A baltás gyilkos büntetőperével Biszku is foglalkozott – 2. rész

„Az elvetemült férfi a börtönök koronázatlan királya. Eddig már tizenhatszor ítélték hosszabb-rövidebb ideig tartó szabadságvesztésre. Harmincnyolc évéből tizenegyet a börtönben töltött. A rendkívül kötekedő természetű és fizikai erejű Burai azonban itt sem birt magával, ezért állandóan fenyítve volt” – írta az Új Néplap elődje 1967. január 1-jén.

„Már mint többszörösen büntetett előéletű férfi ismerkedett meg 1956-ban első feleségével, akit gyermekeivel együtt állandóan vert. Az asszony ötévi házasság után elvált. A bíróság előtt jól ismert Burai legutóbb 1966. augusztus 10-én szabadult a börtönből. A mezőtúri magtisztítónál kapott állást. A városban ismerkedett meg Cs. Nagy Edittel, utóbbi feleségével. Egy darabig vadházasságban élt vele, majd szep­tember 2-án feleségül vette.

Az esküvő után négy nappal azonban már úgy megverte az asszonyt, hogy azt szeptember 13-ig a kórházban kezelték. A feleség itt többek füle hallatára elmondta, hogy nem kíván férjével élni. Burai az említett nap délutánján ruhát vitt be az asszonynak a kórházba, majd együtt jöttek ki onnan. Ezután a férj visszament munkahelyére, ahol négy óráig dolgozott. Közben Burainé a Rózsa utca 5. szám alatti házban összepakolta holmiját, és egy levelet hagyott hátra, amely szerint nem kíván olyan emberrel élni, aki meggyilkolással fenyegeti. A levelet az ajtó egyik résébe dugta, és ruháit összeszedve, átment a Szegfű utca 7. szám alatti házba”.

„A munkából hazajövő Burainak a Rózsa utcai háztulajdonos mondta meg, hogy felesége elköltözött. Az említett levelet is megpillantva, a gyilkos éktelen haragra gerjedt, és kijelentette: tudja, hogy hol van a felesége, utána megy, és megöli. Özvegy Fazekas Sándorné lakásán kereste, de ott csak Nagy Istvánnét találta, aki segített Burainénak áthozni a ruháit. Emiatt a volt férj egy darabig vitatkozott vele, majd szembesítésként magával vitte a Rózsa utcai házba. Miután ez megtörtént, ismét visszajött a Szegfű utcába, de feleségét még mindig nem találta otthon. Emiatt Nagy Márta (Nagyné sógornője) lakására látogatott, közben megkérte a nőt, hogy olvassa el felesége levelét, mivel ő rosszul tud olvasni.

Innen testvéréhez, Suki Miklóshoz ment, ahol egy levelet íratott, mondván; majd feleségének eljuttatja. Ezután már gyorsan peregtek az események. Innen visszament a Szegfű utcai házba, ahol borzalmas baltacsapásokkal megölte özvegy Fazekas Sándornét, Nagy Istvánnét és 11 éves kislányát, feleségét és annak 8 hónapos csecsemőjét. Tettének elkövetése után rendkívül feldúlt állapotban meglátogatta rokonait. Ettől a naptól kezdve a letartóztatásáig Burai bujkált és közben öngyilkosságot kísérelt meg. A bűncselekmény felfedezése után nem sokkal az ötszöri gyilkost letartóztatták. Bűnügyében a nyomozás befejeződött, Burai Árpádot átadták az ügyészségnek és nemsokára a megyei bíróság előtt felel tettéért...” – így írt a korabeli Néplap.

„Botrányos jelenetek előzték meg a megyei bíróságon kedden az ítélethirdetést” – számol be minderről a Néplap már az 1967. július 26-i számában. „A hatalmas tömeg annyira eltorlaszolta a lépcsőfeljárót, hogy a vádlottat nem tudták a börtönből felvezetni. A tanácsvezető bíró a tarthatatlan állapotot látva, kiüríttette a termet és csak a hangoskodók eltávolítása után engedte be az érdeklődők egy részét. Rövid tanácskozás után a tanácsvezető bíró kihirdette az ítéletet.

A hallgatóság néma csendben figyelte szavait: A Magyar Népköztársaság nevében a megyei bíróság Burai Árpádot különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberölés bűntette miatt halálra ítéli. A gyilkosnak e szavak hallatára a szeme sem rebbent meg, egykedvűen ült vissza a székére. Az alig egyperces ítélethirdetést több mint kétórás indoklás követte. Ekkor a bíró ismertette a vádlott eddigi életmódját, valamint a gyilkosság elkövetésének körülményeit. A közönség megkülönböztetett érdeklődéssel fogadta a bizonyítékokról szóló felolvasást.

A bíróságnak határozott meggyőződése, hogy csakis Burai Árpád a gyilkos – kezdte az indoklást, majd a bizonyítékok ismertetésével folytatta. Burai öccsének kútjában megtalálták a véres inget, amelybe a gyilkos belecsavarta a baltát. Még a mindvégig tagadó vádlott is elismerte, hogy az ing az övé, hiszen legutóbbi házasságkötésénél is abban volt. Más ember nem is mehetett volna a kúthoz, mivel útközben több lakásajtó előtt kell elmenni, így az udvaron tartózkodó hívatlan vendéget azonnal észrevették volna. Nem véletlenül volt a gyilkosság után Burai naponta többször is öccsénél. Ilyenkor saját szemével győződött meg arról, hogy felvetette-e az inget a víz, vagy sem. A bűnjel egyébként még a többnapos vízbenlét után is láthatóan véres volt.

Bizonyított, hogy a balta a megölt özvegy Fazekasnéjé volt. Nem véletlen, hogy Burai ingével együtt találták meg. Amikor a vádlott felesége 1966. szeptember 13-án délben kijött a kórházból, nála volt egy zöld cigarettatárca és egy lottószelvény. Burainé erős dohányos volt. A Szegfű utcai házba átköltözve a cigarettatárcát nem tette a táskájába, mivel időközben rágyújtott. Ezért látta meg Burai a lottószelvénnyel együtt, amit a felesége a kórházban vásárolt. A gyilkosság után mindkettő a vádlottnál volt, pedig ő azt állította, hogy déltől kezdve többé nem látta feleségét.

A vádlott ellen szólnak a Rózsa utcai házban lévő vérnyomok, amelyeket akkor ejtett Burai, amikor a vérfürdő után hazament átöltözni. Csakis bűnös ember csinál olyat hogy ruháit eltünteti, mert a véres textíliák elárulnák. A felelősségre vonástól való félelem késztette Burait az áruló önakasztásra, mert nem fér hozzá kétség, hogy a gyilkosság után felakasztotta magát. Még letartóztatásakor is jól látszott nyakán az akasztási barázda. A világéletében vandál Buraié volt a megölt feleség testén talált lábnyom, amely akkor keletkezett, amikor a vádlott a még haldokló nőbe beletaposott. Felesége fejére mérte a legtöbb ütést, melynek következtében a szerencsétlen asszony a felismerhetetlenségig összeroncsolódott.

A megyei bíróság Burainál enyhítő körülményt nem talált. Súlyosbító körülményként mérlegelte tizenhatszoros büntetett előéletét, a társadalomra és egyénre nézve veszélyes voltát. A vádlott fellebbezett az ítélet ellen, így az iratok a Legfelsőbb Bíróságra kerülnek. Ott fogják tárgyalni annak az embernek az ügyét, aki ezt tetováltatta bal kézfejére: „bűn az élet” – olvasható az első bizonyítási eljárás elsőfokú ítélethirdetéséről a Néplapban.

Az ügy a nyomozati szakban és a bírósági szakban is számos ellentmondást mutatott. Ez idő tájt vetődött fel már sokadjára az is, hogy egy korábbi, ugyancsak Szolnok megyében történt emberölési ügyben mégsem az elítélt és már lassan tíz éve a Csillagbörtönben ülő Kirják János lehet a tettes. Sőt, már a valódi gyilkost is megtalálták Kovács Péter személyében, s az ártatlanul bevasalt Kirják miatt a legfelsőbb pártvezetés felelősöket keresett.

Az ártatlan Kirják esete dr. Korom Mihály igazságügy-miniszterhez, Fock Jenőhöz, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnökéhez és Biszku Béla korábbi belügyminiszterhez, az MSZMP KB PB titkárához is eljutott. Biszku pedig több feljegyzést – saját kezével írottan ajánlva – felküldette egészen Kádár Jánosig is („Lássa: Kádár elvtárs!”). Hogy csupán szakmai hibák miatt, avagy a cipőgyári gyilkosságsorozatot követő téves ügyészi és bírói eljárások okán nem merte helyben hagyni az LB Burai első halálbüntetését, az általunk kutatott dokumentumokból nem derül ki.

Felelősként Kirják-ügyben már felmerült dr. Garai Géza ügyész neve, akit az ügyészségről eltanácsoltak már, a bíróságra került, s hogy, hogy nem, a Burai-per tanácsvezető bírója volt. Ő ítélte tehát halálra első fokon Burait, aki – mint az ellene zajló vizsgálatokból kiderül – a másik ügy vádlottját, Kirjákot elszállíttatta Szolnokról a Törökszentmiklósi Városi és Járási Rendőrkapitányságra, ahol „súlyos testi bántalmazással kényszerítették arra: tegyen beismerő vallomást”. A levéltári dokumentum, Kirják-ügyben, megnevezi egyébként az összes rendőrfelelőst is…

Ennek az évnek (1968) a történése, hogy Burai Árpádot az új eljárásban, első és másodfokon ugyancsak halálra ítélik, majd pedig – majdnem napra pontosan két évvel a gyilkosságok után – 1968. szeptember 4-én felakasztják. Kirják János 110 ezer forint kártalanítást kap a Csillagban töltött tíz év és nyolc hónapért. Dr. Garai Gézát az igazságügy-minisztérium fegyelmivel elbocsátja. A szervek „papíralapon” levonják a tanulságot, s egyes, már halálbüntetéssel sújtott, életellenes ügyekben felülvizsgálatot rendelnek el – már ha még nem akasztották éppen fel az elítéltet.

Ezért nem kerül sor a törökszentmiklósi pedofil-nekrofil tinédzserlány, Jancsó Ladányi Piroska büntetőügyének felülvizsgálatára, akit öt erőszakos-szexuális gyilkosság miatt 1954. december 12-én felakasztottak a szolnoki börtön udvarán. Az erről szóló tudósítást a Szolnok Megyei Néplap szeptember 14-ei számában ki más is jelentette be? Hát a büntetőper nyomozóügyésze, a vád képviselője, dr. Garai Géza. Jancsó Piroska úgy halt meg, hogy a tárgyalásokon számos alkalommal azt vallotta, hogy nem ő követte el az emberi ésszel fel nem fogható gyalázatokat, hanem a Miklóson állomásozó Vörös Hadsereg orosz katonái… Ekkor még két évvel az ’56-os népfelkelés előtt vagyunk, szó sem eshetett a szovjet szoldátok magyarországi szörnyű tetteiről…Vége