Statisztika

2020.12.11. 11:30

Javult a vásárlóerő megyénkben

Idén is közzétette vásárlóerő-tanulmányát a GfK Hungária, amelyből kiderült, hogy ebben az esztendőben egy átlagos európai polgárnak 773 euróval kevesebb, azaz 13 ezer 894 euró áll rendelkezésére elkölthető jövedelemként.

Czakó Nóra

Forrás: Illusztráció/Shutterstock

Ezt a középértéket a 42-ből 26 ország lakói nem érik el. Európában az egy személyre jutó vásárlóerő közel 5,3 százalékkal csökkent az előző évi értékhez képest. Ezt legnagyobb részt a járvány terjedése, illetve annak kedvezőtlen gazdasági hatása okozza.

– Magyarországon a tavalyi 7 ezer 416 eurós értékkel szemben ebben az évben 6 ezer 871 az egy emberre jutó vásárlóerő, ez közel 7,3 százalékos visszaesés – állapította meg Sztupár Andrea, a GfK ügyvezetője.

– Ám mivel ez még mindig magasabb a ­2018-as mutatónál, Magyarország megőrizte a harmincadik helyét az európai országok rangsorában.

A vásárlóerő idei visszaesése minden megyét érint. A legnagyobb Győr-Moson-Sopron és Pest megyékben figyelhető meg. Továbbra is Budapest vezet a személyenkénti 8 ezer 627 eurós éves vásárlóerővel, ami az országos átlagnál több mint 25 százalékkal magasabb, ám az európai átlagnál még mindig 38 százalékkal kevesebb. A sereghajtó továbbra is Szabolcs-Szatmár-Bereg, amelynek lakosai egyénenként csupán 5 ezer 392 euróból, azaz az országos átlag 78,5 százalékából, az európai átlag 39 százalékából kell, hogy megéljen.

A Jászkunság tizenkettedik a megyék között. Az itt élők évente 6 ezer 307 euróból gazdálkodhatnak, vagyis az országos átlag 92 százalékából.

Ez némi javulás 2019. 91,5 százalékához képest. Az európai uniós átlaghoz viszonyítva azonban nőtt a hátrány, a 46-ról 45 százalékra esett vissza a mutató.

Az adatok szerint megyénkben 2018-ban 6 ezer 181, tavaly pedig 6 ezer 785 euró volt a vásárlóerő értéke, azaz a járvány okozta visszaesés nem vitte el teljesen az előző évi emelkedést.

Érdekesség, hogy 2018-ban a legjelentősebb növekedést megyénk produkálta (90,8 százalékról- 92,9-re), valamint hogy forintban számolva kevéssel meghaladja az idei a múlt évi értéket, viszont akkoriban harminc forinttal olcsóbb volt az euró.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!