gyarapította a lélekszámot, a tanyák pedig a hatvanas években megindultak távolabbi városok felé is. Az öregek, akik maradtak, meghaltak.

Szóval tizenvalahány éve Páldi János nevét vette fel az iskola Mezőhéken, ahol a későbbi jeles pedagógus a pályáját kezdte. Illetve amikor ott tanított, hivatalosan még nem is létezett a település, tanyavilág volt, amit 1951-ben neveztek el Mezőhéknek. S micsoda furcsa, kegyetlen fintora a sorsnak, hogy pár évvel a névadó után bezárt a Páldiról elnevezett iskola. Mert kevés volt a gyerek.