2023.10.26. 16:20
Egymillió forintot érő zsákmány se jött össze a tizenhárom lopásból a tiszabői tolvajnak
Igaz, volt hogy csak egy zsák cement meg pár szerszám került a keze ügyébe.

Forrás: police.hu
Egy tiszabői lakos tett bejelentést arról, hogy október 25-én éjszaka negyed háromkor egy ismeretlen bement az otthonába és elvitt 5000 forintot, valamint eltulajdonított egy aranyozott fülbevalót is, tájékoztatta hírportálunkat a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
Az egyenruhások a helyszíni adatgyűjtést követően rövid időn belül azonosították a bűncselekmény elkövetésével gyanúsított férfit. Időközben azonban kiderült, hogy egy másik tiszabői családi ház teraszáról egy DVD-lejátszót és egy kerékpárt is eltulajdonítottak, valamint a szomszédos ingatlanból egy zsák cementnek és kéziszerszámoknak is nyoma veszett.
Felmerült a gyanú, hogy mindhárom bűncselekményt ugyanaz a személy követett el, így a rendőrök előállították a tiszabői férfit és gyanúsítottként kihallgatták. Ezt követően megállapították, hogy a 26 éves gyanúsított ellen már van folyamatban eljárás, így a kunhegyesi rendőrök egyesítették az ügyeket. Immár 13 rendbeli, az elmúlt 5 hónapban elkövetett vagyon elleni bűncselekmény róható a férfi terhére, melyekkel összességében több mint egymillió forint kárt okozott.
A nyomozók őrizetbe vették a tiszabői férfit és kezdeményezték letartóztatását.