Kék hírek

2022.11.24. 14:17

Körözött rendszámot használt a vezetéstől is eltiltott jászladányi férfi

A szolnoki rendőrök elfogtak egy férfit, aki körözött rendszámot tett fel kivont teherautójára, ráadásul úgy közlekedett, hogy el van tiltva a vezetéstől.

Szoljon.hu

Forrás: Police.hu

A Szolnoki Rendőrkapitányság egyedi azonosító jellel visszaélés és járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntett megalapozott gyanúja miatt indított eljárást egy 41 éves jászladányi lakos ellen. A rendelkezésre álló adatok alapján a férfi közlekedett a tulajdonában lévő teherautóval Szászberek külterületén a 3227-es számú úton november 23-án délután, mikor a járműre a VÉDA kapu riasztást jelzett. A rendőrök ellenőrzés alá vonták és megállapították, hogy a járművön lévő hatósági jelzések más autóra kiadott rendszámtáblák, és azokat a rendőrség körözi, továbbá a sofőrt a Monori Járásbíróság a járművezetéstől jogerősen eltiltotta – közölte a police.hu.

Az egyenruhások a sofőrt előállították a Szolnoki Rendőrkapitányságra, majd a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták. A jogsértő vallomásában elmondta, hogy körülbelül másfél hete találta az útmentén a hatósági jelzéseket, melyeket magához vett. Elfogása napján munkagépet szállított a forgalomból kivont tehergépkocsijával, amiről levette a rendszámokat és helyettük felhelyezte a korábban találtakat. Azzal is tisztában volt, hogy el van tiltva a vezetéstől, mégis útnak indult.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában