Önkéntesek akcióban

2023.08.16. 11:25

Előttük csapódott árokba a tartálykocsi, azonnal a súlyos baleset sérültjeinek mentésére indultak a szolnoki katonák

Egy pillanatig sem habozott, azonnal a bajba jutottak mentésére indult néhány szolnoki katona a minap a 4-es főút Törökszentmiklós és Szajol közti szakaszán. Az önkéntes honvédek egy súlyos baleset sérültjeinek segítettek, majd biztosították a helyszínt a mentők kiérkezéséig.

Mészáros Géza

A két személyi sérüléssel járó közlekedési baleset következtében a szolnoki önkéntes katonák értesítették a mentőket és nyújtottak segítséget a bajba jutottaknak

Forrás: Magyar Honvédség

A rendőrségi közlemény alapján hírportálunk is beszámolt az augusztus 10-én a kora délutáni órákban, a 4-es számú főút 118-as kilométer-szelvényénél történt szerencsés kimenetelű súlyos közlekedési balesetről. A hatóság beszámolója szerint mindeddig tisztázatlan körülmények között egy Budapest irányából Debrecen felé tartó tartálykocsis kamion áttért a menetiránya szerinti szemközti forgalmi sávba, ahol egy személygépkocsival ütközött.

Arról már a Magyar Honvédség sajtóosztálya tájékoztatott, miszerint az MH 3. Területvédelmi Ezred szolnoki, 68. vitéz Horgos Dezső Területvédelmi Zászlóalj önkéntes területvédelmi tartalékos állományába tartozó katonái – Csontos Mária zászlós, Horváth József és Tasy Sándor főtörzsőrmesterek, Zsigmond Zoltán törzsőrmester, Simon György, Zsadony Dávid, Koncz Viktória, Lovász Zoltán szakaszvezetők, valamint Koncsik János tizedes – a kéthetes MH Észak-Keleti Ideiglenes Alkalmi Kötelékben töltött szolgálatuk végeztével tartottak Nyíregyházáról Szolnokra, amikor azt látták, hogy közvetlenül a járművük előtt egy tartályt szállító teherautó és egy személyautó összeütköztek, majd az árokba sodródtak.

A baleset után az önkéntes tartalékosok járműve azonnal megállt, az utasok pedig habozás nélkül a bajba jutottak segítségére siettek dr. Rácz Károly önkéntes műveleti tartalékos százados vezetésével.

A katonák megbizonyosodtak arról, hogy a tartálykocsi nem szállított veszélyes anyagot, majd biztosították a helyszínt az Országos Mentőszolgálat munkatársainak kiérkezéséig. Koncsik tizedes a tartálykocsi vezetőfülkéjéhez sietett, hogy a könnyebb sérüléseket szenvedő gépjárművezetőnek segítsen, miközben többi társa a személygépkocsi vezetőjét emelték ki az autójából.

A helyszínre érkező mentők megállapították, hogy mindkét jármű vezetője könnyű sérüléseket szenvedett. Az MH 3. Területvédelmi Ezred 68. vitéz Horgos Dezső Területvédelmi Zászlóalj önkéntes területvédelmi tartalékos állományába tartozó katonák pedig a történtek után tovább utaztak Szolnokra…

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában