2023.08.02. 09:30
Csak a Jászkunságban nőtt a vállalkozások száma
Március végén több mint 56 ezer vállalkozást számláltak szűkebb régiónkban, ez csekély emelkedést jelent az egy évvel ezelőtti adatokhoz képest.
Forrás: Illusztráció
Fotó: Shutterstock.com
Hazánkban 2023. március végén az egy évvel korábbinál – nagyrészt a jogszabályi változások következtében – 1,9 százalékkal kevesebb, 1,830 millió vállalkozás szerepelt a nyilvántartásban, derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Fókuszban a vármegyék című első negyedéves összefoglalójából.
Vármegyénkben 56,3 ezer vállalkozást számláltak. A regisztrált vállalkozások többségét – országosan 71, vármegyénkben 82 százalékát –, az önálló vállalkozók adták.
A területi adatokat nézve, a főváros és a vármegyék közül a negyedév végén egyedüliként Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében szerepelt több vállalkozás az egy évvel korábbinál. Igaz, nálunk is csak 0,1 százalékos gyarapodás mutatkozott.
A társas vállalkozások száma nőtt 2 százalékkal, míg az önálló vállalkozók száma szűkebb régiónkban is csökkent, mégpedig 0,3 százalékkal. A legtöbb vállalkozást (40%) a mezőgazdaságban tartották nyilván, számuk 1,3 százalékkal gyarapodott egy év alatt.
Az első negyedében negyedévben 1000 újonnan alakult vállalkozást jegyeztek be vármegyénkben. Ez tíz százalékkal maradt alatta az elmúlt esztendő azonos időszakának. Ezzel párhuzamosan 700 vállalkozás szűnt meg, amely 9,7 százalékkal több volt 2022. első három hónapjához képest. Az egyéni vállalkozások fogyatkoztak meg erőteljesebben. Az egyéni vállalkozók körében a tevékenységüket szüneteltetők aránya (13,6%) szintén nőtt valamelyest.
Az első negyedévben vármegyénkben az ezer lakosra jutó vállalkozások száma 158 volt, ez az érték nem éri el az országos átlagot, ami 191-nek adódott.